
Visszavágott a Soundgarden Chris Cornell özvegyének

Az egészség nem játék, főleg nem az USA-ban, ahol mindenért is fizetni kell, ha baj van. Sajnos értelemszerűen a komolyabb sérülések kezelése sokkal nagyobb pénzösszeggel jár, így Juan Alderete, Marilyn Manson és a The Mars Volta basszusgitárosára is egy költséges kezelés előtt áll. A nemrégiben egy biciklibaleset következtében kómába esett zseni diffúz axonális sérülést szenvedett, melynek kezelése negyedmillió dollárra, azaz több, mint hetvenhat millió forintra rúg majd, ebben kéri a család a segítséget, melyhez egy GoFundMe kampány is indult. Erre a zenésztárs, Marilyn Manson is felhívta a figyelmet.
Egészségügyi okokból kénytelen volt visszalépni a most is zajló, február 20-án Budapestet is érintő (igazából itt záró) turnétól a Five Finger Death Punch gitárosa, Jason Hook. A helyére a csapat közeli barátja, Andy James lépett be. A változásról a Facebookon számolt be a csapat.
Mivel a tavalyi Volt fesztiválon egy több, mint pöpec bulit nyomott a Slipknot, a normálisnál nagyobb lelkesedéssel vártam az iowai kilencek gyors, bő fél év utáni magyar földre való visszatérését. Főleg amiatt, mert egy másik általam kedvelt zenekar, a tavalyelőtti év egyik legjobb lemezét leszállító Behemoth lett. Ilyen csomagban nem lehet csalódni, ugye? Ugye...?
A tavalyi év egyik legfontosabb zenei eseménye számomra egyértelműen a Tool bécsi koncertje volt. Tudtam jól, hogy amihez fiatal voltam anno a Szigeten, az most totál más megvilágítást fog kapni. Emellett pedig bejelentette Dudich Ákos, hogy a szárnyai alá veszi a Tool frontemberének Maynard James Keenannek az életrajzi könyvét. Tökéletes volt a boldogság. Most meg kézhez kaptam és elolvastam a művet.
Február 14-én jelenik meg a hazai post-rock vonulat egyik zászlóshajójának, a Képzelt Városnak legújabb nagylemeze, a Samizdat. A rá következő napon az A38-on bemutatásra kerülő lemezt, az időközben előzetes dalokkal és videókkal megtámogató csapatot egy interjúra kaptuk el, melyben az új lemez mellett szóba kerültek a közelmúlt változásai, meg maga a post-rock is. /Fotó: Vadászi Zoltán/
Március 2-án egy szokásostól eltérő eseményre invitál titeket a Tukker Booking, hiszen két nem mindennapi név fog ellátogatni hozzánk egy egyszeri és megismételhetetlen este céljából.
Új dalt adott ki a 2005-ben alapított Chaos. Az indiai csapat a friss-ropogós Rise From The Ashes képében mutatja meg, hogy van még bennük üzemanyag az All Against All című nagylemezük után is, melynek folytatása várhatóan hamarosan érkezik.
A múlt héten szépen-csendben új dalt adott ki az Incubus. A vélhetően egy új nagylemez második előzeteseként bedobott Our Love (az első a tavaly kiadott Into The Summer volt) egy CGI-ban gazdag, kicsit fura videót is kapott (valami csúnyán megszaladt a készítőknél), a végeredmény az alábbiakban leshető meg. A csapat legutóbbi nagylemeze, az 8 hat év kihagyás után, 2017-ben jelent meg.
Újra az A38 Hajón az Unearth! Tavaly márciusi koncertjükön a Darkest Hourrel mutatták meg, mire képes a true metalcore; ezúttal hasonlóan súlyos zenében utazó barátok, a több mint 30 éve alakult, nemrég új EP-t kiadott Prong társaságában érkeznek a Hajóra. Az estét a crossover thrash Dust Bolt nyitja, akik év elején adták ki negyedik stúdióalbumukat a Napalm Records gondozásában. További infók a koncertről ITT, ízelítők alább.
Killan György legutóbbi budapesti látogatása egybeesett az „Undertaking – thrash metal Magyarországon a rendszerváltás idején” című könyv megjelenésével, mi pedig élve az alkalommal intéztünk néhány kérdést a hajdani underground legenda oszlopos tagjához. Nos, az interjúban említett „flamenco irányú elkötelezettség” nem volt elszólás vagy túlzás, mert Gyuri a saját YouTube csatornáján valóban ilyen irányú szenvedélyének hódol.
Egy dal az élet furcsa tükörképeiről, az érzésekről és a szerelem különböző állapotairól. Az Ivan & The Parazol Néha kevés, néha több című száma a zenekar gitárosának, Balla Máténak az esküvőjére készült, ő azonban úgy döntött, legyen inkább mindenkié. A csapat régóta várt magyar nyelvű dalához Hartung Attila, a FOMO rendezője készített klipet. /Fotó: Éder Krisztián/