RockStation

"Néha megesik, hogy azt hiszem, a dobosoknak nyolc karja van"

Interjú az Orbit Culture frontemberével, Niklas Karlsonnal

2020. augusztus 23. - rockstation

orbitculture2020.jpgAugusztus elején jelent meg az Orbit Culture új nagylemeze, a Nija, ami mint sokakat, minket is rendesen meglepett a benne felhalmozott minőségi energiával. Az album adta az apropót, hogy egy e-mailes interjú keretében feltegyünk pár kérdést a csapat frontemberének, Niklas Karlssonnak, aki készséggel válaszolt nekünk. A Nija mellett természetesen szóba kerül a múlt és a jövő is, de az is, hogy mik azok a csapatok, akik hatással voltak rájuk.

Tovább

Különleges újrakiadást kap az idén ötven éves The Doors-klasszikus, a Morrison Hotel

doors_electra_publicity_photo.JPGEljutottunk abba az időszakba, amikor a legnagyobb klasszikusok kezdik elérni a fél évszázados kiadási évfordulójukat, melyeket a kiadók természetesen igyekeznek valamilyen különlegességgel kihangsúlyozni. Ebből a sorból a méltán ismert The Doors-örökzöld, a Morrison Hotel sem fog kimaradni, amely a neves, nemes kor elérésével egy dupla CD-s és egy vinyles szettben kerül újrakiadásával, melyen mint mindig, most is bőven jut majd kiadatlan finomság. Mindez október 9-én fog megjelenni, mutatjuk a részleteket, valamint a Peace Frog / Blue Sunday eddig ismeretlen felvételét is!

Tovább

Turnéfilmet adott ki a Periphery

periphery-2018.jpgKözel fél órás filmben foglalta össze a 2019-2020-as észak-amerikai turnéjának jelesebb részleteit a Periphery. Az akkor még a Hail Stan című nagylemezük bemutatóját rovó csapat tagjai különböző módokon kötik le magukat: míg Misha Mansoor a Periphery-előd szobaprojekt, a Bulb demóit szórja ki lelkesen, addig Spencer Sotelo és Matt Halpern egy új zenekarban, a King Mothershipben élik ki magukat.

Tovább

Jövő pénteken érkezik a Metallica új szimfo-metal anyaga

sm2.jpgAugusztus 28-án, a tervezetteknek megfelelően megjelenik a Metallica szimfo-metal albuma, az 1999-es S&M folytatása, mely nemes egyszerűséggel S&M2 címen lesz elérhető a nagyközönség számára. A tavaly október 9-én, a San Francisco Szimfonikus Zenekarral közösen adott este felvételéről egy újabb részlet, a For Whom The Bell Tolls lett elérhető, ezt az összes eddig kiadott számmal együtt alább találjátok.

Tovább

Közös csapatban a Children Of Bodom dobosa és a Swallow The Sun billentyűse

mercurycircle.jpgA Children Of Bodom szétrobbantása után zenekar nélkül maradt Jaska Raatikainen is megtalálta a maga helyét, mégpedig a Swallow The Sun billentyűsének, Jaani Peuhunak a csapatában, a Mercury Circleben. Az augusztus 14-én EP-vel jelentkezett csapat két klipes dalát, valamint Jaska belépő szép üzenetét és egy beköszönő videóját már mutatjuk is!

Tovább

Despicable - EP jön a Carcasstól!

carcass.jpgNégyszámos EP-t szabadít a világra a Carcass. A britek a Despicable címet adták a korábban kiadott Under The Scalpel Blade című szám mellett három friss számot rejtő csomagnak, melyről a The Living Dead At The Manchester Morgue-ot találták méltónak az ízelítő szerepére. A korábban beígért nagylemezről, a járványhelyzet miatt elhalasztott Torn Arteriesről egyelőre nincs hír.

