RockStation

„2020 nagy változásokat hozott a zenekar életében is”

Friss klipes dal a Phrenia-tól új felállásban!

2020. december 29. - rockstation

phrenia2020.jpegKöddé vált’ címmel érkezett meg a Phrenia legújabb klipes dala a második nagylemezük előfutáraként, ami 2021-ben fog napvilágot látni.

A 2020-as év hatalmas változásokat hozott magával mindenki számára, és ez alól csapatunk sem volt kivétel. A legnagyobb mind közül, hogy Nagy Zoltán, az énekesünk, screamerünk és frontemberünk bejelentette, maga mögött hagyja a színpadot, vele együtt pedig csapatunkat, hogy a magánéletére fókuszálhasson. Barátságunkat megtartva váltunk el egymástól, bennünk pedig hatalmas tűz égett, hogy ott folytassuk utunkat, ahol abbahagytuk. A megalakulás óta rengeteget változtunk, több tagcserén is átestünk, de most érezzük úgy, hogy megvan a végleges felállásunk. Zoli távozásával egy korszak zárult le a zenekar történetében, és egy új indult. Tagcsere helyett úgy döntöttünk, hogy a gitáros énekesünk, akinek a hangja már ismerősen cseng dallamos refrénjeinkből, Julian veszi át a stafétát.

Rendíthetetlenek vagyunk, hisz’ a zene az életünk, ez az, amit mindig is imádtunk csinálni. Gőzerővel dolgozunk a következő nagylemezen, amit 2021-ben fogunk megmutatni a világnak. Az elmúlt időszak margójára készült a ‘Köddé Vált’ című dalunk.

A ‘Köddé Vált’-ban  kiírtunk mindent, ami a 2020-as évben gyűlt bennünk össze. Egy igazán embert próbáló időszak végére tettünk a dallal pontot, ezzel együtt egy új fejezetet is nyitottunk a zenekar történetében. Úgy éreztük, az egészséges folytatáshoz és továbblépéshez el kell engednünk mindazt, ami visszahúzhat bennünket, hogy egy erőteljes és rendíthetetlen csapattá váljunk.

Az új dalt teljesen Julian dallamos éneke köré építettük, néhány új megoldást és zenei elemet felhasználva, a megszokott szárnyaló elektronikus hangzások mellett pedig komolyabb és sötétebb témákkal is kísérleteztünk. A sort folytatva ez a dal is magyar szöveget kapott.
A videoklip igazi csapatmunka volt, minden részét saját kezűleg készítettük. Nagyon sokat ötleteltünk a jeleneteken, azon, hogy miként mutassuk be mozgóképes formában mindazt, amit érzünk.” – mesélte a zenekar.

A ’Köddé Vált’ január 8-tól elérhető az online zenemegosztókon. A zenekar körüli aktuális hírekről az alábbi oldalakon értesülhettek leggyorsabban:

https://facebook.com/PhreniaBand 
https://instagram.com/phreniaband/
http://www.youtube.com/PhreniaBand

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr716362160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum