A nyár közepe a fesztiválokról szól, a releváns friss megjelenések szempontjából pedig épp olyan holtszezon, mint amilyen az év első két hónapja szokott lenni. Tökéletes időszak tehát arra, hogy az ember pótolja az esetleges mulasztásait, lemaradásait, melyek a határtalan merítési lehetőségből és a korlátozott befogadóképességből fakadnak. A Grymheart lemeze közel egy éve jelent meg, de hogy a fenti magyarázkodáson túl adjak némi aktualitást is ennek az ajánlónak, a korong LP változata néhány hete futott be.
A hazai formáció abban a melodikus, folkos hatásokkal megtűzdelt, északi gyökerű death metalban utazik, ami a jelenlegi magyar mezőnyben lényegében hiánycikk. Az irányzat nemzetközi felfutása idején, kb. bő két évtizede itthon is érzékelhető volt némi fellángolás (Dying Wish, Vale Of Tears, Casketgarden, Agregator, Astrodust, illetve a számomra különösen kedves Killing Art és társaik révén), de a Grymheart nem a göteborgi, hanem a finn irányból közelít a műfajhoz.
A négyes gyökerei a frontember, dalszerző, gitáros, hangmérnök, producer Kovács Gábor – itt Gabriel Blacksmith néven fut – révén a Wisdomig vezetnek vissza, de Gábor készített egy remek demót a Defenderrel, illetve megfordult a Falanx és a Twister soraiban is. A Wisdom széthullása után, némi szünetet követően indult a Grymheart sztorija. A kapcsolat zenei téren kimerül az igényességre törekvésben, és a dallamcentrikus megközelítésben, de a Hellish Hunt-nak ezen az elméleti síkon túl nagyjából semmi köze a Wisdom lemezeihez.
A budapesti székhelyű négyes további tagjai az alábbi művésznevek alatt futnak: Dargor Rivgahr gitáros, Sorin Nalaar dobos és V’Arhel basszusgitáros. A négyhúrost kezelő V’Arhel kivételével ők is ismerősek lehetnek a hazai underground berkeiből. A kiadói az alábbi szlogennel promózta a lemezt: „Vadászd a démonokat és védd meg az ártatlanokat!”. A srácok tehát nem földhözragadt szövegekben gondolkodtak, hanem a fantasy irányából közelítenek. A dalszövegek koncepcióját olyan szörnyek és démonvadász karakterek határozzák meg, mint a Witcher, Solomon Kane, Van Helsing, valamint a szellemek, Succubus, az élő halottak, Ignis Fatuus, vagy a hárpiák. A járulékos elemek – így a Havancsák Gyula által jegyzett borító, a booklet, a zenekar kiállása, vagy a felvett nevek – szintén a konceptuális jelleget erősítik. A srácok tehát minden részletre odafigyeltek, az undergroundban jól bejáratott névnek számító olasz Scarlet Records (pl. Vision Divine, Eldritch, Apostolica, Trick Or Treat) pedig gyorsan bizalmat is szavazott a projektnek.
Hogy a bevezetőben írtakat idézzem, melodikus, folkos hatásokkal is megtűzdelt, alapvetően északi gyökerű death metalról van szó, melyről egyéni preferenciák szerint mindenkinek eszébe jutnak a konkrét előzmények. A kiadó a Children Of Bodom, Ensiferum, Equilibrium, Wintersun, Powerwolf és Amon Amarth nevekkel dobálózik. A Grymheart többnyire lendületes szerzeményeiről nekem elsősorban a Bodom, az Ensiferum és a Wintersun zenei világa ugrik be, a másik három csapat nevét, mint támpontot kevésbé érzem eltaláltnak. Helyettük inkább az Eternal Tears Of Sorrow, a Kalmah és a Norther neveket emlegetném.
Az akusztikus gitáros bevezető után a Hellbent Horde a klasszikus Bodom szellemében robban, a folkos hatások pedig a gitárdallamok és az együtt üvöltős vokálok képében az Ignis Fatuus-ban köszönnek be, melyhez hasonló felfogású a döngölősebb Army From The Graves is. Nálam az intro utáni darabbal rokon, lendületes tételek működnek igazán. Ilyen a másik Hell-es nóta, a My Hellish Hunt, vagy a bespeedezett, de akusztikus témával megszaggatott Everlost, illetve a melodikus black metalig merészkedő Facing The Kraken is. A To Die By The Succubus riffjein meg a Painkiller korszakos Judas Priest érződik. A záró Monsters Among Us monumentalitása, sokszínűsége pedig a Wintersun nagyeposzait idézi. Gábor acsarkodása valahol a hörgés és az üvöltés között lévő vokalizálás, a melódiákat természetesen mindenek előtt a gitárok szállítják. A hangszeres dallamok gyakran ragadósabbak, mint maguk a refrének, de ez ugyebár az irányzat egyik sajátossága. Hasonló műfaji toposzok a kerekre formált gitárszólók és a csilingelő billentyűk. Előbbiből nagy kanállal kapunk, utóbbi viszont nem a Grymheart kenyere.
Gábor a házi stúdiójában olyan parádés hangzást kreált, mely alapján simán bekajálnám, hogy Mikko Karmila vagy Mika Jussila tekergették a gombokat. A Hellish Hunt egy kívül-belül perfekt stílusgyakorlat az északi melodikus death vonalon.
