Május 24-én kerül megrendezésre az év kiemelkedő punk eseménye, a budapesti Barba Negrában, két színpadon, 7 fellépővel, 5 országból. A stílus kedvelői számára kihagyhatatlan estének szervezőjét, Horváth Lászlót kérdeztük, a Punk Legends Fest-ről.
Május 24-én kerül megrendezésre az év kiemelkedő punk eseménye, a budapesti Barba Negrában, két színpadon, 7 fellépővel, 5 országból. A stílus kedvelői számára kihagyhatatlan estének szervezőjét, Horváth Lászlót kérdeztük, a Punk Legends Fest-ről.
A “Dúdoló” című dalhoz forgatott videót a Hétköznapi Csalódások. A november 7-én megjelent “Csókol Attila…” lemezen ismét csupa József Attila vers hallható a zenekartól jól megszokott formában; ez pedig az első dal, amihez videoklip is készült.
Friss dalhoz készített szöveges videót a Hétköznapi Csalódások a héten érkező “Csókol Attila…” lemezről. Az idén 30 éves punkok a 2006-os "Én, József Attila itt vagyok" folytatásaképp most újból egy teljes albumot szenteltek József Attila verseinek megzenésítésére, erről hallható a “Lopók között szegényember”.
Gondolom megvan az az érzés, amikor fáj a fejed, remeg a gyomrod, esetleg hánysz is... Nos, ezt hívják úgy, hogy másnaposság. Természetesen mi elítéljük a túlzott alkoholfogyasztást (azért írjuk december 28-án ezt a cikket...), de ha véletlenül kicsit odavagy, akkor ne törődj semmivel, csak hallgasd meg az alábbi dalokat.
Zajlik az élet a pécsi punklegenda, a HétköznaPI CSAlódások körül. Nemrégiben jelent meg a legújabb nagylemezük, folyamatosan érkeznek a videóklippek. Természetesen elindult a lemezbemutató turné is, október 21-én pedig lemezbemutató koncertet tart a banda a fővárosi Dürer Kertben. Megyeri Ferivel és Bársony Barnabással beszélgettünk, de a kérdésekre Horváth László, a zenekar szervezője válaszolt. Érted?! :)
Talán még soha nem volt ilyen a zenekar életében, hogy a Mahasz lista első helyén nyisson a legújabb lemezük. Most már ezt is kipipálhatja a Picsa, hiszen a Nihilista Rock 'n' Roll bizony a dobogó legfelső fokán helyezkedik el. Olyan zenekarok megelőzve, mint a Ganxsta Zolee és a Kartel, a Scooter vagy akár a Tankcsapda.
Zajlik az élet a HétköznaPI CSAlódások háza táján. Szeptember elsején jelenik meg a legújabb – Nihilista Rock ’n’ Roll címet viselő- nagylemezük, amihez sorban érkeznek a klipek. Az album mellé természetesen jár egy elég hosszú lemezbemutató turné is a Prosecturaval közösen. Mindenről bővebben a tovább gomb megnyomása után olvashatsz.
Szeptember elsején jelenik meg a pécsi punkok új,Nihilista Rock And Roll címet viselő nagylemeze. A címadó dalhoz videót is forgattak a Rockmaratonon, amit a hajtás után meg is tudsz nézni.
Akik rendszeresen követik a hazai punkszíntér legnépszerűbb zenekarainak dolgait, azoknak valószínűleg nem okoz majd meglepetést az, hogy minden évben van egy nap, amikor csokorban áll színpadra a színe-java. Ez a nap és ez a buli pedig jubileumi múltra tekinthet vissza majd ettől az évtől, ugyanis idén tizedszer rendezik meg a Dürerben a Nagy Karácsonyi Punkünnepet, ami hagyományosan az év végén, most egészen pontosan december 17 - én lesz megtartva. Olyan kizárólag hazai sztárvendégekkel, mint a Barackca, Hatóságilag Tilos, Fegyelmező Részleg, Prosectura, HétköznaPI CSAlódások, Központi Hatalom. Illetve a room 41 teremben a Gulyás Band, Linx, Macskanadrág, Derkovbois, Yellow Spots és egy beszavazható zenekar pluszban. Szóval esszenciális év végi mulatságnak tűnik a dolog. Amihez a teljesség igénye nélkül szolgáltatnánk némi ízelítőt, itt lejjebb.
Huszonötödik életévébe lépett a pécsi HétköznaPI CSAlódások punk zenekar. Természetesen egy ekkora jubileumot illő megünnepelni, a zenekar sem tesz másképp! Hogy miről is van szó? Hajts!
Ha emlékezetem nem csal, akkor talán a júniusi, botrányba fulladt Barba Negra Track-es koncerten láthattam legutóbb a HétköznaPI CSAlódásokat. Ugyan már javában zajlik a Punkhenger turné, meg a nyarat is végigkoncertezték, de valamiért kimaradt a nagy találkozás. Mivel október 23-at írunk, munkaszüneti nap, hosszú hétvége, így semmi akadálya nem volt annak, hogy meglátogassam a Rocktogont, egy jó PICSA koncertért cserébe.
A tavalyi évben először megszervezett és óriási sikert aratott PUNKhenger turné ismét útjára indul! Az idei koncertkörút részvevői a HétköznaPI CSAlódások, a Prosectura, a Gulyás Band, valamint Szekszárd és Székesfehérvár kivételével a Fegyelmező Részleg, illetve Fehérváron a SKA-Pécs (SKA-P cover) helyettesíti Fegyelmezőéket. Mi az aktualitása a turnénak? SEMMI. Max. csak annyi, hogy ráfér már erre az országra egy igazi, földbedöngölős PUNKhenger. Illetve a Prosectura idén 25 éves, de az meg kit érdekel? A tavalyi óriási sikerből tanulva idén már elővételben is kaphatóak a belépők, hogy ne az ajtóba mondják az arcodba, hogy elfogyott a jegy. És idén már turnépóló is készült. Szóval feltankoltak és indul a PUNKhenger, ország vigyázz! További infók ITT.
Holnap a Barba Negra Track-ben koncertezik a magyar punk legenda, a HétköznaPI CSAlódások. A koncert két ok miatt lehet fontos a tarajos és nem tarajos közönségnek. Az egyik, hogy őszig ez az egyetlen fővárosi koncert, a másik, hogy egy tagcsere is történik a zenekarban. Ez Öreg búcsúbulija.
Nagy megtiszteltetés érte vasárnap a Bikini együttes gitárosát, Lukács Petát. A gitáros a 2014-es Fonogram-díjátadón vehette át az év hazai hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele kategória győzteseként a neki járó díjat. A zenekar ma a Barba Negra Trackben ünnepel.