RockStation

S&M második rész: Újra szimfonikus zenekarral lép fel a Metallica

2019. március 19. - theshattered

metallicasymphony2019poster.jpgÚjra összehozza az immár húsz éve adott, majd az S&M koncertanyagon kiadott, szimfonikusokkal megtámogatott fellépését, illetve annak folytatását a Metallica. A természetesen az évfordulóra időzített showban ismét a San Franciscó-i Szimfonikus Zenekarral dolgozó négyes az új aréna, a Chase Center megnyitóján fogja adni a rendhagyó buliját.

A hivatalos bejelentés így hangzik: "Valami különlegeset akartunk összehozni a Bay Areanak, valami olyat, ami csak itt történhet meg, sehol máshol a világon."

James Hetfield: "Több ember lesz a színpadon és igazán valódi zenészek lesznek a színpadon ezen az estén. Mi pedig idegesebbek leszünk, de ez ad majd igazán erőt. Lehetőségünk lesz a zenei dinamikákra, hogy hangulatot teremtsünk a zenével, hogy bevonzzuk az embereket, hogy hangáradatot hozzunk létre. Mind nagyszerű lehetőség, ha egy szimfonikus zenekarral dolgozol együtt, ha veled vannak a buliban. Ez egy hihetetlen lehetőség, nagyon büszkék vagyunk rá, hogy harmincnyolc év után még mindig vannak számunkra felfedezésre váró területek, hogy ki tudjuk ezeket is aknázni és hogy együtt mulassunk néhány új baráttal."

Lars Ulrich: "Több szemszögből is izgalmas dologról van szó. Az, hogy San Francisco végre kap egy világszintű arénát, amit már nagyon is megérdemelt, vagy hogy a Metallica is részese lesz a megnyitó ünnepségnek, vagy hogy húsz év után újra elővehetjük az S&M-et, hogy nem csak a San Franciscó-i Szimfonikus Zenekarral osztjuk meg a színpadot, hanem a legendás MTT-vel (Michael Tilson Thomas, a szimfonikusok zenei vezetője), aki az utolsó évét kezdi meg San Franciscoban, mint zenei rendező. Elmondhatatlanul izgalmas... Bárcsak már ott tartanánk!"

A sajtótájékoztató teljes felvétele az alábbi. Maga a Metallicas rész, illetve a koncertbejelentés a huszonegyedik percnél kezdődik.

 

Ha esetleg van módotok rá, a jegyértékesítés pénteken kezdődik a Chase Center hivatalos weblapján.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6014700248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum