RockStation

Audionerve - Burn Your System (2017)

Szendvicsként éld meg a metalt

2017. szeptember 21. - KoaX

audionerve_burn_your_system_2017.jpg

Mikor meghallottam, hogy Hájer Gergő szóló lemezt készít igencsak kíváncsi lettem. Amúgy is, az elmúlt időkben egyre inkább sokasodnak itthon is a szóló lemezek, amiknek nincs alacsonyan a színvonala. Ebbe a sorba állt be az Audionerve márkanévvel ellátva Hájer Gergő is.

Mit is vártam a Burn Your System-től? Nem teljesen azt, amit kaptam. Olyan ez, mint amikor kicsit fintorogva kóstolod meg a padlizsánkrémet, aztán az első harapás után két pofára tudod zabálni. Tartottam az anyagtól, pláne azért mert egy jó haver munkája, ezekről mindig nehezebb objektív véleményt alkotni. 

Van benne egy csipetnyi Slipknot feeling bizonyos dalokban, amihez jön fűszerként egy kis groove-os Soulfly hatás, amit ráraksz a megpirított kenyérre, ami a kicsit matek metalos soundot eredményezi. Ebből lesz egy olyan szendvics, amit még nem ettél soha azelőtt.

hajer_esp.jpg

Az első igazi dal, ami engem totál megfogott az To Shine volt. Ebben a dalban ötvöződik igazán az a törzsi Soulfly groove, amit megfejel az énekkel Andres Vincze. Elsőre az ugrott be, hogy ez akár lehetne a CadaveresSoul Of A New Breed kistesója is. Tipikusan az a dal aminek a refrénjét koncerten együtt fogjuk ordítani, ha törik, ha szakad. A Burn Your System dal pedig némi Hatebreedes és Slipknotos ízt tartogat a számunkra. Igazából végig mehetünk a dalokon egyesével, de nem sok értelme lenne. Mindegyik számnak megvan az a bizonyos egyedisége. Gergőről köztudott, hogy hatalmas Slipknot fan, ami több helyen is érződik, de sehol sincs az az érzésem, hogy ez koppintás lenne, sokkal inkább azt érzem, hogy csak hatnak a dalok rá. Nem feltétlenül az én stílusom ez a zene, de abszolút bejön. Igaz, néhol lehetne koszosabb a hangzás, de melyik lemezre nem mondom ezt? Mindegyik lehetne egy kicsit mocskosabb, egy kicsit gányabb, hogy jobban vigyen. De akkor meg lehet, hogy nem fogna meg ennyire, mint például a Schrottner Tomi (Ektomorf) közreműködésével készült Dig Deep.

Röviden, de velősen. Vacsorához, utazáshoz, fejletépéshez tökéletes ez a lemez. Nem egy könnyen emészthető dolog. De miért is lenne az? Nekem is egy hétbe telt mire közelebb tudtunk kerülni a dalokkal egymáshoz, de most már azt érzem, hogy igazán jó barátságba kerültünk. Kíváncsian várom a folytatást, hogy ebből a „projektből” is verbuválódik majd egy zenekar, mint a Vörös Attilás Strength Of Willből. Bízom benne, hogy láthatom őket hamarosan élőben is, mert kíváncsi vagyok, hogy ott hogyan is működnek a dalok. Szerintem totál elmebaj lesz. Várom!
4,5/5

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr2212877304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum