Nate Garrett nem összetévesztendő a vadnyugati legendával, Pat Garrettel! Ő nem Billyt, a kölyköt tette haza, hanem az általa finoman szólva nem igazán favorizált emo / rap irányzatot küldené padlóra. A srác amúgy szintén amerikai, és a neve azoknak lehet ismerős, akik a tradicionális heavy metal mai vonulatát követik megszállott módon. A death metalos Gatecreeper gitárosaként szerzett nevet magának az undergroundban (ott Jack Maniacky művésznéven aprított közel öt esztendőn át), napjainkban pedig a doomban gyökerező HM-t művelő, a saját szólóprojektjeként indult Spirit Adrift jelenti számára az életet. Ezzel a formációval – amelyben ő énekel, valamint a gitárt és a basszust kezeli, Marcus Bryant pedig dobol – a honfitárs Sanhedrin társaságában nálunk is fellépett tavaly ősszel, ha emlékszünk még. Nem mellékesen a Riffs and Fists podcast házigazdájaként is aktív, szóval a zene iránti elkötelezettsége aligha megkérdőjelezhető.
Van azonban úgy, hogy az ilyen munkamániás arcok élete is nehéz, súlyos szakaszba érkezik. Barátunk éppen az idei, sorrendben a negyedik Spirit Adrift album elkészítése előtt zuhant meg és saját bevallása szerint az Enlightened in Eternity elkészítése segített neki talpra állni. Nos, bármekkora közhely, de ez a helyes hozzáállás, ráadásul a muzsikából és a szövegekből áradó pozitív energiából a hallgatóság is bőségesen töltekezhet. „If we make it through the night / We will ride into the light” – hallható a nyitó Ride into the Light refrénjében és már itt bárki meggyőződhet arról, hogy pontosan ez volt Nate szándéka.
Nem mintha az előző lemez, a Divided by Darkness egy lehangoló, reményvesztettséget sugalló dalgyűjtemény lett volna, habár összhatásában kétségkívül súlyosabb volt a mostaninál. Az Enlightened… ezzel szemben magasabb fokozaton pörög, ennélfogva felszabadultabb hangulatú, egyszersmind felszabadító erejű, és mint ilyen tökéletesen alkalmas az élet adta megpróbáltatások leküzdésére ösztönző üzenet közvetítésére.
Megbízható alapot biztosít mindehhez a Nate által megálmodott és Ryan Bram, illetve a sokat látott Howie Weinberg keze munkáját dicsérő, a műfaj hagyományaihoz maximálisan hű hangzás. A sulykoló Divided…-hez a maga koszosabb soundja tartozott szervesen (akkor Nate és Marcus látta el a produceri teendőket is), ide viszont az összefogottabb, csiszoltabb megszólalás illik. Ezzel együtt árnyalatnyi különbségekről beszélünk; Garrett nagyon is tudatosan, ilyen-olyan kilengések nélkül egyengeti a formáció útját albumról albumra.
Ami a zenei részt illeti, főbb vonalakban a brit heavy metal új hulláma és a Black Sabbath vegyül a Spirit Adrift muzsikájában. Hogy éppen melyik összetevő dominál, az számonként változó, ugyanakkor egyik személyes kedvencem, az Astral Levitation valami parádésan hozza közös nevezőre a kettőt: itt a méltóságteljes alaptempót középtájt némi, a kori Maident idéző vágta pezsdíti fel. A Screaming from Beyondban megfordul a képlet, a kimért ütemű régisulis fémzene a végén vált doomba. A Harmony of the Spheres, címének ellentmondó módon, az anyag legcsapongóbb darabja. Helyenként kikacsintgat a speed metal felé, sőt Nate-nek mintha hiányozni kezdett volna a szélsőségesebb zenei megnyilvánulás, mert egy rövid blastbeat betétet is besuszterolt a nótába. Hasonló receptre íródott a Stronger Than Your Pain is, míg a Cosmic Conquestet csipetnyi tengerentúli hard rock fűszerezés teszi izgalmassá. A Battle Hight bizonyára a Grand Magus is büszkén felvállalná, sőt a dal a svéd trió általam leginkább kedvelt kezdeti korszakát eleveníti fel. A tizenegy percet alulról súroló zárótétel, a Reunited in the Void ismét a Spirit Adrift epikus oldalát domborítja ki, és ez sem lesújtó, depresszív doom, hanem felemelő, magasztos metal.
Csúcsra járatja a trúságot az Enlightened in Eternity és nem csak a műfaj legnemesebb hagyományainak ápolásában, de a színvonalát tekintve is. Aki valaha is hallgatott heavy metalt, erre egyszerűen nem mondhat nemet!
