RockStation

Nem akárki kíséri el a Mastodont európai körútjára!

2017. augusztus 17. - Ernő Hellacopter

0mastodon2017_08_eredmeny.jpg

Hazánkhoz legközelebb november 13-án Bécsben lehet majd elcsípni a Mastodon őszi headliner turnéját, és ha a Red Fang/Russian Circles nem elég motiváció a főzenekar mellé, akkor most aztán végleg eldől a hezitálok sorsa.

Ugyanis ma jelentették be Brent Hindsék, hogy a kezdetek óta amolyan nem hivatalosan 5. tagként funkcionáló Scott Kelly (Neurosis atyaúristen) kíséri el őket, és lép velük színpadra! Hogy ezek csak a kollaborációban született dalokat takarják, vagy a teljes programot végigkíséri, az még nem kristályosodott ki, de az biztos, hogy a Mastodon erre a turnéra előkapar és leporol pár olyan dalt, amit eddig a közönség élőben még nem hallhatott, mint pl. a Diamond In The Witch House vagy a Scorpion Breath. Ezen felül a leginkább műsoron tartott számok zömében is részt vett Kelly, hol énekesként, hol gitárosként, így már tényleg csak az marad, hogy a Mester és Tanítványai érjenek el végre Bécsvárosig, mert addig is álmatlanul forgolódunk a hír hallatán! További infók a koncertről ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1712756252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum