Még alig indult el a klubszezon, de már olyan koncert-dömpinget kapunk az arcunkba, hogy nem győzzük nyakizommal. Alig pihentek a deszkák a fergeteges Wintersun hangverseny óta, és nesze neked, itt egy Alestorm csűrdöngölés, az első Bodor Máté által felpöngetett nagylemez turnéjának apropóján.

De még mielőtt bárki is elfogultsággal vádolna, le kell szögeznem, hogy olyasféle pirate metal muzsikát, mint amit e minden galádságra képes egyre kevésbé skót társaság művel, tiszta fejjel és saját elhatározásomból igen ritkán hallgatok. Hogy miért érdekelt mégis ez a koncert? Hát könyörgöm, jót mulatni szinte mindenki szeret és ez alól én sem vagyok kivétel. No és persze attól, hogy lemezen nem csiklandozza úgy a hallójárataim, mint a jóféle thrash metal, élőben működhet a történet...sőt, talán nem lövök le poént azzal, ha már az elején megsúgom, nagyon is működött.

“Does Humor Belong in Music?”

Akár az 1984-es Frank Zappa turné felvételeiből válogatott koncertalbum címe is lehetne ennek az írásnak a nagy büdös filozófiai kérdése, de jól tudjuk, hogy ha kell, akkor nagyon is van humor a zenében, és aki erre nyitott, nem mehet el szó nélkül egy nagyjából két és fél méteres, díszletként alkalmazott gumikacsa látványa mellett. De ne rohanjunk ennyire előre, voltak ennél jóval abszurdabb jelenségei is ennek az estének.

A bácsi kicsit nem normális?!

Az estét a mostanában bevett szokás szerint korai időpontban, ám tekintélyes néző szám előtt nyitotta az ausztrál illetőségű Troldhaugen a maga igencsak nehezen kódolható produkciójával. A zenekar saját meghatározása szerint Crab Slab Core “műfajban” muzsikál, a megjelenés pedig...hát...na…

A zenekar énekese egy fém-színű sztreccs ruciban feszítő, diszkréten rikító hasitasis forma, aki bármennyire is lehetetlen jelenség, lazán elvitte a showt. A muzsikájuk pedig a frontemberhez méltóan eklektikus merítés halmaz rendhagyó keveréke, erősen 80-as évek elektro / funky / pop beütéssel és bizarr módon gyermeteg látványelemekkel.

A sokk utáni átkötés...

Az este hármasból az Æther Realm volt az egyetlen olyan csapat ahol nem a féktelen ökörködés a műsor mozgató rugója. A Greenvillei - és semmiképp sem finn - urak jóféle folk elemekkel kevert melodikus death metalt tolnak. Precízen letolt produkciójukat a közönség is lelkesen fogadta.

Csáklyázásra felkészülni

A headliner műsora előtt, Kedvesem úgy rohanta le a mörcspultot, hogy magam is meglepődtem. Zsákmányként, a már emlegetett gigantikus gumikacsa - logóval ellátott - kistestvére csatlakozott társaságunkhoz...és a show elkezdődött.

OK, azt be kell látni, hogy maga az alaplé nem nagy megfejtés, a dalok szög egyszerű témákra épülnek, de valahogy mégis ördögi a fűszerezés, és az egész előadásmód, színpadi megjelenés és attitűd annyira komolytalan, hogy azt már szinte illik komolyan venni.

Chris a dialektusával, előadásmódjával és állandó csípkelődéseivel, a maga nemében egyedülálló frontember, és nem ám csak úgy végig vezényelte, szabályos stand up műsort nyomott le a dalok közt, de még a wall of deathel is szívatta a közönséget, a “németek gyilkolászásáról” és kolbászokról szóló konferálásokról már nem is beszélve.

A közönség folyamatos “Máté-Máté” skandálásával bíztatott Bodor úr látványa valahogy borzasztó szokatlannak hatott ebben a közegben, de meg kell hagyni, hogy a kalandor magyar legény szemmel láthatóan rohadtul élvezi a zenekarban betöltött posztját, még akkor is, ha zeneileg nyilván nem jelent nagy kihívást számára. Szó nincs itt fricskáról, a banda fő erőssége pont a pofátlan egyszerűségben rejlik.

“A strandon az is jó…”

Mondhat bárki bármit, nekem igenis bejön ez a “vállalhatatlan” sokszínűség, a háttérben pompázó idétlen logóval, a lepukkant baseballsapkás, trikós, és egyéb koncepciót keresztben leszarós megjelenéssel együtt is. Hasonlóan kontrasztos az élmény, mint például egy Municipal Waste bulin és talán éppen ettől több mint a számtalan más kalózkodó zenekar.

1222

Csak úgy mellékesen megjegyezném, hogy a zenekar hivatalos Instagram oldalán megjelent poszt szerint az Aranybulla évét idéző nézőszám jött össze, és a közönség rendesen ki is tett magáért. Tisztességgel ment a tánc, gurultak le a sörök, lengtek a gumikardok, buzogányok és még ki tudja mik. Kalóz sityakos lányok és fiuk hagyták kint a valóságot néhány órácskára.

FOTÓK: RÉTI ZSOLT. További képek ITT.