RockStation

Zenei xanax a Jaffa68-tól

2020. július 21. - sunthatneversets

kep_br.jpgA budapesti blues-rock zenekar februárban jelentette meg első kislemezét és már itt is egy új dal. A Lesz üzenete, hogy felesleges bármin görcsölni, inkább engedjük el a feszengést és szórakozzunk. Ezt mutatja be a banda új klipje is. A Lesz élőben július 24-én debütál a k11-ben.

A blues-rock alapokon nyugvó, néha a föld rezgő magja, időnként a kék ég irányába törő Jaffa68 zenekar 2019 nyarán nyerte el jelenlegi formáját. Az öttagú alakulat februáran jelentette meg első kislemezét, melynek címe Észlelés lecserél, most pedig máris itt egy új dal, mely rezonál a világra jellemző bizonytalanságra is.
„A Lesz egy tavaly született dalunk, aminek megvolt az alapja, de egy ideig hozzá sem nyúltunk, nem is igazán értem miért. Aztán az egész világot érintő krízist és globális otthonmaradást követően egyszer csak értelmet nyert. Tökéletesen passzolt az akkori életünk hangulatához. Hiszen a gyökerei eredetileg is a semmittevésben, az unalomban, a magányban vannak. Amikor például nincs munkád, mondjuk egy hónapig. Két hónapig. Fél évig. Szabad vagy, de mégsem, nem hajt előre semmi. Annyi időd van mint a tenger, de mégsem kezdesz vele semmit, belefulladsz. Aztán jön valami. Kattanás. Magadra zárod minden bátorságod. És rájössz, hogy ez is csak egy életszakasz, ami elmúlik, tovaszáll, mint a cigifüst és újra elkapod a fonalat. Fontos, hogy lásd ki és mi az igazán lényeges az életedben. Tehát valamennyire reakció a koronavírus által sújtott időszakra, de valahol egy örökérvényű üzenet, a mindennapokra nézve. Valahogy úgyis lesz” – meséli a Leszről Fehér Tamás ’Toma’ a csapat énekese.

„A dal maga az elengedésről szól, nem feltétlen búcsúdal, inkább afféle görcsoldó jellegű cucc, egy zenei xanax-nak szántuk. A mondanivalóját körülbelül úgy lehetne summázni, hogy sok dolog fog még megtörténni veled ahhoz, hogy feszengj bármin is, inkább csak szórakozz, érezd jól magad a haverjaiddal, kerülj szürreális helyzetekbe. Mivel ez a mondanivaló részben a zenekar tagjainak életfelfogását is lefedi, szerettünk volna egy nagyon személyes klipet, amit nézve némiképp a haveri társaságunk részének érezheti magát az ember, és velünk nevethet”- teszi hozzá Pék Bálint ’PéBé’, a banda gitárosa.

Annak érdekében, hogy minél személyesebb legyen a klip, a csapat kizárólag saját felvételekkel dolgozott és az utómunkáért is ők feleltek. A Jaffa68 legközelebb július 24-én lép fel, Budapesten a Király utcai K11-ben, ahol a Lesz mellett több új számot is bemutatnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9216039922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum