Mindig örülök, ha kapok egy jó nagy adag leckét erőszakból, így már vártam a megérdemelt Exodus adagomat egy ideje. Tegnap el is jött a nagy nap, amikor ismét hazánkba és a Dürer kertbe látogatott a Bay Area thrash egyik legnagyobb császára, a darálógépezetek egyik legnagyobbika, az Exodus. Utoljára 2 éve voltak nálunk az Obituary, a Prong és a King Parrot társaságában egy teltházas Dürer bulin. Hát az az este sem volt semmi…
A zenekarból sajnos még mindig hiányzik Gary Holt, aki jelenleg is a Slayer-rel turnézik… hát valamit valamiért. Cserébe már 2014-ben visszatért a régi torok, Steve "Zetro" Souza , megoszló örömmel fogadtak a rajongók, hiszen sokan megszerették a benga Rob Dukes kegyetlen vokálját. Az eredeti felálláshoz tartozik még Tom Hunting, aki immáron több mint 30 éve püföl a zenekarban. Menjetek rá a Heathen-re, ha szeretitek a techinkásabb thrash-t is, mert az Exodus mindkét jelenlegi gitárosának fő bandájáról van szó, bár mostanában sajnos inaktívok.
Előzenekarnak az angol Savage Messiah-ra esett a választás. A Dave Silver által vezetett formáció power, heavy és thrash metalt ötvöz amolyan kifinomultabb módon és immáron már a negyedik stúdió albumukat turnéztatják. A srácok fellépése mérföldekkel kulturáltabb, mint az Exodus bulik szétdaráló hangulata, így megmondom őszintén nem igazán voltam rájuk kíváncsi. Nekem lemezen sem jött át a stílusuk. De ízlések és pofonok, ennyi, ez nem az én világom – bár az egyik albumokon egy az egyben Gary Holt féle Exodus gitárhangzás lelhető fel, így nem is csodálkoztam, miért kerültek ők is a volán mögé ezen a turnén. Korrekt bulit nyomtak, de én nem ezért jöttem.
Az Exodus kezdésekor a tömeg a bárig kinyúlt, alulról nyaldostuk a telt házat. Az embersokaságot annak helye és módja szerint megfűszerezte egy jó kis moshpit, melynek én is aktív tagja voltam. A buli alatt sikerült több wall of death-et és circle pitet is kreálnia a népnek, így egy igazán jó kis thrash bulit élvezhettem, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Zetro közölte az egybegyűltekkel, hogy náluk régen a 80-as években San Franciscoban és környékén, ugyanígy élték a koncerteket. Nem kell meglepődni, ha ennyire megvadul mindenki. Állításával egyet tudok érteni, egy percig nem álltam meg a pit-ben és elmorzsoltam egy könnycseppet a boldogságtól örömömben, mert más sem nagyon. Majdnem elértük a klasszikus 80-as évek fénykori thrash bulijainak szintjét, már csak a színpadról berepkedő emberek hiányoztak, de hát ez már (sajnos) nem divat nálunk.
De ez nem meglepő, mert a zenekar hihetetlen energikus volt, látszott, hogy ők is nagyon élvezik. Sőt még a hangosítás is rendben volt és legelöl – a pogóban – sem volt rá panasz. Hogy fokozzam a kedélyeket, a számok között is felcsendültek, olyan nóták, melyeket eddig nem nagyon hallottam az Exodus-tól. A kötelező klasszikusok mellett, mint például az Exodus, Bonded By Blood, The Toxic Waltz, kaptunk két Dukes időszakban született számot, ráadásul már a buli legelején: Funeral Hymn, majd pár nótával később a Deathamphetamine. Még a Pleasures Of The Flesh-ről is lecsiszoltak egy Parasite-ot.
A többi turnéállomás számlistáit lecsekkolva, beigazolódott a megérzésem, hogy többet kaptunk. A buli végén először fel sem fogtam az óriási pörgésben, hogy ez bizony ajándék ráadás, ami más országnak eddig nem járt. Szóval hozzánk vágtak még Metal Command-ot és egy Piranha-t, amikor már állni nem bírtam. De ez így van rendjén. Thrash till death!
Fotók: Dürer Kert - Somogyi Lajos/Bands Through The Lens. További képek ITT.
