Amikor kiderült, hogy a hazai mozikba is bekerül a Slayer Repentless Killogy alkotása, akkor nem is volt kérdés, hogy november 6-án este hol leszünk. Hosszas várakozás után bevetettük magunkat a moziba és este tízkor kezdetét vette a Slayer egyik utolsó nagy megmozdulása.
A BJ McDonnell által írt közel háromnegyed órás film a Slayer utolsó, Repentless albumáról ismert három darab klipre épül.Senkinek sem kell bemutatni szerintem a Repentless című szerzeményt és videót, hiszen rongyosra néztük anno mi is, illetve a You Against You-t sem, ami fokozta az előző klip brutalitását. A harmadik dal pedig a vérfagyasztó Pride in Prejudice.Eddig a három klip alapján mi azt hittük, hogy ez a Wyatt nevű csávó kiszállt egy náci bűnbandából (használja valaki még ezt a kifejezést?) és ezért azok kegyetlen bosszút állnak rajta és a családján, aminek a vége az, hogy ő kezdi el sorra gyilkolni egykori bandatársait. Na, most ennek lett egy számunkra totál értelmetlen vége, hogy jött ez a Luther, akit amúgy Wyatt a film alatt végig úgy keres, mint a Modern Család című sorozatból ismert Cameron, Waldot. Na, ez a Luther csávó úgy gondolja, hogy kinyírja a Slayert. Ellenben Luthert az utolsó előtti pillanatban, egy nagyon kedves nő (ki más?) kinyírja Luthert, ezzel vége is a történetnek, mindenki megy a maga útján. MI VAN?! Ez számunkra egy totál logikátlan, értelmezhetetlen szál volt. A történet mellett három dolog idegesített még a filmben. Az első az volt, hogy olyan halk volt az egész, hogy konkrétan, ha négy sorral arrébb valaki ivott az üdítőjéből, azt is simán hallottam. Oké, a Magyar mozik nem feltétlen vannak felkészülve, hogy egy koncertfilm megdörrenjen, de ez itt még a rendes storys rész volt. Amiben az a vicces, hogy az aláfestő,drámai effektek bezzeg bírtak hangosak lenni. Olyan, mint amikor egy szarul kevert filmet nézel, ahol a beszéd mindig halk, amúgy meg a zene annyira ordít, hogy még a szomszéd is hallja. A másik dolog, hogy szerintem, ahol mi néztük, oda valami silány kópia került. Tudom, hogy digitálisan megy minden, de annyira zavaros, élvezhetetlen volt a kép, hogy az valami hihetetlen. Nem tudom, hogy ez kinek a hibája, az biztos az előzetesek alapján, hogy nem ilyenre tervezték! A harmadik dolog a beharangozott felirat. Na, nem mintha azt a három mondatot ne értené az ember ("Where's Luther?"), de idegesítő volt, hogy egyszer látszik a felirat FELE, egyszer meg semmi nincs. Ettől eltekintve több vér folyt benne, mint három Tarantino filmben összesen, és sokkal brutálisabb is. Nem sajnálta a zenekar/management egy ilyen filmre a pénzt, ami olyan szempontból szép dolog, hogy tökéletesen fejezik be a karrierjüket. Egy-két helyen azért elkerekedett a szemem, pedig imádom a horror filmeket is, noha ez inkább brutális volt, mint félelmetes. Így utólag, hogy láttuk a filmet, totál érthető volt, hogy este tíz órára rakták át a vetítéseket az országban. Tényleg nem az a könnyed Stephen King adaptáció. A film végeztével pedig elkezdődött a koncert.
Illetve, előtte volt még egy stáblista, amit értek én, hogy szükséges csak ilyen marha hülye hangulatot keltett. Az eddig marha halk terem, végre kapott egy kis hangerőt, noha a hangzással voltak bajok. Itt már jobban megdurrant a cucc, mint előtte, de be kell ismerni, hogy egy átlag magyar mozi nincs felkészülve ilyen soundra. Emellett pedig, szerintem a koncert hangja néhol igen gyalázatosan szarul volt megkeverve. A gitárok és a dob rendesen előre volt téve, de néhol a basszus elveszett Araya hangjával együtt. A vágás tekintetében egy nagyon idegesítő anyag a Slayer Killogy. Ha egy három-négy perces klipről beszélnénk, akkor megértem a marha gyors, éles vágásokat, de azért majdnem másfél órán keresztül így nézni nagy vásznon egy filmet, kimerítő. Egyszer-kétszer kicsit felkavarodott a gyomrom. Egyszerűen ez, így moziban nem jó. Sokkal lassabb vágásokkal, ha sokkal tovább mutatnak egy-egy snittet jobb koncertanyagot kilehetett volna hozni. Ellenben nagyon király, hogy sokat mutatják Holt bácsit és Kinget, így le lehetett lesni egy-két technikát, ha arra volt kíváncsi az ember. Ami még zavart, hogy Bostaph nem volt úgy kiemelve, mint a többiek. Láthattuk az őrült pergetéseit, de csak akciókamerával rögzített felvételek, aminek a minősége szarabb is, plusz egy idő után marha unalmas.
Összességében abszolút nem bántam meg, hogy láttam moziban a filmet, néha visszahozza a nyári emlékeket, de az tuti, hogy a kései vetítés kicsit megpecsételte a sorsát a filmnek. Most jön az, hogy mi van papírból vagyok? Nem, csak négy harminckor keltem, illetve ekörül szoktam kelni és nemes egyszerűséggel más az, hogyha koncerten pörögsz, benned van az adrenalin, mint az, hogy leülsz egy székbe és nézel ki a fejedből. Ennek köszönhetően a Raining Blood alatt, kétszer vagy háromszor már bebóbiskoltam. Ettől független, ha igazi Slayer fanatikus vagy és kihagytad a filmet, akkor majd vedd meg DVD-n, mert egyszer mindenképpen látni kell az életben! Abban meg csak bízni tudunk, hogy a magyar mozikba végre bejönnek a koncertfilmek, mert jók ezek, csak emberi időben. Az biztos, hogy a reggelt Slayerrel fogom indítani. Emellett pedig rávilágított a Slayer búcsúja arra, hogy mennyire fogynak az igazi "régi/nagy" zenekarok. A gyerekemmel már tutira nem fogunk Slayer, vagy Iron Maiden koncertre menni, de még egy Metallica-ban sem vagyok biztos, ami valamilyen szinten elszomorító, hiszen ezen a bandák alapoknak kell, hogy legyenek. Úgy érzem, hogy lassan egy új korszak kezdődik.
Béke, Szeretet, Metal
