Nem tartom valószínűnek, hogy húsvét hétfőt az átlagemberek nagy többsége ideális koncert időpontnak gondolja, pedig a lehető legjobb módja egy négy napos hétvége lezárásának, vagy ha úgy tetszik az ünnepi feszültség levezetésének.

Rendhagyó összetételű felhozatalra számíthatott aki az ünnepi kajakómát legyűrve a Barba Negra felé vette az irányt. Az négy zenekart felvonultató eseményt 18:30-kor az osztrák metalcore brigád Ghidrah nyitotta majd gyors átszerelést követően a szintén osztrák Vinegar Hill vette át a terepet teljes erőbedobással, melyről személyesen sajnos csak a műsoruk végén sikerült meggyőződnöm, de ahhoz az utolsó 1-2 nóta, és azok előadásmódja is bőven elég volt, hogy felkeltse az érdeklődést a banda iránt.

Az este egyik fő attrakciójának számító Equilibrium nyitányára már szép számban gyülekezett az alaposan besonkázott, ám jóféle metalra annál inkább éhező nézősereg.

Néma gyereknek…

Alapos a gyanúm, hogy ezen az estén a kisebbséghez tartoztam, ugyanis az Equilibrium tevékenysége eddig teljesen hidegen hagyott annak ellenére is, hogy a zenéjüket alapvetően meghatározó folk és melodikus death metal gyökerek elég közel állnak hozzám, ám úgy voltam vele, hogy sok más bandához hasonlóan élőben simán meggyőzhetnek…

Ami elromolhat az bizony el is romlik, így aminek szólnia kéne az gyakran nem szólal meg. Ez történt a jó Robse úr mikrofonjával is, így emberünk kénytelen volt - az eleinte mókásan induló, majd egyre kínosabb szituációba forduló - hangosítás nélküli énekléssel végigtolni az első dalt, míg végül csak sikerült életet lehelni abba a fránya motyóba. Becsületére legyen mondva, hogy nem állította le a produkciót.

No de várjunk csak! A váratlan némaság olyan szinten magára vonta a figyelmet, hogy egyéb hiányosságok addig fel sem tűntek...Hol van a basszusgitáros?! Miért helyettesítő gitáros áll a színpadon?! És főleg miért is érzem úgy, mint, ha az ez nem is egy komoly turné állomása lenne, hanem egy “miért is ne, így is fog ez menni” hakni?!

Szó ami szó a német urak közel sem hozták azt a szintet, ami várható lett volna. Ok, Robse elvitte a balhét ám a gitárok önmagukban nagyjából annyit értek, mint egy bágyatag lepke fing. Ott és akkor ez úgy fogalmazódott meg bennem, hogy értem, hogy mit akarnak, de hallani nem lehet. Minderre rátett még egy nagy lapáttal a teljesen kudarcba fulladó wall of death próbálkozás, és hát na, micsoda meglepetés az óhajtott circle pit sem akart elindulni (a pogóval ellentétben ez a fajta örömködés leginkább thrash és HC bulikon működőképes).

Az Equilibrium dalait a rajongóik szemmel láthatóan így is örömmel fogadták, azt viszont nem hiszem, hogy ezzel a produkcióval jelentősen sikerült bővíteni a követői tábort.

Nyugalom, még nincs vége…

Mint ahogy azt az előző évi élmény beszámolómban is leírtam a Dark Tranquillity munkássága nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Göteborg Metal világszinten ismerté váljon, és emellett a majd három évtizedes fennállásuk alatt végig azt a szintet tartották amit a rajongóik elvárhattak tőlük, így a jelentős érdeklődés gyakorlatilag borítékolható.

A mostani fellépését akár repetaként is emlegethetjük, hisz a turné az előző évi körhöz hasonlóan most is a legutóbbi - továbbra is zseniális - lemez Atoma jegyében zajlik, így aki tavaly nem volt jelen, most lehetőséget kapott a pótlásra, aki pedig jelen volt, lelkesen állhatott sorba újabb adag sötét nyugtatóért.

Ismét bizonyosságot nyert, hogy az alapvetések, mint a The Treason Wall a Terminus /Where Death Is Most Alive/, a ThereIn vagy épp a záró tétel Misery's Crown  mellett a Atoma dalai, mint a nyitó Encircled, a szívszorító Forward Momentum vagy akár a bitang erős címadó tétel tökéletesen illenek az összképbe és hibátlanul működnek élőben. A színpadkép ezúttal is a folyamatos vetítéssel kapta meg az extra löketet ám a világítás, és a hangzás felülmúlta az előző évi szintet (utóbbin azért még lehetett volna még javítani), és Mikael is mintha még vidámabban és közvetlenebbül vitte volna a vállán a showt, ami külön jót tett az amúgy is remek hangulatnak.

Bár a  felállás és a tematika a legutóbbi körhöz képest változatlan és így eget rengető meglepetést nem vártunk mégis egy rövidebb ám annál erősebb friss setlistettel kaptunk. Ha lehetne már holnap újra nézném és hallgatnám. A mielőbbi viszontlátásra!

Fotók: Martina Rusalka Šestić / Venia Mag. További képek a koncertről ITT.