RockStation

Zenekarként működik tovább az Audionerve

2017. november 29. - sunthatneversets

audionerve_band_2017.jpg

Nemrégiben hírt adtunk az Omega Diatribe-ból ismert gitárosnak, Hájer Gergőnek a stúdió-projekt formációjáról az Audionerve-ről, aminek a debütáló nagylemeze szeptember 3-án jelent meg, Burn Your System címmel, ahol olyan zenészek működtek közre, mint Nick Oshiro a Static-X-ből, Kevin Talley a Suffocation-ből, Schrottner Tamás , valamint Vincze Andres az ex-Monastery-ből.

A jelek minden bizonnyal arra mutatnak, hogy nem csak egy stúdió-projektként kell gondolnunk az Audionerve-re. Hájer Gergő az alábbiakat nyilatkozta a jelen álláspontról:

"Fantasztikus visszajelzéseket kaptunk a lemezről, ami nagyon sokat jelent nekem. Nem számítottam arra, hogy ekkora igény lenne a hallgatók részéről egy hasonló attitűdöt képviselő zenére 2017-ben, hiszen számomra az volt a legfontosabb, hogy szimplán csak kiadjam magamból ezeket a dalokat. Az utóbbi néhány hónapban viszont annyit rágták a fülem ez ügyben, hogy csak szinpadra kéne vinni a produkciót, hogy összeültünk néhány zenész barátommal, akikkel már régóta terveztük a közös zenélést és elpróbáltunk néhány tételt. Úgy tűnt, hogy baromira működik a kémia közöttünk és a dalok is hatalmasat szólnak élőben!"

A közös zenélés hatására gyorsan le is forgattunk egy klipet, az alábbi formációval:
Dobok - Makai László (Apey & The Pea)
Ének - Vincze Andres (ex-Monastery)
Basszusgitár - Csák 'Carlose' Károly (gRain)
Gitár - Höflinger Tamás (Omega Diatribe)
Gitár - Hájer Gergő (Omega Diatribe)

Addig is míg nem érkezik a klip, egy szöveges videóval kedveskedünk nektek a Pirate Tooth című dalhoz:



A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4213402651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum