Tizenhárom éven belül ötödszörre köszönthetjük Budapesten a jövő év januárjában a progresszív színtér egyik élcsapatát, a Fates Warningot, amely a 2012-ben megkezdett hagyományokhoz híven ismét az A38-on lép fel. Ezúttal a Ray Alder énekessel készült lemezeik legjavát játssza majd a zenekar az egyik kedvenc európai klubjában, és a turnét koncertalbum formájában meg is örökíti. Ennek apropóján maga Ray állt rendelkezésünkre.
Madridból hívsz, igaz? Pár éve már ott élsz, amennyire tudom. Pusztán magánéleti okai voltak a költözésnek, vagy az USA-ban uralkodó politikai légkör is közrejátszott?
Ray: Igaz, hogy Trump az elnök… (nevet), de magánéleti okokról van szó. A házasságom miatt költöztem át.
És hogy tetszik Spanyolország, a spanyol kultúra és életmód?
Ray: Nagyon bejön az egész. A kaják is hihetetlenül finomak. A nyelvvel viszont még hadilábon állok…
A spanyol zenei hagyományok is hatással vannak rád?
Ray: Azt azért nem mondanám.
Január 24-én ismét nálunk játszotok. Van valamilyen konkrét emléked, élményed, amely Magyarországhoz, Budapesthez kötődik?
Ray: Mindig bosszant, hogy sosincs időnk szétnézni a környéken, amikor nálatok járunk, pedig gyönyörű a város! Az A38 pedig az egyik legjobb hely, ahol valaha játszottunk. Eleve azért is, mert egy hajón van a klub, ami egyedülálló, ráadásul a technika is csúcsprofi. Ezt most nem azért mondom, mert te is budapesti vagy, hanem mert tényleg így is gondolom. Azelőtt meg egy Wigwam nevű klubban játszottunk, hát elég meghökkentő volt a hely azokkal az indián díszletekkel…
Miért döntöttetek úgy, hogy a jövő év eleji európai turnétok koncertjeiből újabb élő lemez készül? Hogyhogy éppen most láttátok elérkezettnek az időt erre?
Ray: Elég régen, éppen húsz éve jött ki utoljára koncertanyagunk. Úgy fog kinézni a dolog, hogy bár előzetesen nem tervezzük DVD megjelentetését, az aschaffenburgi bulit képileg is rögzítjük majd, és máshol is készítünk majd video felvételeket, de alapvetően audio anyagban gondolkodunk.
Ha netán mégis úgy határoztok, hogy video felvételt is kiadtok, abból ne felejtsétek majd ki az A38-at!
Ray: Nem fogjuk! (nevet)
Miután a hírek szerint legalább másfél órás best of jellegű műsorral készültök majd, várható, hogy felbukkan a szettben legalább néhány régen játszott csemege?
Ray: Igen, feltétlenül. Három különböző dallistánk lesz, azokat fogjuk váltogatni, úgyhogy bőven lesz helye a meglepetésnek.
Esetleg a John Arch-korszakot is megidézitek majd egy-két szám erejéig?
Ray: Nem hinném. Az a felállás úgyis most nemrég adott ki koncertanyagot.
Igen alaposan bepótoljátok a FWX album óta elvesztegetett időt, hiszen nem egészen három év alatt két albumot is kihoztatok, a Theories of Flighttal ez lesz a második európai körötök, sőt 2012 óta negyedszerre fogtok most bennünket útba ejteni.
Ray: Azt a kihagyást mi sem terveztük olyan hosszúra, de hát így alakult, a különböző egyéb irányú tevékenységünk miatt húzódott el kilenc évig. A Darkness in a Different Light után megnyugodhattunk, mert nem felejtettek el minket az emberek, és nagyon jó dolognak tartom, hogy ilyen hamar kirukkoltunk a következő lemezzel.
A Fates Warning az egyik legalulértékeltebb zenekar, amelyet ismerek. A Parallels idején megvolt az esélyetek egy komolyabb áttörésre, ami aztán valamiért mégsem jött össze. Bántott a dolog? Elégedett vagy a banda jelenlegi státuszával?
Ray: A Parallels idején egy darabig igen kedvezően alakult a helyzet, de aztán valahol elég durván félrecsúszott minden, úgyhogy gyakorlatilag feloszlottunk. Úgy kezdtünk utána mindent elölről. A mostani helyzetünkkel már elégedett vagyok.
Miért kerültél ki a Redemptionből? Megmaradt a jó viszonyod a többiekkel? Mit tudsz Bernie Versailles állapotáról?
Ray: Jelenleg a Fates Warning mellett más zenei elfoglaltság nem fér bele az életembe. A jó viszonyunk természetesen megmaradt, és aggodalomra semmi ok, mert a srácok találtak egy kitűnő új énekest, akivel már dolgoznak is a következő albumon. Bernie lélegzik és lábra állt, úgyhogy a helyzethez képest jól van. Gitározgat is, bár a régi szintjét azért még nem érte el.
Ezek szerint még ha volna is kedved belevágni egy újabb projektbe, az időd nem engedné. Az Engine újjáélesztését is hiába várnánk?
Ray: Az elvi lehetőség adott, de annak is időbeli akadályai vannak. Talán valamivel később.
A Redemption legutóbbi albumára, a The Art of Lossra felkerült egy The Who feldolgozás (Love Reign o’er Me), amelyben John Bush a partnered. Hogyan sikerült ezt megvalósítani? Ismertétek egymást korábbról?
Ray: Igen, már 1987 óta ismertük egymást és vagyunk jóban, így nem volt nehéz összehozni, bár jómagam nem voltam jelen, amikor felénekelte a saját részeit.
Egy másik régi jó barátod, Warrel Dane nemrég hagyott itt bennünket. Ha jól tudom, egy időben énektechnikai tanácsokat is adtatok egymásnak. Gondolom, mélyen megrendített a halálhíre.
Ray: Igen, lesújtó volt és teljesen váratlanul ért. Valóban közeli barátok voltunk. Nekem azt is engedte, hogy Wallynak szólítsam, amire más esetben ugrott…
A barátságotok egészen a Sanctuary időkig nyúlik vissza. A két zenekar annak idején együtt turnézott Európában, és hozzánk is eljutottatok, ám a budapesti koncert mégis meghiúsult. Emlékszel arra az esetre?
Ray: A Sanctuaryvel őrület volt együtt turnézni, hihetetlen dolgok mentek... Pontosan nem emlékszem, miért nem tudtunk játszani nálatok, arra viszont igen, hogy a Sanctuarys srácok szó szerint odacibálták a helyi szervezőt egy bank-automatához, hogy a fickó fizetni tudjon nekik…
Egy alkalommal az elődöddel és nagy példaképeddel, John Arch-csal együtt álltál a színpadon. Gyönyörű emlék lehet.
Ray: Igen, óriási volt. Rémlik, hogy valaki rögzítette is, úgyhogy biztosan meg lehet találni valahol a felvételt, bár ez még az okostelefon-korszak előtt történt.
Jim Matheos után most már te játszol a legrégebb óta a Fates Warningban. Mi a titok? Könnyű kijönni és együtt dolgozni Jimmel?
Ray: Az egésznek a nyitja az őszinteség. Nem csupán zenész-és szerzőtársak vagyunk, és ennyi együtt töltött idő után már igazán nyíltan beszélhetünk egymással. Azt is megmondhatjuk, ha valamelyikünk ötlete nem annyira jön be a másiknak. Márpedig olyasmit nem akarunk kiadni a kezünkből, ami legfeljebb csak elmegy. Az megy át a szűrőn, amit mindannyian nagyszerűnek tartunk.
