Kedd este, négy - a death metal gyökereiből táplálkozó - banda, négy különböző országból. Ez a felállás várta az extrémebb zene szerelmeseit a Dürer nagytermében. A svájci Science Of Disorder groove, thrash, hc és metalcore keverékével fűszerezi a death-t, míg a svéd Diabolical a black-es, okkult vonalat képviseli a műfajon belül. Az este egyetlen "tiszta" death bandája a veterán Krisiun, aki sajátos stílussal, mondhatni brazil jegyekkel ékeli meg a daralást. A szimfonikus extrém zene egyik legnagyobbja, és egyben a turné főzenekara, a görög Septicflesh, akiket tavaly is láthattunk a Barba Negra-ban.

Úgy érzem a Science Of Disorder az a banda, akik a legtöbb bemutatást igénylik, hisz sokan nem is hallottak még róluk, köztük például jómagam sem. Egy kis kutatómunka viszont csodákra képes, rögtön fel is tudom oszlatni az ismeretlenség ködét a zenekar körül. A svájci formáció meglepően még anno 1989-ben alakult Soulles néven, de '97-ig vártak az első demo-val és ekkor már kezdett kialakulni az akkori stílusuk, ami a gothic és a death keverékéhez volt a legközelebb. Két nagylemez után feloszlottak, majd 2007-ben újra összeálltak elhagyva a gothic hangzást. 2011-ben Science Of Disorder-re változtatták a nevüket és felnyomták a zenéjüket groove-os és hc/metalcore-os elemekkel, így kialakítva a stílust amit kedden is hallhattunk tőlük. 

A színpadon elsőként szerintem mindenkinek az óriási nagydarab fekete gitáros tűnt fel először, aki brutális megjelenése mellett az egyetlen alapító tag még a Soulles-es időszakból. Már a facebook esemény alatt kommunikáltak a magyar közönséggel, előre megköszönték a bulit. A pozitív kisugárzásuk a színpadon sem hagyta őket cserben - feszes, pörgős, dinamikus, de ami a legfontosabb, jó hangulatú bulit nyomtak. Első banda révén keveset játszhattak, így szívesen elcsípném őket egy headliner clubos turnén.

A Diabolical-t mindig összekeverem a Demonical-lal... most is sikerült (bár van összeköttetés a Centinex révén). Az utóbbit csak a svéd Behemoth-ként szoktam emlegetni és bár hibátlan black/death kavalkádot nyomnak, soha nem sikerült teljesen a zenéjük rabjává válnom, ahogy a felhozott lengyel zenekar sem a favoritom. A banda kicsit több, mint egy hónapja dobta ki friss korongját - az Eclipse-t - amiről most szertartásszerűen eljátszották az első négy dalt. Az új lemez prog-os, kísérletezős dimenziókra evezett át, sőt  kijelenthetjük, hogy lassan már a tiszta ének dominál inkább. Mint minden éles váltás, ez is megosztó fogadtatásokra talált a fanatikusok körében.

Élőben izgalmasabban hatott az új anyag, a tiszta vokált nagyon jól hozta valamelyik csuklyás srác. Utolsónak hagyták a We Are Diabolical-t, mely talán a legnépszerűbb, videóval is megáldott, sötét szerzemény tőlük. A Diabolical alatt is érezhetően kevesen jöttek el a keddi bulira, ugyanis a svédek alatt körülbelül tíz tömött sor volt a létszám, illetve a hátul lézengők, például jómagam is.

A Krisiun-ra nagyjából megérkezett az összes koncertlátogató, így a hangosító pultig kitolódott az emberáradat, bár ezt sem mondanám egy óriási létszámnak, ahhoz képest milyen turnécsomagot hoztak el nekünk a szervezők. Talán a leghíresebb brazil death metal bandáról beszélünk, így nem meglepő, hogy annyian voltak rájuk kíváncsiak, mint a görög főzenekarra. A floridai death vonalat sajátos brazil köntösben előadó három testvér lassan 30 éve darál együtt, amiért óriási respect jár. Lemezeik is mindig erősek és pozitív fogadtatás kíséri őket. Ennek ellenére számomra sosem voltak az élvonalon, ha death metal-ról volt szó, viszont most láttam a Krisiun-t másodjára és élőben pusztítanak. 

