Valamikor egy meg nem erősített dátumon, de az biztos, hogy az év folyamán megjelenik az Evanescence régóta várt új albuma, a The Bitter Truth (legutóbb 2011-ben jelentkeztek teljes értékű nagylemezzel). A korong a mai napon egy újabb előzetest kapott a The Game Is Over című dal képében, melyhez pénteken érkezik majd a videó is!
Amy Lee: "Ez a dal a külsőségekbe való beleunásról szól. Hogy elegem van az álcákból, amiket csak azért viselünk, hogy más jól érezze magát. A belső érzéseink annyira mások, mint amit a külvilág felé mutatunk. És ezt csak azért tesszük, hogy beleférjünk a társadalmilag elfogadott határok közé, hogy mi nem tesz téged nemkívánatossá, vagy túl furcsává, vagy hogy egyáltalán hozzád szóljanak.
A The Game Is Over egy ígéret magamnak, egyben egy kinyilatkoztatás, hogy ezentúl is inkább leszek önmagam, a belsőmet mutatom meg a külsőmben is - nem zárom be a másik énemet, mert már nem is lehet visszatartani. Egyben ez egy ima is a jobbá válásért, hogy ne érezzem magamat szétszórva, bezárva és megbántva."