Ha az olvasottságért cserébe mindenképpen kötelező posztolni naponta minimum egy, de leginkább öt írást, ahol nagybetűvel van kiírva valamelyik mainstream metál banda neve, akkor legalább szülessenek olyan bejegyzések, amik a legjobbakról szólnak, azok hőskoráról szólnak. Nem pedig a pénzről vagy a pózról szólnak. Ahol az egykori vagy mondvacsinált kemény gyerekek a popbandák attitűdkészletével prostituálják a szenvedélyt, ami a zenélésbe hajtotta vagy hajthatta volna őket igazán. Menjünk vissza tehát az időben. 1985 környékére. Amikor a Slayer abban a Dynamo klubban játszott Eindhovenben, ahol akkoriban kezdtek el a hely parkolójában fesztiválokat rendezni és még fogalmuk se volt róla, hogy tíz év múlva ők csinálják meg az évtized buliját. Mint ahogy valószínűleg a Slayer sem sejtette ott és akkor, hogy milyen hosszú lesz ez az út. 

Menjünk vissza az időben a Hell Awaits turné európai köréhez. Oda, ahol még csak az számított, hogy ez a négy ember legyen az, akik együtt csinálják meg a világ legféktelenebb zenéjét. A legdermesztőbb szövegekkel megtűzdelve. Szenvedéllyel és dühvel mutatva meg, hogy mire képes a metál. Meddig lehet elmenni. Hogy nem létezik határ. Menjünk vissza oda, ahol csak ettől volt ijesztő a Slayer. Akiknek, ha abban az időben a pólóját hordtad, zavarba ejtetted az embereket. Nem jött el még az az idő, amikor Tom Araya szavai a fegyvertartásról és az új amerikai elnök jogosságáról sokkal zavarba ejtőbbek, mint a zene, amit csinál. Kerry King felesége még nem volt kapzsi menedzsere a zenekarnak, akivel együtt végül sikerült a gitárosnak kiraknia a világ legjobb dobosát abból a zenekarból, ami nyilván Dave Lombardo életének is a legnagyobb szelete lehetett. Menjünk vissza oda, ahol Jeff Hanneman még nem volt túl 25 évnyi turnén és mindazon, ami ahhoz kellett, hogy ezt a tempót akkor is tartani tudja, ha éppen nincsen kedve. Menjünk vissza oda, ahol a halálos gitártémák szerzője még élt és maga is a más bandákért rajongó, lelkes és őrült kölykök egyike volt. Menjünk vissza az időben oda, ahol a zene még nem egy cég volt, hanem csak zene. Kompromisszumoktól mentes, kíméletlen, fiatal és megveszekedett. Meg tiszta...