RockStation

Erősödik az összetartozás élménye is a közönséggel - HétköznaPI CSAlódások interjú

... valamint itt a legújabb klip is!

2017. szeptember 19. - csigaur

mod_hcs4.jpg

Zajlik az élet a pécsi punklegenda, a HétköznaPI CSAlódások körül. Nemrégiben jelent meg a legújabb nagylemezük, folyamatosan érkeznek a videóklippek. Természetesen elindult a lemezbemutató turné is, október 21-én pedig lemezbemutató koncertet tart a banda a fővárosi Dürer Kertben. Megyeri Ferivel és Bársony Barnabással beszélgettünk, de a kérdésekre Horváth László, a zenekar szervezője válaszolt. Érted?! :)

Lassan már bevett szokásnak mondható, hogy a közönség/rajongók segítségével készül el a lemezetek. Szerinted csak így van értelme a lemezkészítésnek, vagy ezzel legalább biztosra mentek?! Gondolok itt arra például, hogy sokan mondjuk a HammerWorld magazin mellékleteként jelentetik meg a friss anyagukat.
Horváth László (szervező): Az első körben, még a Pont című lemeznél, meglepően jól sikerült ez a kiadási forma. A zenekar igazi barátainak körében nagy tetszést aratott, sokan külön megköszönték, hogy részt vehetnek ilyen formában, mint támogatók, a lemez munkálataiban. Voltak, akik gratuláltak, stb. Mi is nagyon meglepődtünk, és a vártnál sokkal jobban is sikerült az akció. Így aztán el tudtuk készíteni a lemezt, a 25 éves születésnapi koncertbe is befektettünk a befolyt összegből és annak felvételeire, illetve a shoppot bővítettük a segítségével, és készült kettő szöveges és egy image klip. Persze rájöttünk a gyermekbetegségeire is a dolognak, ha szigorúan vette volna mindenki a minimum támogatás összegét, akkor nem sok minden maradt volna. Mert mire kipostáztuk a pólót és CD-t, addigra lényegében a koncertjegyre nem is maradt, pedig előbbieket is csak előállítási vagy beszerzési áron számoltuk. De szerencsére a többség az értette a dolgot, és a minimum felett küldött támogatást, páran pedig egészen meglepő összeget is. Ezúttal picit emeltünk, de közben mindennek az ára is emelkedett, így hasonló a helyzet, viszont, ami meglepett minket, hogy pedig nyári időszakban volt a gyűjtés, második kör is volt ez már, mégis többen támogatták a bandát. Mondjuk felépítettebb volt az egész, jobb a kommunikáció. Ezúttal pedig a zenekari pénzt is hozzá adva minden dalra csinálunk valamilyen formában klipet, és igényesebb a CD kivitele is. És sikerült a sajtó felé átütnünk az ingerküszöböt, felkerültünk sok felületre, hirdetésre már nagyon nem jut, az inkább csak a facebookra korlátozódik. Ami még nem mellékes, hogy így még mindig van értelme CD-t gyártani, és közben erősödik az összetartozás élménye is a közönséggel, és különböző formában ki tudjuk mutatni a hálánkat, az exkluzív támogatói pólóval, a kedvezménnyel, de pl. most aki időben elküldte az utalás mellé az e-mailt is, annak neve belekerült a borítóba mint támogató. Meg eleve, utána lehet számolni, ha egy pólót megvenne az most 3.000 forint, a CD bolti ára 2.000, a koncertjegy meg 2.500 Ft, és még postaköltség sem terheli. Itt meg 4 ezer a minimum támogatási összeg, ami azért éri meg, mert az átlag magasabban jön ki, páran kimondottan túlteljesítenek, lényegében nekik köszönhető az akció igazi sikere. Mi meg tudunk egy gesztust gyakorolni az aktív közönségünk felé, reklámnak is jó, előfinanszírozza a dolgainkat a gyűjtés, és sokan vannak, akik elhozzák a párjukat, elhívják haverjukat a bulira.   Szerintem ez a kiadási forma nagyon rock ’n’ roll. És már vannak bandák és rendezvények, akik át is vették tőlünk az ötletet, ami szintén jó dolog.

