RockStation

Hivatalos előzetes készült a szimfo-Metallica koncert moziváltozatához

2019. szeptember 04. - theshattered

0metallica2018_46_eredmeny.jpgSzeptember 6-án és 8-án újra összeáll a Metallica és a San Franciscó-i Szimfonikus Zenekar, hogy felelevenítsék az idén húsz éves közös akciójukat, mely annak idején az S&M című szimfo-koncertlemezen jelent meg. A találó módon S&M 2 című második menetet október 8-án Magyarországon is be fogják mutatni, erről mi is írtunk korábban (helyszínlista lentebb). Az esemény moziváltozatára, ha valaki nem tud a helyszínen megjelenni, most egy hivatalos előzetessel hívja fel a Metallica, ez a következőképpen fest.

A filmet több budapesti helyszín mellett Székesfehérvár, Szolnok, Veszprém, Győr, Miskolc, Szeged, Pécs, Zalaegerszeg, Szombathely, Sopron, Debrecen és Nyíregyháza bizonyos mozijaiban is vetíteni fogják, a pontos helyszínek a film számára létrehozott hivatalos weblapon, azaz IDE KATTINTVA mazsolázhatók át.

Az ígéretek szerint a dallista nagy metszésben lesz a már két évtizede történt este szettjével, de ahogy korábban nyilatkozta a csapat, az azóta megjelent anyagok dalairól sem fognak megfeledkezni. Természetesen ezt még nem tudni, pontosan mit is jelent, de alig pár nap és mindenki pontosan tudni fogja, mit is láthat majd október 9-én este, ha jegyet vált a filmre.

metallicasymphony2019poster.jpg 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr2815038488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum