2005, a megboldogult Kultiplexben fellépett a Zeke. Ha van buli, amit utólag nagyon sajnáltam, hogy kihagytam, az az a buli volt. Akkortájt a zenekar Dirty Sanchez albuma oda-vissza ment a winampomon. Mondjuk nagy megerőltetés nem kellett hozzá, mert ahogy emlékszem nem volt több húsz percnél az a mestermű. És emellett olyan erő, meg féktelenség volt benne, amilyennel az akkor még táguló spektrumú ízlésvilágom nem hallott még.
Az elmúlt 13 évben viszont nem nagyon közeledtem a Zeke felé. Az egy perces dalokat felváltották a lejátszómban a hosszabb, lassabb zenék, és nagyon kevés olyan banda tudott elkapni, akik a gyorsaságukkal, a punkságukkal, vagy rock n’ rollságukkal kitűntek volna a merítésből. A Zeke-nek viszont megmaradt a bája, bár igaz, ami igaz, nem pörgettem szét a lemezeiket még a koncert apropóján sem.
Ha gyors lefolyású, sebes, energiabomba punk zenéről van szó, helyi bandákból is elég szép a merítés. A Dog Attack pedig tökéletesen beleillett az estébe. Nagyjából 20-25 percnyi reszelést vágott hozzánk a trióvá csökkent banda. Sokat látott arcokból áll a banda (Magyar Gábor ex-Human Error; Szabó Péter Haw, Igor; Binder Gáspár Prosectura, Haw Torn From, Earth). Zenéjük meg egy jó keresztmetszete volta punk rock, rock n’ roll, és a crustba hajló csapatásnak. A szettjük jól dörrent meg, és fullos előmelegítés volt a Zeke előtt. Már ekkor szép számban gyűltek a népek.
A népsűrűség pedig később sem apadt. A Robotban talán csak a Weedeater koncertje volt közel a teltházhoz, amikor voltam. Most viszont azzal kellett szembesülni, hogy egy sör megszerzése is logisztikát, és türelmet kíván az embertől, főleg ha mellé még olyan járulékos tevékenységek társulnak, mint egy cigi, meg vécé. Nem beszélve arról, hogy a pénteki nap, és az egybegyűltek minősége és mennyisége miatt is gyorsan repült az idő.
A Zeke meg nem totojázott sokat. Az átszerelés pikk-pakk megvolt, és engem például a cigizőben ért a koncert kezdet. Aztán szembesülhettem azzal, hogy a szardíniás dobozba még épp hogy bepréselhető vagyok, de a mozgásterem megrekedt annyiban, hogy a fejemet (szigorúan csak előre-hátra) mozgassam. A színpadot látni nekem már kb. esélytelen volt, néha elkaptam pár kósza kéz és láb kilengését, de ennyi volt. A Zeke viszont nem is nagyon hagyott időt kifújni magunkat, végig darálták irtózatosan nagy dinamikával a programot. Leginkább a legutóbbi Hellbender albumukról merítettek, de a közel háromnegyed órás szett nekem egy egybefolyó nagy négynegyedes aprításként meg.
És nem is nagyon lehet többet írni egy olyan estéről, ami egy nagy betűs BULI volt? Hogy jól szólt? Persze hogy jól szólt! Hogy a Zeke kijátszotta a lelkét is? Persze hogy kijátszotta! De az egész banzáj azt jelképezte nekem, hogy bassza meg, akármennyire is megpróbál az ember ellenállni annak, hogy kulturáltan szórakozzon, egy ilyen banda mellett ez szinte képtelenség. A Zeke kijátszotta, a közönség meg kiizzadta a lelkét, de azt hiszem kevesen mentek haza rossz szájízzel erről a buliról.
A képek nem a koncerten készültek.
