A fesztiválszezon végénél vagyunk. Elkezdődtek a komolyabb klubbulik és eléggé nívós események várnak ránk. Az elmúlt hét sem volt gyenge... Om, Meshuggah, Testament, Iron Reagan, Windhand és persze az Eyehategod, amit semmi pénzért nem hagytunk volna ki csütörtök este.

A New Orleans-i brigád koncertjére én konkrétan több, mint tíz évet vártam. Ennyi ideje ismerem a zenekart és sajnos a 2013-as Dürer kistermes koncert előtt pont elkapott valami lépfenés kór. Azóta epekedek, hogy mikor lesz lehetőségem látni végre azokat az arcokat, akik a szenvedés nevében szétköpködik a színpadot. A csütörtök egy rendkívül húzós nap volt, így megfáradva érkeztem a Dürerbe, hogy legalább a Thorn From Earth kellően bemelegítse a nyakamat. Ebből semmi nem jött össze. Mármint fáradt voltam, de az interjúnk húzódott (érdemes lesz figyelni a jövő héten az oldalt) semmit sem láttunk a zenekarból, majd máskor....

Huszonegy harminc előtt nem sokkal Bower bácsiék már gyülekeztek a a színpadon, összedugták a gitárt, amit aztán elkezdtek valami olyan durva módon gerjeszteni az erősítővel, hogy még most is cseng a fülem. A pontos kezdés után nem is tudom, hogy miben volt részem. Ez egy olyan koncertélmény, élmény, amit át kell élni. Csak akkor tudod meg, hogy milyen az, ha tényleg ott izzadsz a Room041-ben a tömeggel, a zenekarral és érzed azt a mindent átható szagot. Érzed azt, hogy ezek a csávók nem csak megjátsszák magukat. Bower nem azért piál végig a színpadon, mert ez az image alakult ki róla, hanem mert a pali tényleg ilyen. Elhiszem azt a szenvedést, azokat a problémákat, amikről Mike énekel. Elhiszem, hogy hogyan csöveztek anno, elhiszem, hogy milyen komoly drog és alkoholproblémáik voltak/vannak.

Aaron Hill dobos elképesztő ... Nemrég megkéselték a csávót Mexikóban, de a turné nem állhat le... Olyan erővel üti a dobokat, olyan agresszív, hogy élvezet nézni a játékát, de ugyanez igaz a basszusgitáros Gary Maderre is. És mi a helyzet a két öreggel, az alapítókkal? Jimmy olyan sziklaszilárdan hozza a riffjeit, annyira magával tud élőben ragadni és úgy gerjeszti azt a rohadt gitárt minden egyes adandó alkalommal, hogy őt is folyamatosan nézni akarod. Mindeközben pedig vagy piál, vagy olyan fejeket vág, amitől röhögnöd kell. Pedig egy olyan koncerten vagy, ahol szenvedned kellene, nem? Erre természetesen a közönség is vevő, rendkívül kemény hangulatú buli volt. Mindenki együtt lélegzett, szenvedett és a szenvedéstől mosolygott. Érdekes dolog ez, kicsit ellentmondás, de azt hiszem, hogy az Eyehategod esetében helytálló.

Mike-ról nem tudom eldönteni, hogy mi van. Sosem volt az a Brad Pitt típus, de azért meglátszik rajta a májátültetés, de ez sem gátolta meg abban, hogy az üveg borát megigya. Ami miatt azért el tudtam gondolkodni azon, hogy vajon fogom-e látni még ezt a bandát az életben. Williams amúgy eszméletlen módon beleéli magát a számokba, de mit is tehetne, hiszen az ilyesfajta sludge-os szenvedéshez ez kell. Számomra kevés ennyire hiteles arc van, folyamatosan kommunikál a közönséggel, köpköd, locsolja magát, hogy a farmerkabátban ne rohadjon meg a színpadon és közben úgy ordít, mintha nem lenne következő dal, mintha amit játszanak az lenne az utolsó és beleadja minden fájdalmát. Vicces, hogy itt egy csávó a sok közül, aki X éve tol ilyenfajta muzsikát és még mindig tudja azt hozni, mint anno a lemezeken, ami azért valljuk be, hogy ritka.

A srácok nem igazán akarták abba hagyni, már mindenki azt hitte, hogy vége a koncertnek, pacsizgatások, erősítő kikapcsolás és aztán úgy döntöttek, hogy a teltházas bulit nem lehet ilyen egyszerűen lezárni. Jött egy kis Twisted Sisters We're Not Gonna Take It majd közel negyedóráig szórakoztattak még minket, vagy kínoztak. A koncert végeztével pedig Jimmy csak kikapcsolta az erősítőt és minden allűrtől mentesen a közönség között kisétált. Annyira szürreális volt, annyira Eyehategod. Amennyiben szereted a zenekart, vagy a hasonló zenéket és nem voltál ott a Dürerben, akkor hatalmas hibát követtél el, mert hat évet vártunk erre a koncertre és egyáltalán nem biztos, hogy lesz több ..... Az év eddigi egyik legjobb koncertje volt, pedig elég sok jó buliban voltunk már. Én csak annyit kérek idén a Jézuskától, hogy jövőre hozzá vissza őket megint! Béke, Szeretet, Metal

FOTÓK: RÉTI ZSOLT. Még több kép ITT.