1972-ben adta ki az Elected című dalt is tartalmazó nagylemezt, a Billion Dollar Babiest Alice Cooper, de nem érzi úgy, hogy a nevezett számból kifogyott volna a kraft. A legenda a soron következő USA-beli választásra reflektálva rakta össze a lent látható dalszöveges videót, természetesen nem kevés fanyar humorral fűszerezve azt.
Megfilmesítette a tavaly megjelent nagylemezének, a The Nothingnak a Finally Free című dalát a Korn. A csapat a klipet a World of Tanks Blitz nevű online játékkal együttműködve rakta össze, így nem meglepő, hogy némi hadigépezet is felvillan a filmecskében.
Október 22-én
Már demózza a következő nagylemezének számait a Shinedown. A csapat a hetedik soralbumára készül, amire kicsit vissza akarnak venni a terebélyesebb hangzásvilágból, inkább a nyersebb, direktebb számokat tűzték ki célnak.
Nos, a szükség nagy úr, ráadásul az unatkozó ember nagyon kreatív tud lenni. Olvasszuk csak össze ezt a két közhelyet! A The Flaming Lips egy meglehetősen kreatív megoldással hidalta át a járványhelyet miatti kötelező védekezés problémáját, a koncertjükön mindenki, így a zenészek és a közönség tagjai is hatalmas műanyag buborékokban tomboltak. Ehhez nincs mit hozzátenni, a legjobb, ha inkább ti veszitek ezt szemügyre!
Két hét múlva már a boltokban és platformokon fog figyelni a Bring Me The Horizon új kiadványa, a Post Human: Survival Horror. A Post Human kiadványsorozat első részére kilenc szám kerül majd fel, köztük a már bemutatott Parasite Eve, Ludens és Obey, de bőven marad még puskapor: lesz közös szám a Babymetallal és az Evanescence énekesnőjével, Amy Lee-vel is!
Friss videót villantott a Tankcsapda. A zenekar tegnap ünnepelte a születésnapját, ekkor harmincegy éve volt, hogy az Auróra előzenekaraként bemutatkozott a nagyközönség előtt. A Till Attila által rendezett klip a Road Movie sorozat keretében valósult meg, így nem véletlen, hogy a zenekar szülővárosa, Debrecen van a középpontban.
Az eredetivel megegyező kinézettel és beltartalommal kap újrakiadást a Led Zeppelin Immigrant Songjának japán kislemeze. A csapat harmadik albumának egyetlen kiemelt dala a korong megjelenésének ötvenedik évfordulója alkalmából kapja meg ezt a fajta kitüntető figyelmet, a 19700 darabban limitált korong B-oldalán a nagylemezen ki nem adott Hey, Hey, What Can I Do című trekk várja a fanokat. A zenekar volt olyan jó és már most hallgathatóvá tette az amúgy már
Újabb részéhez ért a Sick Of It All otthonzenélős sorozata. A csapat a szériában élőben ritkán, vagy egyáltalán nem játszott számokat kap elő. Ennek harmadik fejezete a Paper Tiger, ami a csapat 2003-ban megjelent korongján, a Life on the Ropes-on kapott eredetileg helyet.
Nem csillapodik a politikai hév a Bad Religionben, sőt! A csapat újabb számot mutatott, melyben a szokásos odaszólogatással illetik a hatalmat. Az egyébként What Are We Standing For címre hallgató track a tavalyi nagylemez, az Age Of Unreason felvételei alatt került rögzítésre.
Novemberben stúdióba vonul a Mastodon, nekiáll a következő nagylemeze felvételeinek. A novemberben ritkaság-válogatással jelentkezett csapat a friss, saját stúdiójuk kényelmében játssza majd fel a dalokat, egy egyelőre még meg nem nevezett producer felügyelete alatt.
Amellett, hogy harcol a Parkinson-kórral, nagylemezt is készít Ozzy Osbourne. A legenda, akiről mostanában egy életrajzi filmet is leforgattak, igen pozitívan áll a jövendőbeli dolgaihoz, 2022-re már egyenesen turnézni szeretne. Hogy ebből mi valósul meg, azt természetesen senki sem tudja. A legenda legutóbbi stúdiólemeze, az Ordinary Man február végén jelent meg.
Tavaly már mutattunk rajongói videókat, most viszont hivatalos, jó minőségű felvételen is elérhető lett a tavaly, John 5 koncertjén összeállt alkalmi all-star gárda közös akciója. A Michael Anthony-val Fred Coury-val és Corey Taylorral kiegészült csapat (illetve jelen esetben csak maga a gitáros) a The Kinks slágerét, a You Really Got Me-t játszotta el nagy hévvel. A videó kiadásának a miértje, hogy mindezt a Van Halen-féle verzióban tették meg, ezzel kíván a gitáros újból fejet hajtani a múlt héten elhunyt legenda, Eddie Van Halen előtt.
Egy rövid ízelítő videót mutatott a Machine Head... Valamiről. A négyes jó eséllyel új klipes dalra készül, hiszen más mostanában nem igazán lehetséges, a koponyát mutató snittből arra lehet következtetni, hogy valami dallamosabb dolog lesz a meglepi tárgya. Már lehet, hogy pénteken?
Jótékonysági célú dalt készített Nick Mason, a Pink Floyd alapító dobosa és Tony Iommi, a Black Sabbath gitárosa. A két sokat látott muzsikus a számot egy jótékonysági nagylemezre szánja, melynek bevételeivel a rák elleni harcot fogják majd segíteni az illetékesek. Mint ismeretes, pár éve maga Iommi is átesett egy rákos megbetegedésen, ő maga a limfómát küzdötte le.
Lehozta a már korábban említett közleményét a Five Finger Death Punch, immár hivatalos Jason Hook távozása és Andy James érkezése. A két fél hivatalosan közös megegyezéssel jutott erre a döntésre. Jason Hook tizenkét évet szolgált le a folyamatosan valami balhéval a figyelem központjában lévő zenekarban, így ott volt annak az igazán felfelé ívelő pályáján, viszont a tavaly év végi epehólyag műtétjének szövődményei miatt a Budapestet is érintő Európa-turnén már nem vett részt. Itt - akkor még csak beugróként - a fenti képen is látható Andy James vette át a helyét.
Klipes számot villantott a veterán énekes, Jeff Scott Soto. A legenda
Trióból kvartett lett a Nervosa, de úgy, hogy Prika Amaral kivételével a teljes legénység (?) lecserélődött a brazil thrash csapatban. Az új felállás azóta rendesen megdolgozta az ötleteket, olyannyira, hogy kész is a lemez, amely 