Elvileg már tokkal-vonóval elkészült a DevilDriver új, kétlemezesre tervezett albuma. A természetesen még idén napvilágot látó kiadvány befejezéséről maga az énekes-vezér, Dez Fafara számolt be.
Elvileg már tokkal-vonóval elkészült a DevilDriver új, kétlemezesre tervezett albuma. A természetesen még idén napvilágot látó kiadvány befejezéséről maga az énekes-vezér, Dez Fafara számolt be.
No Surrender címen új dalrészletet mutatott a Killswitch Engage frontemberének, Jesse Leachnek punkcsapata, a The Weapon. A 2017-ben alapított, tavalyelőtt egy kétszámos EP-vel jelentkezett zenekar várhatóan hamarosan (mi a holnapra tippelnénk) kiadja a teljes nótát is, az ígéretek szerint több jóság is érkezik majd.
Az idei év sem maradhat magyar Sum 41 buli nélkül! A mostanában elég rendszeresen hazánkba látogató, viszont eddig csak Budapesten fellépő kalipunk csapat ezúttal nem a fővárost fogja célba venni, helyette a Balaton partján, Zamárdiban fognak egy erőteljeset táncoltatni a Strand fesztivál keretein belül.
Március 27-én jelenik meg a nyáron hosszú idő után Budapestre látogató Pearl Jam új albuma. A Gigaton címet viselő korongon 12 dal kap majd helyet. A lemezről Dance Of The Clairvoyants címmel most megérkezett az első single is. Elsőre kicsit furcsa, de azért Eddie Vedder hangja kilométerekről felismerhető.
Lecserélte az Első fejezet, avagy Az alvásidőmeghajtású matematikamasina című dalához készült klipjét a Watch My Dying. A nóta természetesen változatlan(ul király), a filmecske viszont kapott egy kisebb tuningot, ezt mi is megmutatjuk.
A Gate69 egy olyan debreceni rockzenekar, akiknek nehezen lehetne a zenéjét egy műfajhoz sorolni. A 2017-ben alakult és azóta aktív, de mindig cserélődő és útját kereső csapat 2018-ban ért az első mérföldkőhöz, amikor önerőből megjelentették a "Hungry" címü EP-t. 2019 a csapat fixálásáról szólt, illetve az EP egyik dala, a "Cold Coffee" kapott egy teljesen amatőr, mégis ötletessége miatt jó fogadtatásban részesülő klipet. Karácsony és Szilveszter között felkerült a zenekar Pale Redeemer című új dalának audio formája YouTube-ra, a 2020-at pedig a hozzá készült klippel indították.
Egy beszélgetős műsor keretein számolt be Ozzy Osbourne a rossz hírről, hogy Parkinson-kóros, azon belül is a Parkin 2-ben szenved a hamarosan új nagylemezzel, az Ordinary Mannel jelentkező veterán rockikon. A sokak számára ismert, "kézremegős" betegséget három éve diagnosztizálták a testét már rendesen leélt legendánál, melyre természetesen gyógyszereket is szed.
Szétváltak a feröeri Tyr és a magyar gitáros, Vörös Attila útjai. A rajta kívül még a volt Dalriadás Rieckmann Tadeuszt a soraiban tudó zenekar a Facebookon számolt be a változásról. Attila persze nem áll le, a közeljövőben az új szólólemezét készül befejezni, melyre a Satyriconos, Sanctuarys és Tyres elfoglaltságai miatt nem tudott elegendő figyelmet fordítani.
Mark Morton megint itt van. Megint hozott pár új dalt, és megint megmutatta, hogy nem csak a Lamb Of Godban bír alkotni. A LOG is nagyban készül az új albumára, de azért volt ideje, hogy elkészítsen egy rövidke EP-t a számunkra. Itt van a Ether!
Újabb kicsi rock-karakterekkel bővül a Funko már egyébként sem kisszámú Pop!-szériája, melyben neves zenészeket idéznek fel a cuki, nagyfejű babáikkal. A legújabb eresztésben többek között a Slipknot, a Ghost és a Slayer tagjait is meg lehet majd vásárolni cuki verzióban, erről már képeket is mutatott a játékgyár.
Mivel az új System Of A Down albumot már régen elengedhettük, így a tagok inkább különböző sideprojektekben élik ki a muzikális vágyaikat. Serj Tankiannek ott van a szólócucca, Daron Malakiannek a Scars On Broadway, John Dolmayan, ahogy tegnap is mutattuk, újra nyomja a These Grey Ment, ráadásul most már Shavo Odadjian összerántott egy formációt: ők a North Kingley nevű trió. A rettentő méretű szakállkölteményétől valamennyire megvált basszer ígéri, hamarosan jön a muzsika is a csapattól, csak figyeljünk! Addig is lehet gyúrni a június 17-i Papp László Sportarénában lekötött SOAD-bulira!
Azt már jó eséllyel mindenki tudja, hogy július 15-én, mintegy huszonnégy év kihagyás után Budapesten ad majd koncertet a Pearl Jam. Valószínűleg az is ismert már, hogy bizony nem üres kézzel érkeznek majd hozzánk a seattle-i mesterek, lévén március 27-én megjelenik az új nagylemez, a Gigaton, melyről így értelemszerűen kapunk is majd némi ízelítőt. De hogy milyen dalcímeket találunk majd a (hagyományos vásárlók szemszögéből nézve) plasztik korongokon? Erre is megtudtuk a választ!
Immár hatodik alkalommal fog Budapestre látogatni az ötvenedik évét taposó, azt ünneplő Richie Kotzen. A gitármester az eddigiektől eltérő módon nem az A38-on, hanem a Akvárium Klubban fogja megmutatni a legjobbjait, a dátum: szeptember 8.
Kirk Windsteinre mostanában rendesen odafigyelünk. Visszatért a DOWNba, hogy a Nola 25 éves jubileumát megünnepelje, majd jött a hír, hogy a Crowbar is stúdiózik már az új lemezzel, aztán meg bejelentette, hogy szólóalbummal jelentkezik. A hamarosan megjelenő szóló lemezéről most egy Jethro Tull feldolgozást mutat meg a szakállas doomster. Hallgassátok, itt az Aqualung!
Megjelent a budapesti, olld-school death metalos Deprived Of Salvation első bemutatkozó videója, a február 13-án megjelenő debüt nagylemezhez, a The Carrier Of Disease címet kapott albumhoz, méghozzá a címadó dal képében.
Az asszír nomád horda majdnem minden évben portyázik hazánkban, azonban 2019-ben kimaradt a közel keleti, okkult black/thrash brigád látogatása. Pedig a Melechesh 2017-ben kétszer is megfordult nálunk, utoljára pedig a Belphegorral léptek színpadra 2018 nyarán a KVLT-ban. Hogy pótolják az elmaradást, a 2020-as évet egy európai turnéval kezdik, ami Budapestet is érinti január 24-én, a helyszín pedig a Dürer Kert lesz. Mindenesetre elkezdhetjük élezni a szablyáinkat, illetve átfuthatunk pár ősi pergamen rejtette varázslatot a buliig. Kísérőjük a görög szimfó-black W.E.B. és az itáliai atmosz-black Selvans lesz! További infók a koncertről ITT.
Friss videót forgatott a These Grey Men címre keresztelt projektjének keretein belül John Dolmayan és az Avenged Sevenfold énekese, M. Shadows. Az egyelőre még ismeretlen dal várhatóan heteken belül napvilágot lát, addig egy pár képet tudunk mutatni a felvételekről.
Január 24-én jelenik meg az Annihilator friss anyaga, a Ballistic, Sadistic, melyről egy újabb dalt adott ki a Jeff Waters-vezette thrash-alapcsapat. A Dressed Up For Evilről egy pár szót maga a vezér is megosztott, a videót a következőképpen fest.
Már nálunk is olvashattátok a jó hírt: készül az új Crowbar-anyag! A várhatóan doomosabb, sludge-osabb vonalon íródó anyagra már rögzítgetik a tételeket, a végeredmény még idénre várható. Nem mellesleg Kirk Windstein nem tudjuk, mit evett, de a pénteken megjelent szólóanyaga és a Crowbar mellett még a Downra is időt szakít majd, mozgalmas 2020-as éve lesz a harcedzett frontembernek.
Sajnos a halál igen jó reklám, nem egyszer találkoztunk már mi is vele, hogy egyes zenészek, miután eltávoztak közülünk, jelentősen megdobják az általuk játszott zenék játszási adatait, sőt még a lemezpiaci eladásokon is nyomot hagy egy-egy ilyen szomorú esemény. Az agytumorral a harcot elvesztő Neil Peartnek, a Rush dobosának január 10-i halálát követően is ez az eset állt elő, majdnem megnyolcszorozódott a progcsapat dalainak lejátszási adatsora, még a Billboardra is felkerülhet egy korábbi válogatáskorongjuk.