Tovább

"Világkörüli" koncertanyagot ad ki a Queen + Adam Lambert

0queen2017_20_eredmeny.jpgSokan nem értik, hogy miért van, mégis hatalmas tömegeket képes megmozgatni a Queen + Adam Lambert. Míg egyesek azon sírnak, hogy nem Freddie Mercury az énekes (hogy is lehetne már?), addig Brian May, Roger Taylor és Adam Lambert egy este akár több tízezer embert is képes megmozgatni, szóval azért van közönség rá. Ezt október 2-től egy koncertvideón is meg lehet majd nézni, a Live Around The Worldre, ahogy a címe is mutatja, több, a világ minden tájáról adott fellépésből ollózták össze a végül kiadásra kerülő anyagot.

Tovább

Lehet, már fárasztó, de még mindig jut a Stone Sourból!

stone_sour_2018.jpgAz év végéig ki fog tartani a már hivatalosan is szünetre küldött Stone Sour sorozata, a később a lemezeiken megjelent számainak demós verzióit felsorakoztató Demo Sessions. A legfrissebb fejezetben a House Of Gold & Bones, Part 1-on megjelent Tired lett az alany, mely ebben a változatban még egy teljesen másik refrénnel operált.

Tovább

Amoral - Újabb cukiskodást mutatott a Napalm Death

napalm_death_2020_by_gobinder_jhitta.jpgTalán kicsit váratlan dallal folytatja a szeptember 18-án megjelenő Throes of Joy in the Jaws of Defeatism című albumának a promócióját a Napalm Death. Az Amoral ugyanis, ha nem éppen Barney apánk hallatná benne a hangját, hanem valami mélyebb énekhangú északi félisten, akár valami kísérleti északi goth metal is lehetne. De zavar ez bárkit is?

Tovább

Mormog a mauzóleum medvéje - Megérkezett a Phil Anselmo-féle En Minor új dala!

en-minor-2019-photo-by-jehn_w_a_-ghostcultmag.jpgKiadta legújabb (egyébként második) felvételét az En Minor. A Phil Anselmo által vezetett, leginkább a sötét folk és az akuszikus pszichedelia határán ingázó csapat When The Cold Truth Has Worn Its Miserable Welcome Out címen adja majd ki a bemutatkozó nagylemezét, erről került ki klipes, lemezelőzetes számnak a Mausoleums.

Tovább

A Tightrope online bulis felvételét is kiadta a Papa Roach!

0paparoach2020_03_eredmeny.jpgAhogy várható is volt, szépen-lassan csak kicsöpög az összes videó a Papa Roach júniusi online koncertjéről, ahol a teljes, idén húsz éves Infestet szolgálták fel az arra virtuális jegyet váltott, egyébként milliós számban mért nagyközönségnek. A legújabb hivatalosan kiszivárogtatott szám a Tightrope lett, de a lejátszási listában ott lesz az összes eddig kiadott szám is.

Tovább

Dead Kennedys-feldolgozással tért vissza Vio-Lence

violence2020.jpgNem feltétlen hagyományos módon, egy feldolgozással rúgta be az ajtót az újraélesztett Vio-Lence. A Machine Headből kipenderített (vagy ha úgy nézzük, inkább lelépett) Phil Demmel által ismét életre hívott csapat a Dead Kennedys örökzöldjét, a California Über Allest rántotta fel a szalagra, ehhez pedig videót is készítettek. Az ötösben Demmel mellett Sean Killian, Perry Strickland, Bobby Gustafson és Christian Olde Wolbers tolja még az ipart.

Tovább

Most már tuti a Deftones-lemez megjelenési ideje és címe

deftonespromo_full.jpegAz Apple Musicnak hála, már teljesen biztos, hogy Ohms lesz a (szintén biztos, hogy) szeptember 25-én megjelenő új Deftones-lemez címe. A címadó dal, mint első kislemezdal a holnapi napra várható, a borítót és a dallistát már meg tudjuk mutatni! A csapat 2021. június 25-én Budapestre is ellátogat, értelemszerűen akkor már bőven fog jutni az új számokból is a szettben.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum