Öt év után elkészült új lemezével a MOBY DICK. A jövőre 40 éves magyar thrash legenda Terápia című lemezével április 20-án 14 friss thrash metal csapás érkezik a Hammer Records gondozásában, Havancsák Gyula (Accept, Annihilator, Brainstorm, Ensiferum, Stratovarius, Tyr, stb.) részletgazdag grafikájával a borítón, most pedig már meg is lehet hallgatni a sok éve várt új MOBY DICK korong első dalát. A Valóság című dalhoz stúdiós videoklipet is készített Mentes Norbert gitáros (fény, vágás) és dr. Nagy Attila operatőr.
Smici a Terápiáról:
“Több, mint 25 éve nem volt olyan Moby Dick album, amit zeneileg kizárólag Norberttal ketten írtunk meg és a két legkorábban írt dalt kivéve, újból klasszikus, normál gitárhangolásban vettük fel a dalokat. Ez nagy változás, nevezhetjük egyfajta visszatérésnek. Hosszú, kemény munka eredményeként egy erős és tartalmas album született, 14 dallal, közel 50 percben. A szövegeket most is Pusztai Zoltán írta, aki ezúttal is nagyon odatette magát. Úgy tud klasszikus Moby Dick-es, Pusztai stílusban írni, hogy közben rengeteg új színt is felvonultat. Sokszor csodálkozom, hogy bírja szóval, hogyan jutnak eszébe ezek a sorok.
A dalok zeneileg is karakteresen, felismerhetően magukon hordják a Moby Dick stílusjegyeit, de rengeteg újszerű megközelítést, hangszerelési megoldást is hallani az albumon. Bátrabban alkalmaztunk vokálokat, dallamosabb énektémákat és rengetek rájátszással díszítettük és tettük még töményebbé, vastagabbá a hangzást. A thrash dalok mellett két melankólikus, balladaszerű dal is helyet kapott, de egyáltalán nem megszokott, hagyományos metal lassú dalokról van szó. A változatosság egyébként is törekvés volt, minél hallgathatóbb legyen az album, ne egy hullámhosszon mozogjanak a dalok. Ezúttal a gitárszólókat is megosztottuk, ez csak az első lemezeinkre volt jellemző, ez is egy visszatérés és tovább színesíti az albumot, hiszen teljesen más stílusban szólózunk. A stúdiómunkálatok most is az MD Stúdióban zajlottak, ahol komoly energiákat mozgósítottunk, nem kevés időt fordítva a felvételekre és keverésre. Bízom benne, hogy az eredmény mindenki számára meggyőző lesz, talán az egyik legjobb hangzású Moby Dick albumot sikerült összehoznunk.”
2014-ben jelent meg a legrégebbi magyar metalbanda legutóbbi albuma, a Földi pokol korongot csak a Kegyetlen évek 2016-os újravett verziója követte, majd egy új dal, a tavalyi, klippel kísért Okos világ, amely erre a lemezre is felkerült. Az új dalok szövegét - régi szokás szerint - Pusztai Zoltán írta, majd a Smici irányítása alatt “hazai terepen” vették fel őket az MD Stúdióban, ahol szintén ő végezte a keverést és maszterelést. Bár az új dalokat még Budai Béla játszotta fel, őt 2018 végén váratlanul Király Zoli (ex-Akela) váltotta a dobok mögött. A Terápia előrendeléséhez bónuszként Mentes 50 / Körhinta 25 jubileumi koncert DVD, valamint ajándék óriásposzter is jár, az előrendelés mától él a zenekar előrendelői oldalán!
A 11. Moby Dick nagylemez több dalát még a megjelenés napján meg is hallgathatjuk élőben, a Barba Negrás lemezbemutató koncerten a KALAPÁCS és az INVADER zenekarokkal együtt lép fel. Ezen túl érdemes figyelni a zenekar oldalait, mert a már említetteken túl több lekötött koncertdátum válik nyilvánossá hamarosan!
Moby Dick - Terápia CD
(2019 / Hammer Records)
- Valóság
- Program
- Okos világ
- Terápia
- Mindenegy
- Meghalni se érsz rá
- Nem az vagyok
- Alkonyzóna
- Küldhetnél egy jelet
- Biorobot
- Egyedül
- Hazudni nem nehéz
- Predator
- Zárszó
Moby Dick - Mentes 50 / Körhinta 25 DVD
(Hammer Records)
- Intro
- Múló álom
- Körhinta
- Gumiszoba
- Kártyavár
- Pokolrock
- Beteg a Föld
- Okos világ
- Na mi van?
- Ugass kutya
- Ámen
- Durván, akár a vulkán
- Good bye
- Legyél jó
- A rock n' roll örök
- Motorizált nemzedék
- Mennyből az angyal
- Kiképzés
- Prometheus
- Gazember
- Keresztes vitéz