RockStation

Six Feet Under: áprilisban ismét itt az amerikai death metal legenda

2019. január 29. - sunthatneversets

chris_barnes_2016.jpg

Úgy tűnik, hogy Chris Barnes-éknak bejött a tavalyi budapesti városnézés és a koncert, mert kevesebb mint 1 évvel a 2018-as látogatásuk után április 15-én ismét a Dürer Kertben játszik a Six Feet Under. Ráadásul most is egy kisebb extreme metal armada élén érkeznek: fellép még a Short Fuse, a Childrain, a Morose Vitality és a Dead Eyes Always Dreaming.

Tavaly a Six Feet Under egy új lemezt is kiadott a Metal Blade-nél: az Unburied című korongon korábban még nem kiadott nóták szerepelnek. Producerként maga Chris Barnes dolgozott a lemezzel, a keverést pedig Chaz Najjar végezte Denverben. A csak digitális formában elérhető, 9 trackes lemezre az Undead (2012), az Unborn (2013) és a Torment (2017) lemezekről lemaradt tételek kerültek rá.

Chris így mesélt az új kiadványról: „Úgy érzem, hogy az Unburied egy különleges és érdekes kiadvány, ami nem csak azért különbözik a korábbi lemezektől, mert ez az első csak digitálisan megjelenő lemezünk, hanem azért is, mert ezek olyan dalok, amelyek mind eredeti, nyers mivoltukban kerültek rá az albumra. Hiba lett volna veszni hagyni ezeket – szinte biztos voltam abban, hogy a rajongóknak tetszenének, és ráadásul az egész zenekar dolgozott anno rajtuk... szóval ezek a trackek is méltók a Six Feet Underhez. Ezért is szerettem volna kiadni ezeket valahogy, de az újabb lemezek írásakor annyi új ötlet jött mindig össze, hogy erre eddig nem volt mód. A most megjelentek közül nyolc track származik az Undead és Unborn időszakból, míg az As the Dying Scream a Torment években készült demóként, ezt Jeff Hughell írta. Remélem, hogy mindenkinek tetszenek ezek a dalok, és király hallgatnivalót kínálnak a következő stúdiólemez érkezéséig!” A Gore Hungry Maniac (természetesen erősen korhatáros) videóját, és a többi fellépő egy-egy klipjét itt nézhetjük meg.

A Six Feet Under április 15-ei fellépése amúgy egy kisebb húsvéti death metal fesztivál része lesz, két okból is: egyrészt ugyanezen az estén még 4 csapat játszik a Dürer Kertben, másrészt a bulira kombinált jegy is kapható, amivel elmehetünk a Suffocation és a Belphegor április 26-ai fellépésére is. A Six Feet Underrel együtt ezúttal egy kaliforniai dallamos death metal csapat, a 2004 óta működő Short Fuse érkezik Our Darkest Future című friss lemezükkel, aztán játszik még a The Silver Ghost című új lemezét hozó, öttagú spanyol metalcore csapat, a Childrain is. Feltűnik még két olyan amerikai zenekar, ami már ismerős lehet az előző Six Feet Under koncertről: a nyers, old-school death metalt játszó Morose Vitality és az idén új lemezzel jelentkező michigani deathcore csapat, a Dead Eyes Always Dreaming is ott lesz a Dürer Kertben. Jegyek már kaphatók, köztük még néhány szuper kedvezményes árú early bird belépő is! További infók a koncertről ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8014595374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum