Tony Palermo dobos közölte, ez a legeklektikusabb albumuk, amit valaha készítettek. Valóban.
A Papa Roach huszonhat éves fennállás, két Grammy jelölés, számos sikerlistás sláger után, januárban előjött a tizedik studio lemezével. Bár a nu-metal korszak piszkosul régen lecsengett, a zenekarnak sikerült a víz felett tartania a fejét, majd korszerűsítésüknek köszönhetően jelenleg épp diadalban fürdőznek. Hogy mit tud az új anyag, a Who Do You Trust? Elektronikát, effekteket, egyéb ördögtől való szörnyűséget. Viszonylag gyorsan, nagyjából egy évvel az előző, - Crooked Teeth - korong után jelent meg. Mégpedig azon oknál fogva, mert az Of Mice & Men -nel tervezett közös turné elmaradt Austin Carlile énekes betegsége miatt. Így a Papa Roach hasznossá téve magát, alkotásba vonult azon körút helyett. Öt-hat szerzemény született, aztán mikor lett idejük ismét, visszatértek a studioba befejezni a Wo Do You Trust? -ot.
Ami engem illet, a Crooked Teeth -t módfelett megszerettem, egyszerűen kellemes hallgatni: színes, változatos, megújuló, bitangul fülbemászó. Időről-időre előszedem akár végigpörgetni, akár egy-egy dalra ráhasalni. Igen, még a fullosan fostos pop Periscope-ot is szoktam nyomatni (a hallószervem forduljon ki), mert helyén kezelve, bizony remekbe szabott nóta. Nem nehéz kitalálni tehát, hogy kapható voltam a folytatásra. A Papa Roach az evolúciónak megfelelően, fogékony volt a változásra, mert eltérni a korábbiaktól, a seggét tartani a trendeknek. Emellett a Who Do You Trust? visszanyúl a rap metal kezdetekig, például számos Rage Against The Machine -t idéző pillanata van. A Renegade Music utolsó percében elkiáltott motherfuckeeeeer ahhhh kétséget sem hagy az inspiráció felől. Az újhullám és a kezdetek összecsapása átjárja az anyagot, mégpedig teszi mindezt előremutatóan. Ez a múltbakacsintás számos ponton megjelenik a korongon, ékes példa a címadó track. Ami egyébként fasza. Jacoby Shaddix ekképp írta le. "Ez a dal egy nyilatkozat az elköteleződésről. A mai napon, ezekben az időkben, kiben bízol? A dal azt üzeni, hogy gondolj magadra, bízz magadban, ehhez passzol a szám ábrázolása. Adott egy tengernyi információ - többnyire homályos - te pedig csak sodródsz magadban, próbálod eldönteni kiben bízz."
Bármit is akart ezzel mondani, a tenger mint motívum, ott skubizik a borítón.
Teljesen megkapó, kidolgozott, mesterien kevert zenei alapok adják az anyag velejét, mely Nick "RAS" Furlong, valamint Colin Cunningham producerek profi alkotása. Elismerem, sok a műanyag, baromi szerkesztett az egész. Hogy ez miért baj, vagy nem baj, arról hajnalokba nyúló végeláthatatlan viták folynak évek óta a sör fölött, a tematikus sajtóban, kommentekben. Én azok táborát erősítem, akik nincsenek a haladás ellen. Azt gondolom korlátlan potenciált, fejlődést rejt a technika nyújtotta lehetőség - csak okosan, ésszerűen kell alkalmazni. A Top of the World-ben kiválóan használják a fenti megoldásokat. Ezzel együtt úgy érzem, az új Papa Roach művön elszálltak az effektekkel ének tekintetében, bőven sokalltam. A régebbi munkáikhoz képest, a refrének sem lettek annyira erősek, a verse-k pedig nyersebbek. Az első néhány hallgatásra szájhúzással reagáltam. Meglehetősen sok időt, alkalmat kellett adnom a lemeznek, hogy felfedezzem az értékeit, haladó irányzatát, törekvéseit.
Szerettem volna megkérdezni egy cimborám véleményét, aki a kezdetektől fogva rajongó volt. Azt vallotta nekem, már a beharangozók eltántorították, meg sem merte még hallgatni a Who Do You Trust? -ot. Ezen kívül valami visszakanyarodást remél a zenekartól (saját indulásukhoz). Többnyire egyeznek a nézeteink zenei témában, ezúttal szembe megyek Vele. Nem vagyok semmilyen visszafordulásnak, tolatásnak, visszaugrásnak a híve. Persze azt sem állítom, hogy időnként egyesek nem tévesztenek irányt. Viszont ha nem mozdulunk semerre, még mindig abban a bizonyos sárga tengeralattjáróban rohadnánk.
