Hat év lemezszünet után (már persze ha az önálló soralbumokat számoljuk) új anyag érkezik a Thou-tól. A doomsterek a május 31-én érkező, tíz dalt magába foglaló dalcsokornak az Umbilical címet adták, az első előzetes szám pedig az I Feel Nothing When You Cry címet kapta.

...és akkor összedobtunk, hogyan is fest az idei összesített listánk! Aki ismeri ezeket a rangsorainkat, talán már tudja a matekot is: az egyéni listáink helyezései alapján jöttek a fordított pontszámok (első: 10 pont, második 9, stb.), erre megy rá egy huncut kanyarral annyi pontocska, ahány ember kedvencei között szerepelt az adott korong (ha például egy adott lemez négyünknél is ott volt, az plusz 4 egység), aztán az Excel pedig jól megmondta, hogy hányas is a kabát! Aki számolgatott a múltkor, már sejti az eredményt, de azért mutatjuk, melyik az a húsz korong, amik miatt érdemes lesz visszaemlékezni erre a rideg évre! Az élboly igazából sejthető...

A szokásos kis kalandozásomat végeztem a héten az egyik közkedvelt zenei oldalon, amikor szembejött velem egy zsákkal beborított arcú ember fotója, és egyből kíváncsi lettem, hogy milyen is lehet a drone metal doommal keverve. Így akadtam rám Emma Ruth Rundle és a Thou projektjére. Így köszönt be az esős vasárnapba a May Our Chambers Be Full.

Igen erős hét záró akkordja volt a Thou nevével fémjelzett szombat este. Kis túlzással egy doom-sludge-post fesztiválra elegendő súlyos zenét kaphattunk az arcunkba, ha azt vesszük, hogy szerdán a YOB és a Neurosis katarzisát megfejelve hétvégén már a stílus új hullámos ifjabb képviselői késztettek minket bólogatásra a maguk keserű, és nem épp életigenlő lassú hentelésével. Soha rosszabb hete ne legyen az embernek, mint ez.

Júliusban a negyedik Tukker esemény 27-ére fog esni 3 nappal a Neurosis / Yob kettőse után. Meg kell hagyni, nem kisebb volumenű este várja mindazokat, akik ellátogatnak majd a Dürer Kertbe, ugyanis fennállása során először fog hazánkba látogatni a louisianai Thou.

A Roadburn számomra az év fénypontja koncertek tekintetében. Aki ismeri a már lassan két évtizede, a hollandiai Tilburgban megrendezésre kerülő fesztivált, annak nem kell magyarázni, hogy ez miért van így; ekkor ragyog teljes pompájában és mindenki számára láthatóan a kemény zenék undergroundja. Idén hónapokkal a kezdés előtt lett teltházas rendezvény, és az alábbi rövid krónikából kiderül, hogy ez minek volt köszönhető.

Az első két nap krónikájának végén kínai black metalt és poszt rock világelitet ígértem az olvasónak, de a fesztivál utolsó két napja ennél sokkal többet ígért. Teljes albumokat végigjátszó szettek és alkalmi kollaborációk csúcsra járatva, az európai kontinensen először fellépő zenekarok pedig csak hab a tortán. Alább a Roadburn harmadik és negyedik napjának beszámolója.

Idén nem kispályázott sem a Converge, sem a Grave Pleasures. Ajtósul rontottak a házba, és ez az év végi összesített listánkon is megmutatkozott. Mindketten egy kiváló lemezt adtak ki, amihez egy erős turné is dukál. Az már csak a mesebeli fantázia világok mellékterméke, hogy mindezt együtt teszik, ráadásul az úton a sludge-keresztapa Kirk Windstein vezette Crowbar is pusztít, a Thou-ról nem is beszélve.

Neurosis és Patti Smith. Crowbar és Led Zeppelin. Matt Pike nyomja a Judas Priest klasszikust. Az Earth meg Jimi Hendrix számot pattint a saját lemezére. A felsorolást pedig nyilván hosszú percekig nyújthatnánk még, hogy ez az írás is olyan legyen, mint egy végtelenül hullámzó intro, valamelyik doom favoritunk elején. A lényeget azonban talán enélkül is mindenki levágta. Hogy az underground, ha a saját szintjén túl nem is kíván mozogni, időnként az Istenek dicsőségcsarnokába mégis berongyol és feldolgozásaival megköveti az előtte járókat. Vagy fogja amit ott talál - mint a sludge bandák némelyike - lehurcolja azt egy sötétebb pincébe és lejjebb hangolja saját keserűbb szájíze szerint. Csakhogy mi is dokumentálhassuk: A népszerű bandák klasszikusai úgy tűnik függvények is egyben, amelyeket lefelé és balra is simán el lehet még tolni. A negatív mezők felé...