
Így stúdiózta fel az új dalát a Slipknot

Akárhogy támadja az ellenző szavak, gondolatok hulláma a hologramosított Ronnie James Dio fémjelezte formációt, úgy néz ki, mégis van rá igény. Legalábbis az illetékesek úgy látják, mert egy százállomásos turnéra indul a produkció. A 2016-os Wackenen debütált show azóta már túl van egy pár igen erős eladásszámmal rendelkező eseményen, így a kérdés csak az, hogy merre lesz az arra? - Mert azt még nem jelentették be.
Napjaink egyik legegyedibb stílusú blues-rock gitárosa, Dan Patlansky Újbuda idén nyílt új rendezvényközpontjában, az Analog Music Hallban játszik november 9-én. A 20 éve zenélő fiatal gitáros pár éve Joe Satriani turnévendégeként is elismerést szerzett, most pedig Perfection Kills című új lemezét mutatja majd be.
A már két éve aktívan zenélő budapesti punk-rock zenekar idén ősszel saját nagylemezzel jelentkezik! A Hangadó névre keresztelt első korong már címében is beszédes - noha minden dal más-más témát és élethelyzetet dolgoz fel, mégis egységes zenei hangulatot teremt.
A Joy Divison alapítója, Peter Hook & The Light című formációjával és a Substance-szel turnézik, az állomások közül pedig Budapest sem marad ki. A legendás Substance dalai november 13-án csendülnek fel a Dürer Kertben.
A mai napon az amerikai-lengyel IDIOTEQ felületén mutatta be a The Southern Oracle az első új dalát, a Skypushert, ami a zenekar decemberben megjelenő harmadik nagylemezét vezeti fel, amivel ténylegesen elkezdődik a zenekar új korszaka.
Október második felében jelent meg a Disturbed új műve az Evolution, és annak ellenére, hogy irdatlan nehezen vettem rá magam, mégis szeretném átbeszélni ezt a - valamilyen szempontból - megosztó korongot.