Nem fogja elkapkodni az új korongot a Lamb Of God, na nem mintha a Slayerrel való turnézás mellett (decemberben Bécsben mindenkinek jelenés!) annyi idejük lenne rá. Viszont Chris Adler lelkes, állítása szerint azért vannak már ötletek, nem is kevés, személy szerint alig várja, hogy visszatérhessenek a stúdióba. Igény tényleg lenne rá, mert az idei feldolgozásalbumot nem számítva tényleg jó ideje nem álltak elő semmivel a bárányosok.
"Most egyfajta túláradó kreatív szakaszban vagyunk. Az utolsó dolog, amit csináltunk, egy kicsit... Már egy jó ideje volt. Semmi mást nem szeretnénk csinálni - a turnézás eléggé nyűg tud lenni - a kreatív folyamat tényleg a legjobb az egészben. És már nagyon régen volt, hogy utoljára megtehettük azt, hogy összeüljünk.
Most túlcsordulás van. Willienél van egy file, ami már négy óra hosszú: riffek riffek után. Nincsenek elválasztva egymástól, hogy például ez egy dal, vagy valami. Josh mondta is, hogy 'Mi a f*sz? Itt fogunk ülni négy és fél óráig és hallgatni ezt a cuccot?' Őrület az egész. Szóval a vödör már túl van telítve."
De mikor jön mindennek az eredménye? "Úgy gondolom, hogy nagy valószínűséggel 2019 őszén fogjuk felvenni, aztán remélhetőleg már karácsonyra megkaphatják majd a srácok."