Most például elég sokan is segítettek-ahogy azt olvasni lehet-, így minden dalhoz lesz majd egy klip vagy szöveges videó. A klipek mennyire fontos szerepet játszanak véleményed szerint egy zenekar életében? Nyújt akkora promóciót, mint mondjuk évekkel ezelőtt, ha lement a tv-ben?!
Horváth László (szervező): Ez a zenekar eddig nem vitte ezt a klip dolgot túlzásba. Nagyon hosszú évek után az előző nagylemez, a Pont esetében született kettő szöveges és egy hagyományos vagy image klip. Szerintem régebben még kevésbé lett volna ennek értelme, ugyan valaha is leadott volna bármilyen TV egy PICSA klipet? Viszont a neten tud terjedni, meglehet jelenni a legkülönbözőbb felületeken. Azt azért tudni kell, de szerintem látni is (Hehe!), hogy ezek minimál költségvetésű dolgok általában, szerintem mi a 11 klipet kevesebből hozzuk ki, mint egy komolyabb népszerűségnek örvendő magyar banda egyet. Sikerült olyan arcokat találni, akik segítségünkre voltak ebben, illetve nem is arról a zenekarról beszélünk, akikhez illenének a „nagy klippek”.  A legtöbb videó Jakab Szabinának köszönhető, aki egy friss pályakezdő, sőt még suliba is jár, személyes ismeretség volt eleve. De a Soros videó elkövetőjét, Stier Adriennt is punk körökből ismerem és a facebookon láttam, hogy ilyesmit tanul, megkérdeztem, ő meg örömmel vállalta. Az ötletek a legtöbb esetben amúgy közösen születnek, majd a végső verziók kisimítása is közös munka. És még annyit, hogy a klip ma már szerintem nem csak promóció kérdése, hanem, bár szerintem ez régen is megvolt, egy kifejezési forma, a mondanivaló megerősítésére is szolgálhat, vagy csak hozzáad (jó esetben Hehe!). Egyébként meg, bár nem óriási összegekről beszélünk ezen a szinten, de bevételt is lehet generálni az online felületekkel, meg jobban mutat, ha egy dalt többen hallgattak / néztek meg, és ezt a videókkal lehet elérni.

A legújabb klip, a Geciország című dalra

Nihilista Rock and Roll. Beszédes cím, érdekes tartalom (már ha esetleg most hall az ember először Picsát). Sok támadás/ kommentháború zajlik egy-egy poszt alatt. Számotokra ez egy jó reklám, vagy egyáltalán nem is foglalkoztok ezekkel?
Horváth László (szervező): Természetesen ez vele jár. Ha azok az emberek nem utálnák ezt a bandát, akiknek kell, akkor valamit nagyon rosszul csinálnánk. A lemez előtt megbeszéltük, hogy bele vagyunk téve egy skatulyába, ebből már ki nem kerülünk se így, se úgy, és nagyon nem is szeretnénk. Adjunk neki! És ez megmutatkozik Feri szövegein is, de pl. pólómintákon is, klipeken, stb. A megközelítés pedig annyi, hogy akinek az esik jól köpködjön, aki velünk tart, azt meg köszöntjük, és hajrá! Az én személyes véleményem az, hogy legalább van 2017-ben olyan produkció, ami nem színtelen és szagtalan. Szól valamiről, és ahogyan az én világomban annak lennie kell a rock ’n’ rollban, van véleménye és kimeri mondani. Én dolgozok annyi, de annyi produkcióval, zenekarral és mindenki csak arról beszél, hogy, jaj ők nem politizálnak, meg a rádiókba bekerülés, meg a TV-k (???), én meg „aha”. Egy sokkal nehezebb út az, amin mi járunk, de én pl. élvezem, hogy nem egy semmilyen bandának kell tologatnom valamerre a szekerét, az én személyiségemhez is passzol, még akkor is ha sok mindenben, sokszor nem értek egyet pl. a Ferivel, de nem is ez a szerepem. De akkor most elmondanék pár dolgot. Többen értetlenkednek vagy egyenesen felháborodnak azon, hogy a Youtube oldalunkon nincs kommentelési és értékelési lehetőség. Hát ez azért van, mert mi nem erre használjuk az oldalt, mi szeretnénk megmutatni a videókat, valahova feltölteni ahonnan elérhetőek. Mi nem akarunk fórumot vagy közvélemény kutatást tartani. Majd ha azt akarunk, akkor azt csinálunk. Ez egy önfejű punk zenekar. Szerinted nem szarik a véleményedre? 27 éve ezt teszik. A másik, a facebook oldal, miért töröljük sokszor az anyázó vagy szidalmazó kommenteket? Ekkora punkok vagyunk? Tessék? Mi köze a két dolognak egymáshoz? Zenei stílus nélkül, ez a mi „otthonunk”, azt engedünk a szoba közepére csinálni, akit szeretnénk. Haha! A Feri egyébként önszórakoztatásra bele szokott menni feleselgetésekbe, én ritkábban, a többiek meg szinte soha. 

A lemez már pár napja kint, lassan turnéra is indultok. Véleményed szerint várható valami negatív dolog a turné folyamán az emberektől, vagy elmúltak már ezek az évek?
Horváth László (szervező): Ezektől az emberektől? Semmi jót ne várj, Feri múltkor is bebaszott már buli előtt, és a Barnabással is előfordult már idén is. Sajnos még mindig nem tudjuk 100%-ig megakadályozni a húrszakadásokat, és a Feri is többször szokott szöveget téveszteni, de annak mindig megvan a felelőse általában természetesen, vagy a Miki, vagy a Barna, vagy a Szaki, vagy a Tibi, esetleg a Balázs.

mod_hcs5.jpg

Elég szép kanyar lesz a turné, de nem mehetünk el szó nélkül a Dürer Kertes lemezbemutató koncert mellett. Készültök valami újdonsággal? Netán itt is forgattok majd videóklipet?
Horváth László (szervező): Újdonságnak ott lesznek az új lemez dalai. Még egy klip, na, az bebaszna! Mondjuk egy hangulatvideó esetleg. Egyébként szerintem a 25 éves születésnapi buli óta a legfontosabb zenekari esemény lesz.

Azért Nyugtass meg kérlek, hogy a jelenlegi politikai helyzet nem nyomja az egekbe a vérnyomásod! J De kíváncsi lennék, hogy, ha mondjuk, egy másik párt lenne „hatalmon”, akkor is dühös lennél? Mi lenne jó Megyeri Ferencnek? És az adna valami témát a Picsának?
Horváth László (szervező): Én személy szerint borzasztó trének tartom a helyzetet, engem dühít. Én amúgy túlélő típus vagyok, eddig legalábbis még az voltam, de ez szerintem csak részben kell, hogy megnyugtasson egy felelős felnőtt embert. Szóval egyrészt próbálok úgy tekinteni a helyzetre, mint amilyen mondjuk a Kétfarkúék szemüvegén át a világ, de van, hogy nem segít. Megyerinek amúgy semmi nem jó az életben sem, ezt tapasztalatból mondom. De a kérdés, hogy ha másik párt lenne… alapból hülyeség, mert a 27 év alatt volt már elég, és soha nem tettek lakatot…, és nem használták a féket. De most már ők is mondjanak valamit! Höhö!

Megyeri Ferenc (énekes): Válaszaim:

  1. Hmm, Soros.
  2. Öööö... migráncsok.
  3. Soros és migráncsok.
  4. Soros.
  5. Migráncsok és Soros.
  6. Sorosmigráncsok.
     

Bársony Barnabás (gitáros): Én válaszoljam meg "mi lenne jó Megyeri Ferencnek?" Ok.

  1. Micsoda! Hát persze!
  2. ÁÁÁÁ, dehogy!
  3. A reklám mindig hat rám!
  4. A varjak rózsaszínűek.
  5. Eztet a szervező tudhassa.
  6. Feri azt szeretné, hogy bárki van hatalmon, a Liverpool legyen az angol bajnok. 

mod_hcs_1.jpg

A lemezbemutató koncert eseményét itt találod.

mooooo.jpg

PUNKhenger turné 2017-2018

HétköznaPI CSAlódások - Prosectura
+ Mindenhol egy helyi banda


2017.09.08.pén Szeged
2017.09.09.szo Szabadka
2017.10.06.pén Szombathely
2017.10.07.szo Tatabánya
2017.10.21.szo Budapest – HétköznaPI CSAlódások lemezbemutató (Prosectura nincs!)
2017.11.17.pén Kecskemét
2017.11.18.szo Székesfehérvár
2017.12.01.pén Debrecen
2017.12.02.szo Salgótarján (Prosectura nincs!)
2017.12.16.szo Budapest – Nagy Karácsonyi PunkÜnnep
2017.12.29.pén Szolnok
2017.12.30.szo Miskolc
2018.01.05.pén Szekszárd
2018.01.06.szo Kaposvár
2018.01.13.szo Budapest – III. Fővárosi Disznótor (HétköznaPI CSAlódások nincs!)
2018.02.10.szo Pécs
2018.02.23.pén Veszprém
2018.02.24.szo Győr
2018.03.17.szo Budapest – Retro PUNK buli
2018.03.23.pén Zalaegerszeg
2018.03.24.szo Sopron
2018.04.07.szo Szarvas
2018.05.11.pén Gödöllő – Brutális Majális

www.facebook.com/PunkRockMaraton

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4312877212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum