RockStation

Megvannak a jövő évi Brutal Assault első nevei

2018. augusztus 19. - sunthatneversets

brutal_assault_2018_meshuggah.jpg

Múlt héten fejeződött be a már 23. alkalommal megrendezett Brutal Assault Fesztivál a csehországi Jaromerben, de a szervezők máris bejelentették az első neveket a 2019-ben augusztus 7- 10 között megrendezendő fesztiválra. Ezek szerint jövőre biztosan a Josefov erőd vendége lesz az A Pale Horse Named Death, az Anaal Nathrakh, a Gutalax, a Meshuggah, a Napalm Death és a Testament is. További infók a jövő évi fesztről ITT találhatóak.

Újra stúdióban a Deftones, dolgoznak az új lemezen

deftones2.jpg

Tavasszal már adtunk hírt róla, hogy vélhetően új lemezen dolgozik a Deftones, hiszen többször posztoltak a stúdióból képeket. A nyári fesztiválok után, most másfél hónapig nem koncertezik a zenekar, így volt némi idő folytatni az elkezdett munkát, mint azt az alábbi Instagram-posztok is tanúsítják. 

Tovább

Nézd meg, hogy buliznak Jamey Jastaék

0hatebreed2017_85_eredmeny.jpg

Jamey Jasta éppen a szóló projektjével járja a világot. Mondhatjuk úgy is igazából, hogy Jasta és a haverok, mert ez egy igazi baráti társaság. Kirk Windstein, Dino Cazares és Howard Jones full kreténben is képesek tolni, mindamellett, hogy a színpadon leszedik a fejünket. Na, de ne dumáljunk, nézd meg, hogy ki lesz a dodzsem koronázatlan királya.

Tovább

Októberben jön az új Bloodbath album!

bloodbath_2018.jpg

The Arrow of Satan Is Drawn címmel október 26-án érkezik a friss, az ígéretek szerint minden eddiginél kriptahangulatúbb Bloodbath nagylemez. A Katatonia, Opeth és Paradise Lost tagok által alkotott csapatba új tagként Joakim Karlsson érkezett a black-horzsolda Craftból, az új dal pedig... Várat még magára. Viszont érdemes várni a friss termést, a Bloodicide című tételben olyan arcok vendégeskednek majd, mint Jeff Walker (Carcass), Karl Willetts (Bolt Thrower/Memoriam) és John Walker (Cancer). Albumborító és dallista alább.

Tovább

Elhunyt Jonathan Davis felesége

davis-wife.jpg

Meghalt Deven Davis, a Korn frontember Jonathan Davis felesége. A 39 éves, egykori pornó színésznővel húsz éve volt házas az énekes, akitől két gyermeke született, Pirate és Zeppelin. A halál oka egyelőre ismeretlen, de az köztudott volt, hogy komoly drogproblémákkal küzdött, amit miatt 2016-ban a valóper is elkezdődött közöttük, ebből viszont nem aztán lett semmi. Érdekes adalék, hogy családi erőszak miatt Jonathan Davis épp tegnap adta be a távoltartási végzésre a keresetet, viszont ezt Deven már nem kapta meg.

Sinsaeneum - Repulsion For Humanity (earMUSIC, 2018)

A hattyú daláról röviden

sinsaenum_2.jpg

Most fejeztem be Bruce Dickinson könyvét, ahol többek közt arról is beszél az öreg, hogy a supergroupok milyen negatív hatással is tudnak egymásra lenni. Az, hogy a Sinsaenumnak a Repulsion For Humanity a hattyú dala lesz-e azt majd a rajongók és az idő eldönti. Mi meghallgattuk jó párszor, most meg ki is beszéljük.

Tovább

Mind Your Manners - Befutott egy új dal Slash-től!

slash_2015.jpg

Már minden rockrajongó jó mélyen bevéste a naptárába, de a rend kedvéért elmondjuk: szeptember 21-én érkezik Slash új nagylemeze, a Living The Dream, melyről már korábban a Driving Rain című dalt megmutattuk. Hétvégére azonban befutott egy új rakenroll-gyorsvonat Mind Your Manners címmel, ami alább hallgatható meg.

Tovább

Így zajlik a Sepultura nyári Európa-turnéja

0sepultura2018_20_eredmeny.jpgIgaz, most minket nem érint a Sepultura nyári kanyarja (februárban úgyis megkaptuk a magunkét), de azért érdemes megnézni a veteránok lenti, még további folytatásokat is kapó minisorozatát, melyben a színfalak mögé nézhet be a nagyérdemű. A kisfilmeknek köszönhetően konkrétan első kézből láthatjuk, hogyan is megy arrafelé a micsoda, mi ez, ha nem rajongóbarát kiszolgálás?

Tovább

Novemberben érkezik a Sick Of It All új lemeze

sick_of_it_all_2017.jpg

November 2-án érkezik a New York-i hardcore-veterán Sick Of It All tizenkettedik stúdióalbuma Wake The Sleeping Dragon! címmel. Az album producere Jerry Farley (Every Time I Die, Demon Hunter) volt, míg a keverést Tue Madsen (Meshuggah, Madball, The Haunted) végezte. A lemezen két vendég is felbukkan majd, mégpedig a Rise Against gitáros énekese Tim McIlrath és a Hot Water Music frontembere Chuck Ragan személyében. Az album borítója, melyet Ernie Parada készített lentebb látható.

Tovább

Amikor a Monolord Black Sabbathot játszik, a tündérek bakancsa is nehezebb lesz

3540379026_photo.jpgMondhatnánk, hogy igazán üdítő lett a Monolord frissen kiadott dala, a Black Sabbath klasszikusának, a Fairies Wear Bootsjának feldolgozása, de akkor hazudnánk, mert olyan mocsárízű doom-mocskot csináltak belőle, amilyet csak az igazán nagyok tudnak. Ez most lehet, úgy hangzott, mintha le lenne húzva a dolog, de higgyétek el: úgy zseniális, ahogy van, egyszerűen csak nem könnyed lelkeknek való. Tessék gyorsan ráharapni!

Tovább

Tudj meg mindent az új Soulfly albumborítóról!

0soulflay2018_49_eredmeny.jpg

A Soulfly október 19-én hozza ki a Ritual névre keresztelt, tizenegyedik stúdió albumát. Nekünk a borító eléggé bejön, ezért is javasoljuk, hogy most villantsátok meg kicsit az angol tudásotokat. Miért? A cikk további részében Max bácsi mesélt a Nuclear Blastnak a borítóról egy kicsit bővebben. Érdekes kis videó, érdemes rá szánni öt percet. JUMP!

Tovább

Meghalt Jill Janus

jill-janus-1024x683.jpg

43 éves korában elhunyt Jill Janus a Huntress énekesnője. Az énekesnő öngyilkosságot követett el. A haláláról szóló hírt régi barátja és volt zenekartársa, Casey Wood hozta nyilvánosságra a Facebookon. Jill Janus az utóbbi években több mentális betegséggel küzdött, kezelték bipoláris zavarral, skizofréniával, disszociatív identitászavarral, alkoholizmussal is, pár évvel ezelőtt pedig rákos megbetegedést diagnosztizáltak nála.

Tetováltak, jó hír! Egy kutatás szerint már nem hátrány a tetoválás munkakeresésnél

0down213_123.jpgEgy, az USA-ban végzett, kétezer embert bevont kutatás szerint már nem annyira jelent negatív előítéletet a tetoválás, mint korábban, legalábbis ha a munkakeresés területéről van szó. A három akadémiai kutató által véghezvitt felmérés összegzése az alábbi.

Tovább

Egy rajongó megtámadása miatt indult nyomozás Mike Ness ellen

social_distortion_live_1.jpgNyomozás indult a Social Distortion frontembere, Mike Ness ellen, mivel egy kaliforniai koncertjük közben megtámadott egy rajongót. A politikailag nem igazán inaktív punkcsapat énekese egy Trump-ellenes szöveget adott elő két dal között, melyek után a közönség egy tagja két, színpad felé tartott középső ujjal hallgatta tovább a koncertet. Ezután ment be a tömegbe Ness. Tim Hildebrant, a rajongó két monoklival, felhasadt szájjal, agyrázkódással és egy majdnem kiütött foggal zárta az estét.

Tovább

Judas Priest @ Tilburg, Poppodium 013, 2018.08.06.

Fapapucsos mise

jp_tilburg_1.jpg

Az embernek meglehetősen ritkán adódik alkalma klubban megnézni a heavy metal egyik alapbandáját. Így gondolkodtunk, amikor az utazás mellett döntöttünk. No, nem pár száz fős kis „lyukra” kell gondolni, hanem hozzávetőlegesen háromezer férőhelyes teremre, ám még így is közelebb került egymáshoz zenekar és közönség, mint az arénákban vagy a nagy szabadtéri fesztiválokon

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum