Azokban a szubkultúrákban, amik szorosan köthetőek a rockzenéhez, vagy annak valamelyik mutáns változatához, illik ismerni John Carpenter nevét. Illetve a mára már klasszikussá vált filmjeit, mint Halloween, A dolog és Christine, hogy tovább ne is soroljuk. A korai horror alkotások kapcsán az erőszak pornográfusának is nevezett multitálentum pedig nemcsak, mint rendező jegyezett számtalan alkotást, ugyanis mint forgatókönyvíró és a filmek zenéit szerző névként is szerepelt a stáblistákon. A szintetizátor központú baljós és futurisztikus filmzenéinek hangzása szinte meghatározta a nyolcvanas évek ez irányú trendjét. Összekeverhetetlen más mozik zenéivel. Mindezek pedig folyamatosan jelentek meg lemezen is, ahogy az elmúlt két évben is voltak újdonságok elveszett tételekből. Most viszont ismét bővül az életmű néhány újra felvett filmzenével, amihez egy klip és egy stúdióvideó is kapcsolódik. Ezeket láthatjátok itt lejjebb.
Tovább
Saját néven hozta ki tavaly első nyolc számos anyagát a SECT. Amit aztán idén nyáron élőben is bemutattak Budapesten ezek az igazán remek srácok. Akik negyven ember előtt is simán meghalnak a színpadon. Azokkal a számokkal, amit tavaly raktak össze a bemutatkozó anyagra, mondjuk meg is lehet. A várakozásokat egy percere sem múlták alul. Bizonyítva, hogy a bandák nevei, ahol korábban megfordultak, valóban garanciát jelentenek. Hiszen Chris Colohan, James Chang és a többiek, olyan bandákban fordultak meg korábban, mint például a Left For Dead, a Catharsis, az Earth Crisis és a Fall Out Boy. Most pedig ismét stúdióba vonultak a nyári turné után, méghozzá Kurt Ballou nagymesterrel dolgoznak együtt GodCity-ben, hogy elkészülhessen az új album, mely november 24 - én kerülhet a lemezboltokba. Új szám helyett pedig elsőként egy jó hangulatú videót osztott meg a zenekar az év vége felé legjobban várt hardcore lemez munkafolyamatairól. Amit itt lejjebb tekinthettek meg.
Tovább
1755 címmel fog megjelenni a Moonspell új lemeze, mely egy történetmesélős, történelmi alapú korong lesz. A lisszaboni földrengést és annak következményeit (egyenesen egy új Portugália születéséig, részletesebben ITT írtunk róla) feldolgozó mű november 3-án fog megjelenni, a csapat maga pedig január 21-én a Cradle Of Filth vendégeként fog hozzánk újra ellátogatni.
Tovább
Elsőre talán furcsán hangzik, de október 28-án két olyan finn csapat érezik a Dürer Kertbe, amelyek zenéjét hallgatva egy csapásra a napfényes Kaliforniában érezhetjük magunkat, valamikor a '80-as években: a Brother Firetribe igazi hard rock zenével érkezik, a Shiraz Lane pedig a sleaze / glam rock új hullámos képviselőjeként szántja majd fel a színpadot.
Tovább
Sokan utálják a Limp Bizkit-et. De most nem a keksz lesz a téma, hanem sokkal inkább Wes Borland projektje a Big Dumb Face, ami október 31-én jeleníti meg tizenhat év után a második lemezét Where is Duke Lion? He’s Dead címmel. Ha valami elborúltra vágytok, akkor bátran merjük ajánlani Borland mester anyagát.
Tovább
Ahogy írtunk is róla, hivatalos szintre emelkedett a Decapitated emberrablási / csoportos nemi erőszakos ügye. A lengyelek közül először Wacław “Vogg” Kiełtyka gitáros és Michał Łysejko dobos lett meghallgatva, ők óvadék ellenében távozhatnak.
Tovább
Még meg sem jelent a Metallica Master Of Puppetsének szépségesen telített újrakiadása, a thrasherek már a következő két nagylemez, az ...And Justice For All és a legnagyobb sikert hozó Fekete Lemez újrakiadás anyagának előkészületeinél járnak.
Tovább
Sokféle dal van. A legjobb dal azonban az, amelyik tökéletesen illeszkedik hozzád. Valahogy személyre szabottnak hat, hozzád simul. Bizonyos időközönként érzed, hogy szükséged van rá, nem tudsz nélküle élni. Abszolút személyes dolog, amihez diszkréten és félve nyúlsz csak. Nem mutogatod meg mindenkinek pedig az első találkozás óta, valahogy ott van veled örökké. Hogy amikor az a legpuhább féltett kincs majd megint vérezni kezd, azonnal utána nyúlhass. Mert az a legpuhább féltett kincs valójában a kicsi dobogó szíved. Szóval a dalaid tulajdonképpen intimbetétek mind, amiket azért gyűrsz be a szíved alá, mert azt reméled, hogy magukba tudják szívni a fájdalom minden egyes cseppjét, amitől természetes, hogy szabadulni akarsz és legszívesebben már lehúznád az egészet klotyóba. Mi pedig nem tettünk mást ezen a szép őszi vasárnapon, mint összesepertünk pár kallódó intimbetét videót a vérző kicsi szíveknek, amik alatt tátonghat néhány üres rés, ahova még nem gyűrtek be ilyesmiket.
Tovább
Kortárs grunge bandának számít, hiszen a Gruntruck otthona is Seattle. Ahol a nyolcvanas évek legvégén csaptak ugyanabba a rock and roll lecsóba, amibe a többiek is. Csak ez a pacsi nem fröccsent akkorát. Pedig a kilencvenben megjelent Inside Yours és az utána következő Push is remek lemezek voltak. Számaik olyan bandák turnévendégeként szálltak a fejekre, mint az Alice In Chains, a Pantera vagy a Screaming Trees. Amely időszakban még Alex Sibbald és Josh Sinder is csapódtak a csapathoz, akik a The Accüsed tagjai voltak. Egy harmadik lemez és az esetleges áttörés mégsem jött el, egy a kiadókkal adódott peres ügy miatt. Egy kisebb csend után pedig az énekes Ben McMillan is elhunyt. Így a banda végleg inaktívvá vált és most nagyjából húsz év után tért vissza. Egy saját néven a napokban megjelentetett lemezzel, ami nehéz, zajos és dallamos is egyszerre. Mindezt pedig két elkészült videó is prezentálja. Amiket itt lejjebb találtok.
Tovább
Ha létezne egy crossover minisztérium, ahol az év vége felé serlegeket osztogatnak a legnagyobb bajnokoknak, az ziher, hogy a Dr. Living Dead ott állna a díjazottak között a sorban. Természetesen szépen begombolt kockás ingben és patentba kivasalt kék bandanában. Új videójukkal a svédek úgy tűnik ismét hatost dobtak. A Terror Vision című számra épülő öt perces történet ugyanis harminc másodperc alatt bizonyította be, hogy a banda Cosmic Conqueror című negyedik lemezét csak toporzékolva lehet majd kivárni. Az idő szerencsére azonban gyorsan fogy és október 27 - ig már kezén is el tud lassan mindenki számolni. De addig is had pörögjön itt a maszkos metál kupagyőztesek említett videója. Ami a tízesek között is simán tízes.
Tovább
Korábban soha nem látott fotók a forgatásról
Az Ace Ventura - Állati nyomozót talán nem kell bemutatni senkinek, hiszen egy kult vígjátékról van szó, talán Jim Carrey legjobb alakításáról. Persze a fémszívűek az azóta valamennyire megváltozott felállású, november 3-án új lemezzel (Red Before Black) jelentező Cannibal Corpse szerepvállalása miatt is külön tisztelhetik az egyébként is zseni filmet, melynek forgatásáról most kikerült pár eddig nem látott kép.
Tovább
Ahogy arról mi is beszámoltunk már, október 26-án végre Magyarországra is eljut az Igorrr soron lévő turnéja. Nagy várakozás övezi a koncertet, hiszen a szervezők folyamatosan közlik a jegyeladás százalékos állását.
Tovább
Akármi is legyen, az A Perfect Circle egy csendes bejegyzést tett közzé Instagramon, amin a The Doomed című... Hát, vagy lemezt, vagy dalt, illetve annak előszelét hirdették meg. Sok mindent nem lehet belőle megtudni, de az már legalább jó hír, hogy van valami konkrétum.
Tovább
Némileg meglepő módon közzétett egy új dalt a Helloween, amely alább meghallgatható, sőt egy egyszerű regisztráció követően INNEN le is tölthető. A Pumpkins United című dal természetesen a hamarosan startoló klasszikus felállást is felvonultató turnéhoz készült, amelyen csaknem harminc év után ismét egy színpadon áll majd Michael Weikath, Markus Grosskopf, Michael Kiskel és Kai Hansen, közösen a banda jelenlegi felállásával. Magyarországhoz legközelebb november 26-án, Pozsonyban játszanak majd az Aegon Arenában, ahol mi is megnézzük majd őket.
Tovább
Még július 14-én rögzítették a Carpool Karaoke sorozat Linkin Parkkal felvett részét, melyben Ken Yeong (Másnaposok) színésszel autózik és énekel a banda egy része. A felvételt követően - mint ismert - az énekes Chester Bennington öngyilkos lett, de most Chester családjának, illetve zenésztársainak áldásával közzé tették a teljes felvételt.
Tovább
Már a negyedik klippel is megtámogatott új dalt teszi közzé október 27-én érkező új lemezéről a Hollywood Undead. A BMG-nél megjelenő lemez szimplán csak a V címet kapta és most a We Own The Night című dalt hallgathatjátok/nézhetitek meg róla. A zenekar február 13-án az Akvárium Klubban is megkoncertezteti az új lemezt. A jó hírek mellé azonban egy rossz is társul: a zenekar a napokban bejelentette, hogy megvált egyik alapító tagjától, Matthew „Da Kurlzz” Busek énekes/ütőhangszerestől, aki személyes okokból távozik a Hollywood Undeadből. Pótlásáról később döntenek.
Tovább
A Depresszió zenekar sem ül a babérokon. Hamarosan megjelenő Válaszok Után című új lemezükről küldenek most egy dalt nekünk, nektek. Ráadásul pont a címadó dalt. Nincs más dolgod, mint a tovább gombra nyomni és fülelni!
Tovább
Ha a Voivod zenéjére mondhatjuk, hogy olyan mint egy labirintus, amit idegenek hoztak létre, akkor a Pestilence szintén az a banda, akikhez simán rendelhető valamilyen különleges megfejtés. A holland banda a nyolcvanas évek közepén kezdett együtt zenélni és nem sokkal később már olyan albumokat raktak össze, mint a Malleus Maleficarum, vagy a Consuming Impulse. Technikás thrash és progresszív death. A korai Sepultura erős hatása, mondhatni jazz megközelítésben. Az egyre követhetetlenebb, de még mindig könyörtelen Testimony of the Anscients című harmadik lemezen is. Amik után még négy lemez jelent még meg, majd 2008 környékén feloszlottak és csak nyolc évvel később, azaz tavaly tértek vissza a legendák. Akik első három lemezük számait fogják hamarosan megturnéztatni Európában, amelynek Budapesti állomása is lesz. Egészen pontosan február 18 - án játszanak majd a Dürer Kertben. A brazil Rebaellium társaságában. Ehhez a bulihoz találtok kedvcsinálókat itt lejjebb.
Tovább
Az elektronikával megtámogatott kaliforniai deathcore lendület, azaz a Winds of Plague, nagyjából olyan bandák zenéjével hozható rokonságba, mint a Carnifex, a Bleeding Through és az Whitechapel. Történetük pedig a többiekéhez hasonlóan, néhány évvel a millennium után kezdődött. Vagyis nagyjából tizenkét évre tekint vissza. Viharos tagcserékkel és eddig összesen négy nagylemezzel. Amiket most egy ötödik stúdióalbum követ Blood of My Enemy, méghozzá október 27 - én, az eOne kiadó gondozásában. Johnny Plague bandája pedig mintha hangzásában és szövegvilágában is hagyta volna, hogy a korai Slipknot inspirálja az új számok születésénél. Amiben az elektronikáért felelős Adrienne Cowan is hallatja már a hangját. Ő ugyanis idén csatlakozott a zenekarhoz. Akiknek új videója is van. Ez pedig itt lent pörög.
Tovább
Az Angertea most nem azzal hallat magáról, hogy megint egy kegyetlen jó lemezt vagy dalt csinálnak. Most egy kegyetlen jó animációs klipet mutatnak be nekünk a srácok. Nem is akarjuk húzni az időt, csekkoljátok a Seeds Of Hell dalra készült kisfilmet.
Tovább