Vicces, amikor jön egy e-mail Fehéroroszországból, hogy írjatok már a bemutatkozó anyagunkról. Ilyenkor már csak kíváncsiságból is megnyitom a mellékelt zenét, és néha csodákra lelek, néha meg kegyetlenül pofára esek és vagy lepasszolom az anyagot, vagy megírom, hogy köszönjük, de nem.... Utóbbi azért ritka, mert az esetek többségében mindig írunk valamit. Így volt ez a Yuriék esetében is. Küldték az anyagot, most meg itt ülök a székben és pötyögöm, hogy milyen is a Of Broken Bones.

Mit tudunk a zenekarról? Igazából nem túl sokat, a Facebookról sem tudtam meg semmi extra infót.  A Lastborn Minskben foglalta el a székhelyét 2017-ben és azóta készíti első albumához a most április 7-én megjelent Of Broken Bones-hoz a post metal/hardcore riffeket. Azon kívül, hogy ez az első anyaguk és, hogy kik vannak a zenekarban sokat nem tudtam meg, de az hamar kiderült, hogy a srácok nem aprózzák el, a lehető legtöbb platformon jelen vannak! Ami azért dicséretes, hiszen manapság rohadt sok zenekar nem egyszerűséggel szarik arra, hogy beregisztrálja magát, feltöltse az anyagát több helyre. Már ezért szimpatikus volt a zenekar, és ezek után és egy fárasztó nap után egy forró fürdő mellett bepattintottam a debütáló anyagukat. 

A relaxálás elmaradt, egy szempillantás alatt kipattant fáradt szemem és annyit tudtam csak mondani, hogy "EZ MI A F@SZ!" Egyből a törölköző után nyúltam és elkezdtem kutatni a zenekar után. Kik vannak ebben a bandában? Kik ezek a srácok? Hol voltak eddig? Ha ismerős számodra a Newborn vagy a Bridge To Solace akkor ez a zenekar nagyon be fog jönni! Nagyon sokáig gondolkodtam, hogy hol éreztem ugyanezt az áttörő energiát, ami megragad a tarkómnál és a betonba veri a fejem, és ekkor ugrott be az All Roads Lead To Rome. Ismerős az érzés? A különbség annyi, hogy Jakab Zoli hangja jóval magasabb, mint az itteni énekesnek. De elkap ugyanaz a lendület már az elején, ráadásul a XXV-nek a végén van egy olyan bontogatós gitár téma, amitől egyből padlót fogtam. És ez még csak a legelső dal a nyolcból. De ez a téma nem áll meg a hátborzongatásnál, hanem tovább megy egy tekerős új részbe, amire a szenvedő ordibálás teszi fel a koronát. Nagyon régóta nem hallottam ilyen minőségi anyagot, ennyire király lemezt, ami tele van érzelemmel és nem sablonos, már ezerszer hallott riffeket tartalmaz. A dalok hossza ritkán, konkrétan csak kétszer megy négy perc fölé, ebből következik, hogy egy rendkívül pörgős, gyors anyagot kapunk, amit átjár a harag, az agresszió. Az egyik hatalmas kedvencem lett a lemezről a Wanderer. Benne van az az igazi punkrock íz, amit néhol némi In Flames-es melodikus hatással fűszereznek meg. Érdekes lehet ez a párosítás, de valami eszméletlen jól átjön. Ha még zenekart kellene felhoznom, akik közel állhatnak a szám közepén lévő káoszos részhez, akkor feltétlen megemlíteném a Narrows-t. A new york-i zenekar a Painted lemezén készített hasonló dalokat, amik azóta is kincset érnek a lemezgyűjteményemben.

A sok jó dal mellett pedig a lemez is marha jól szól. Ilyen bemutatkozó anyagot kellene készítenie minden hazai zenekarnak, és akkor nem azon picsognánk, hogy ki melyik Down riffet lopta el. Érdekes, hogy a halál borsos háta mögül kettővel ilyen anyagok születnek. Számomra ez roppant szimpatikus és ad egy nagy adag bizalmat, hogy ezekben a szar időkben is készülnek igazi tökös underground lemezek, és nem csak a nagyok veretik magukat, hogy a kétszázadik riff is megvan a tarsolyukban. Mondjuk az underground zenekarok többsége nem ezt harsogja, hanem csinálja, amit kell.....

Béke, Szeretet, Metal