RockStation

Jól sikerült koktél - Itt a Pardon Me új EP-je

ALBUMPREMIER!!!

2020. december 23. - sunthatneversets

picsart_12-16-05_12_59.png

Az megvan, amikor egy házibuliban random piákból összekeversz egy koktélt és annyira jól sikerül, hogy még te is elnézést kérsz érte? Na, valahogy így alakult a Pardon ME!

A két hölgyeményből és három szép szál legényből álló formáció, név szerint Kiss Eszter „Shuta” – ének, Götz Blanka – dobok, Szabó Imre – basszusgitár, Szántó Bálint – gitár, Takács Tamás „Taki” – gitár, vokál. A megismerkedésük óta Imre nagyon szeretett volna egy bandát amiben Shuta az énekes és hosszas keresgélések és ismerkedések, italozások és cigizgetések után végre megalakult a mostani felállás, a Pardon ME!

A Kőbányai Zenei Stúdió csecsemői, gólya korukban kezdték el a közös munkát 2019-ben az egyik alagsori zenekari teremben. Boldog füstfelhőkben, ott született az első saját szerzeményük, a Love/Lust is. A Várkert Bazárban léptek színpadra először és azóta sem akarnak lejönni onnan. Nevüket a gitáros szekció folyamatos bocsánatkérése inspirálta. A Pardon ME! a 2020-as Öröm a Zene Tehetségkutatón a döntőig hangoskodta magát és azóta se álltak meg. Zenéjükben felismerhető a pop-rock, a heavy blues és a funk-metál stílusjegyei, az énekdallamok és vokálok pedig dögös csaj-rock és soul /R'nB ábrándok közös gyermekei. Tehát mindenki, amit talált otthon, elhozta a próbaterembe, bedobták egy kalapba, jól összerázták és 2020. december 23-ra el is készült az 7 track-es minialbum, a LUST.

finish_lust.jpg

„Régóta csinosítgatjuk és díszítgettük ezeket a számokat, mert megérdemelték, és ti is megérdemeltétek, hogy a legjobbat hozzuk ki belőlük” – Shuta.

A LUST egy húzós Intró-val kezd, aminek a különlegessége, hogy a zenekar összes tagja vokálozik benne.
„Az elején semmi elképzelésünk nem volt az Intró-val kapcsolatban, Imre feljátszott egy bass line-t mi pedig felénekeltük a vokálokat, és amikor meghallottuk, hogy Tibi (Delfin Hangstúdió) mit hozott ki belőle, máshogy már el sem tudnánk képzelni.” – Bálint.
(A FELVÉTELEK, MIX/MASTERING a Delfin Hangstúdióban készültek, Kiss Tibor segítségével.)

A hatásos bevezetés után a srácok bele is csapnak az első számukba, ami a Verified Psychopath címet kapta. Képzeld el, hogy ismersz egy személyt, akinek a világ összes mentális betegsége jelen van az életében, majd a végén kiderül, hogy ez a személy te vagy. Ez a szám Bónusz Track-ként is szerepel az albumon.
„Iszonyú király volt geri-vel a GranCanadaból együtt dolgozni. Megírta a részét, eljött a terembe, fel rappelte és annyira súlyos lett a szám, hogy kiürítették az egész környéket ’bombariadó’ miatt. Remélem még fogunk együtt dolgozni, mert nagyon megbolondította a zenénket ezzel az energiával.” – Shuta.

A következő számuk a Józan, ami ugyan már tavasszal napvilágot látott, de egy újabb keveréssel rákerült az albumra. Ez a nóta a zenekar eddigi első, de nem utolsó magyar nyelvű száma. 
Az EP legmonumentálisabb száma, a 5 years. Ebben a számban minden van a szakítástól a megborulásig, dúr-tól moll-ig, scream-től suttogásig.
„Próbáltam az érzelmeimet egy dalba önteni és ezzel egy 5 éves kapcsolatot lezárni magamban. A srácok valahogy mindig ráéreznek mi is van bennem, így megszületett a 5 years, aminek az egész felépítése és dallamvilága egy folyamat, és úgy érzem sikerült úgy megírnunk, hogy átadjon minden érzést a hallgatónak. Nem mellesleg annyira jól sikerült a nóta, hogy újra összejöttünk a dalban említett személlyel.” – Shuta.

A negyedik dal az albumról nem más, mint a Love/Lust amit már sokan hallhattatok a zenekartól. Végül ez lett az EP névadója is. A kislemez borítója (ami Tóth Helga munkája) hamarabb megvolt, mint a cím és mivel vezető motívum a borítón és a zenekar dalaiban is a szexuális vágy és a független szabadság, ezért méltó címet kapott az EP a LUST névvel.

A kislemez levezető muzsikája pedig egy rock akrosztichon, ami a secret letter címet kapta.
„Ha az üzenettel nem is, de a dal mondanivalójával szerintem mindenki tud azonosulni. A kedvencem az egészben, hogy ez a szám a stúdióban lett teljesen lefixálva és pont attól lett ilyen király.” – Shuta.

Összegezve, ha meghallgatjátok az LUST-ot kipróbálhatjátok milyen is egy igazi érzelmi hullámvasúton ülni és mégis boldogan leszállni róla.

A ma megjelent anyagot ITT tudjátok meghallgatni:

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1016349186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum