
Készül a Melechesh következő albuma!

Az asszír nomád horda majdnem minden évben portyázik hazánkban, azonban 2019-ben kimaradt a közel keleti, okkult black/thrash brigád látogatása. Pedig a Melechesh 2017-ben kétszer is megfordult nálunk, utoljára pedig a Belphegorral léptek színpadra 2018 nyarán a KVLT-ban. Hogy pótolják az elmaradást, a 2020-as évet egy európai turnéval kezdik, ami Budapestet is érinti január 24-én, a helyszín pedig a Dürer Kert lesz. Mindenesetre elkezdhetjük élezni a szablyáinkat, illetve átfuthatunk pár ősi pergamen rejtette varázslatot a buliig. Kísérőjük a görög szimfó-black W.E.B. és az itáliai atmosz-black Selvans lesz! További infók a koncertről ITT.
Az asszír nomád horda majdnem minden évben portyázik hazánkban, azonban idén kimaradt a közel keleti, okkult black/thrash brigád látogatása. Pedig a Melechesh 2017-ben kétszer is megfordult nálunk, utoljára pedig a Belphegorral léptek színpadra 2018 nyarán a KVLT-ban. Hogy pótolják az idei évet, a 2020-at egy európai turnéval kezdik, ami Budapestet is érinti január 24-én, azonban a helyszínt még fedi a sivatagi köd. Mindenesetre elkezdhetjük élezni a szablyáinkat, illetve átfuthatunk pár ősi pergamen rejtette varázslatot a buliig. Kísérőjük a görög szimfó-black W.E.B. és az itáliai atmosz-black Selvans lesz!
Lehet, hogy nem a többséghez tartozom az alábbi véleményemmel, de ma is fenntartom, hogy a tavaly szeptemberi pesti Nile koncertből valami hiányzott. A finoman fogalmazva érdekes felállású, és nem is túl meggyőző Suffocation mellett valahogy Karl Sanderséken sem azt éreztem, hogy életük buliját nyomták volna. Inkább egy rutinból – habár a tőlük elvárható magas szinten – lejátszott, nem is a legjobban megszólaló program emléke maradt meg bennem arról az estéről. Na, mindezt gyönyörűen felülírta a mostani pozsonyi kiruccanás!
Elképzelem, ahogy az izraeli Betlehemben, a felkent feltételezett szülőhelyétől két utcányira, egy mecset árnyékával és vastag fali szőnyegekkel beborított kisszobában, három arab srác egy lelakott kétkazettás magnón hallgatja a Bathory Blood Fire Death és az Exumer Possessed by Fire című albumait, és közben figyel, hogy a szülők és a szomszédok azért meg ne hallják. Ez a fantáziakép talán pedig már elég is megmagyarázni, hogy miért is éri meg odafigyelni a Melechesh nevű zenekarra, és a most megérkezett hatodik Enki című nagylemezére.
A hollandiai székhelyű, black/thrash és közel-keleti népzenei elemeket roppant meggyőzően keverő Melechesh február 27-én jelenteti meg következő nagylemezét Enki címmel, amin természetesen továbbra is a sumér mitológiai játssza a központi szerepet. Jó hír a rajongóknak, hogy alább a teljes album meghallgatható.
Említettük már, hogy február 27-én, Enki címmel jön a következő Melechesh album; egy új dal mutatott is a zenekar. Végre itt a második - szintén zseniális - ízelítő is, méghozzá a Lost Tribes képében, amiben Max Cavalera is vendégszerepel. Alatta pedig azt is elmondja Ashmedi, hogy ki is az az Enki.
A hollandiai székhelyű, black/thrash és közel-keleti népzenei elemeket roppant meggyőzően keverő Melechesh február 27-én jelenteti meg következő nagylemezét Enki címmel, amin természetesen továbbra is a sumér mitológiai játssza a központi szerepet mondanivaló szempontjából (az alább látható borító és a cím is jól szemlélteti ezt). Erről elő is kaptak egy új dalt, méghozzá Multiple Truths címmel. Jó lemez lesz.
Embert próbáló energiaáradat várható a legkeményebb bandáktól, amelyek a death metaltól a sumér black metalon át a thrash-ig és hardcore-ig minden kőkemény vizet behajóznak az A38 hajóra visszatérő kiváló Nile zenekar vezetésével. A Nile előtt még a Melechesh, a Dew-Scented, a Zonaria és a Darkrise lépnek fel.
A Nile 2011-es, Those Whom The Gods Detest Tour elnevezésű Európa turnéja január 20-án startol és eljut Angliába, Skandináviába a Balti államioba és Kelet-Európába is. És eljut Magyarországra, mégpedig az A38 Hajóra, 2011 január 22-én. A Nile vendége a Melechesh lesz.