RockStation

Megjelent a No Last Page zenekar első nagylemeze

2018. november 06. - sunthatneversets

nolastpageband.jpg

A már két éve aktívan zenélő budapesti punk-rock zenekar idén ősszel saját nagylemezzel jelentkezik! A Hangadó névre keresztelt első korong már címében is beszédes - noha minden dal más-más témát és élethelyzetet dolgoz fel, mégis egységes zenei hangulatot teremt.

A korábbi dalokhoz képest most érettebb és kiforrottabb alkotásokkal van dolgunk, helyenként már metálos „áthajlásokat” is fel lehet fedezni. A zenekar minden egyes tagja szívvel-lélekkel dolgozott a dalokon, hogy egyéni stílusjegyeiket hozzáadva mégis valami egészen egyedit alkossanak.

A dalszövegeket a zenekar énekese, Kovács Zoltán írta, aki így mesél a dalszerzés és albumfelvétel időszakáról:
„A lemez hangulatát, a dalok szövegeit mélyen befolyásolta az akkori élethelyzetem és érzelmi állapotom.  Édesapám súlyos betegsége miatt kórházba került, emellett iszonyatosan erős volt a politikai légkör mindenhol, és habár próbáltam ettől távol maradni, mégis éreztem a súlyát. Egyik percről a másikra a 21 éves srácból hirtelen érett, döntéshozó felnőtté kellett válnom, aki a család élére áll, és ez nagy falat volt. Akkoriban csatlakozott Bakonyi Ádám gitáros a zenekarhoz, hogy bővítse a hangzásunkat, és ez nagyon jót tett az egész csapatnak is, és a közös munkának is. Így sikerült összerakni egy olyan anyagot, amire mindannyian büszkék vagyunk és izgatottan várjuk, hogy mi lesz a folytatás!”

nolastpage-hangado.jpg

A Hangadó album október 30-án debütált a zenekar online felületein, ráadásként a Néma érvek című dalhoz készült videóklip premierje is ugyanekkor volt, érdemes figyelni és követni a csapat Facebook, YouTube és instagram oldalait!

A No Last Page idén ősszel egy tíz állomásos országos turnéra indul a The Tumor Called Marla nevű formációval együtt, és minden városban egy helyi banda egészíti ki az esti line-upot. A lemezbemutató koncert a budapesti Robot klubban lesz december 7-én, ahol a fentebb említett társbanda mellett a debreceni Bad Habit zenekar is képviseli magát.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5314355589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum