Vannak állandó dolgok, ezek közé tartozik az August Burns Red, illetve a zenekar lemezinek megközelítően egyenletesen magas színvonala is. A srácok kétévente lehozzák a friss anyagot, ezek közül pár, főleg ugyebár a koraiak közül egyenesen a metalcore stílus alapkövei közé sorolhatók. De a többi albumuk is olyan, mint a pizza: ha jó, akkor nagyon jó, ha nem jó, akkor is jó. Nos, a kivételesen három év után megjelent Guardians (nesztek, OCD-sek!) a "nagyon jó"-féle jóba tartozik, harap, mint a veszett kutya, valószínűleg jót tett nekik a két, az utóbbi években adott évfordulós-lemezes turné és annak lendülete.
Nem mondom, hogy én vagyok a legnagyobb ABR-fan, mert amúgy valóban nem. De azért szívesen hallgatom a srácok anyagait, koncerten is jó nézni őket, látszik, hogy igazán a közönségért vannak és nem fordítva képzelik ezt a dolgot. És ha megvan a tűz, az akarni vágyás, a lendület, az emberközeliség, ráadásul még pár jó ötlet is, mi kellhet? Egy új album, hogy bizonyítsák, megy ez még ennyi idő után is, nem ülnek bele a régi dalok által kitaposott nyomvályúba! És tessék, itt van a Guardians, ami egy akkora parasztlengőt oszt le, amit még néhány fiatal zenekar sem igazán tud!
Azt nagyon sajnálom, hogy közbejött ez a járványhelyzet, hiszen az August Burns Red már látatlanban is legalább egy teltházas koncerttel tért volna vissza hozzánk az új anyag szárnyain, ráadásul gondolom az időközben kitűzött kettes estére is jól fogytak a jegyek, tehát előzetesben is dupla sold out közeli fajsúlyra lehetett volna készülni júniusban (hamarosan bejelentenek valamit, figyeljünk!). Ez azért jelent valamit, még akkor is, ha a magyar közönség különösen elkötelezett a zenekar felé és ők is kihangsúlyozzák, mennyire szeretne idejárni. És mindehhez nem csak az emberi tényező szükségeltetik, gyenge zenével, bizalom nélkül körülbelül a nulladik kilométernél megakadnának. Mert a leghűségesebb rajongó is megunja, ha csak tessék-lássék lemezekkel szúrnák ki a szemét. És akkor azt is meggondolná, hogy elmenjen-e a koncertre. Viszont itt nem hogy csökken, egyenesen nő a tábor, szerintem a Guardians révén fognak is még szerezni pár arcot a "rock katonái" közé.
Mert miről van szó? Színvonalas metalcore-ról, annak is a lendületesebb, zsigeribb, de technikás fajtájából. Egy már régen elcsendesedett, egykor a metalon belül igen magasan kilövő, mondjuk ki, divatstílus utolsó őrzői (értitek) mutatják meg, hogy mi van akkor, ha nem hal meg a tűz, ha nem csak a korszellem miatt ragadtak gitárt, hanem komolyan is gondolják ezt zenélés dolgot. Újradefiniálták a stílust? Nem, de magasan tartják annak a fáklyáját! Újradefiniálták magukat? Nem, de ügyesen építkeznek az eddig megszokott stílusjegyekből, melyekből így, összességében egy abszolút friss, naprakész albumot formálnak! Itt van egy új Messengers, vagy Constellations? Nem, de ez már egy teljesen más időszak, eltelt "tizeniksz" év, nem is várhatjuk ugyanazt a korongot! Itt egy sokkal érettebb valamit hallhatunk, egy komoly, lendületes, súlyos, de igényes alkotást, úgy ahogy elvárhatjuk tőlük! Ügyesebbek és tapasztaltabbak lettek a srácok, virtuózabbak a témák, én meg merem kockáztatni, helyenként még a fejben is jobban megmaradnak a dalaik. Nemes egyszerűséggel jó érzés hallgatni ezt a lemezt, ami csak egy esetben jön át igazán a plasztikról: ha jó érzéssel, jó hangulatban is írták meg azt. Ez pedig szerény meglátásom szerint garantált az ötös részéről, elég csak megnézni őket, másfél évtizede zakatolnak ebben a felállásban és még mindig vigyorogva járnak-kelnek a színpadon, minden este ugyanazt a színvonalat hozva.
Dalokat kiemelni nincs értelme, úgyis tudjuk, mire kell számítani, ha felciccentjük a lemezt, sőt, mire ezt az írás kijön, már biztosan minden érdeklődő hallotta is, de azért nem hagyhatom ki: a Paramount bitang mocskosan egy hatalmas energiabomba, még a többiekhez viszonyítva is igen odapirít, már alig várom, hogy élőben is hallhassam! Na, nem hiába lett ez az egyik felvezető dal is. De felesleges, üres, céltalan, klasszikus kifejezéssel élve töltelék dal nincs is a Guardiansen. Még ha nem is tökéletesen egyenletes a színvonal, azért megközelítőleg egy szinten, jó magasan van tartva az a bizonyos léc!
Attól a kortól már messze vagyunk, hogy a metalcore stílusban alaplemezeket kapjunk, de az August Burns Red rendszeresen tesz arról, hogy ahhoz közeli, de legalábbis fontos lemezeket szállítsanak le a közönségnek. A Guardiansből is süt a tenni akarás, a zenélés öröme, a bizonyítási vágy... Nem mintha nekünk bármit is bizonyítaniuk kellene. Mi alapból is tudjuk róluk, hogy ők az egykor szebb napokat látott irányzat egyik utolsó, igazi őrzői!