Nyilván a tavalyi - szintén pozitív kritikákat kapó - Scourge Of The Enthroned lemez volt palettán, aminek kifejezetten örültem, mert nekem eddig ez a hangzású anyag jön be a legjobban. Viszont a brazilok legalább öt különböző régebbi lemezre visszanyúltak és letoltak olyan klasszikusokat mint a Blood Of Lions, vagy a Ravager. A srácok a múltkor is (pár éve ugyanúgy a Dürer-ben) játszottak feldolgozást, emlékszem akkor a Venom - Black Metal robbantotta fel a moshpitet. Most Lemmy emlékére az Ace Of Spades-t hallhattuk háromszoros death metal tempóban, ami után a fél arcom leszakadt és belerepült a haverom sörébe. Egy ilyen brazil halál kommandó támadást bármikor átélnék!

A Septicflesh-t szerintem értelmetlen mélyrehatóan bemutatnom, hiszen a Rotting Christ mellett a legnagyobb közönségbázissal rendelkező görög metal formáció. Az atmoszferikus témákat már a régi nyers anyagaikon keverték a keleties death metal-lal, de mára már egész szimfonikus zenekar gondoskodik a komoly zenei aláfestésről a lemezeiken, így a szimfonikus death metal legnagyobb hadurait tisztelhetjük a Septicflesh-ben.

A stúdió körülmények között brutálisan kiválóan hangzó zenekart már kétszer láttam élőben, mind a kétszer club bulin és sajnos mind a két alkalommal rossz szájízzel botorkáltam haza, ugyanis színpadon egyáltalán nem az jött át mint otthon a lemezen. Ez nyilván minden bandával így van, viszont itt a különbség ég és föld volt. Seth Siro vokálja kritikán aluli volt és a szimfonikus betétek - amik amúgy is illúziórombolóan mindig sample-ről szólnak - alig voltak kivehetőek, e nélkül pedig a Septicflesh csak egy nagy massza.

A fent leírtak alapján így nem vártam sokat keddi koncert hangzásától, de szerencsére kellemesen csalódtam. Harmadjára sikerült belenyúlnom egy faszán hangosított Septic buliba és a Dracula páncélos Seth mester is csiszolt az élő performanszán. A számlistára sem lehet panasz - az elmúlt négy nagylemezről válogatták össze a műsort a görögök de szerintem már egy jó ideje nem nyúlnak vissza a régi cuccaikhoz. Négy dalocska zendült fel a legújabb Codex Omega-ról, nyitásként a fekete lötyis klippes Portrait Of A Headless Man és zárónak pedig a személyes kedvencem a Dark Art.

Külön köszönet a Lovecraft's Death és a Persepolis dalokért, mert ezeket ritkábban veszik elő. A gyengébbre sikerült Titan lemezről a Prototype került kiválasztásra, de a kötelező The Great Mass-es slágerek se maradhattak el, gondolok itt a Pyramid God-ra és a The Vampire From Nazareth-re. A most kifejezetten beszédes és lelkesítő páncélos frontemberünk minden szám között hergelte a magyarokat - illetve igen udvarias is volt, mert már két kezem sem tudtam megszámolni hányszor hangzik el a "ladies ang gentlemen" megszólítás. 

Talán a záró szám ami tökéletesen körülírja a Septicflesh munkásságát és a mostani koncertélményt is - ez bizony prémium sötét művészet! A death metal szimfonikus dimenzióját megidéző ősi kultikus jegyekkel varázsoló görögök még mindig a műfaj legjobbjai és idén már számíthatunk új albumra, mely már a Nuclear Blast zászlaja alatt kerül majd napvilágra a piramisok bugyraiból.

A kiváló képekért nagy köszönet Bende Csabának, nézzétek meg a többi koncertfotóit is a facebook oldalán!