Az Undertaking az un. rendszerváltás korszakában volt aktív és számított a hazai underground metal élet egyik erősségének. Önálló albumig sajnálatos módon nem jutott a fővárosi székhelyű thrash trió, munkásságáról viszont örvendetes módon immár egy teljes könyv állít emléket, amelyhez a csapat legendás demójának remaszterizált és bónusz dallal is kiegészített CD változata szintén kiadásra került mellékletként. A megírás hátteréről, körülményeiről Jakab Viktorral és a társszerző Dudich Ákossal a könyv átvétele után értekeztünk, Killan György pedig néhány nappal ezután, egy közönségtalálkozó alkalmával csatlakozott a régi időket is felidézni próbáló beszélgetéshez.
Először is a könyv létrejöttének előzményeiről kérdeznék. Hogyan talált egymásra a szerzőpáros?
D.Á.: Nem zenei vonalon ismerkedtünk össze, hanem egy másik közös hobbink hozott össze minket. Egyre jobban megismertük egymást és kiderült, hogy milyen zenei múltja van Viktornak. Így fedeztem fel magamnak az Undertakinget, ugyanis pár évvel pont lecsúsztam a nagy korszakukról. Ezt őszintén le is írom a könyvben, tehát nem teszek úgy, mintha ősrajongó lettem volna, és ott lettem volna minden koncertjükön. Viktorban idővel megfogalmazódott a gondolat, hogy kellene egy könyvet írni az Undertakingről és felvetette, hogy tudnék-e neki segíteni ebben.
J.V.: Igen, ez pontosan így volt. Régebben már gondolkoztam azon, hogy tök jó lenne összeszedni azokat a régi plakátokat, cikkeket, képeket, amelyek akkoriban készültek, mivel visszaköltöztem Miskolcra és annyira belemerültem az otthoni életbe, hogy szinte minden kapcsolatom megszakadt. Nem csak a zenésztársakkal, de mindenki mással is, akivel Pesten együtt mozogtunk. Az egyetemi évfolyamtársakkal is. Amikor megismerkedtem Ákossal és megtudtam, hogy zenei témájú könyveket ír és fordít, nagyon megörültem. Olyan volt, mintha felkapcsoltak volna egy lámpát… Megemlítettem neki, hogy mi lenne, ha megírnánk a ’taking történetét. A többi meg már kialakult…
Viktor, ezek szerint eredetileg a tanulmányaid miatt kerültél Pestre…
J.V.: Közgazdasági-pénzügyi vonalon tanultam az egyetemen. Amikor a legelőször voltam a PeCsában Heavy Metal Clubon, megismerkedtem Koxossal (Klement Ferenc, a Neckrofight bőgőse – a szerk.), ő pedig bemutatott Killan Gyurinak. Egy-két hétre rá pedig már Killannal megfogalmazódott a közös zenélés gondolata.
A világhálót is segítségül hívtátok, hogy újra előkerüljenek a régi arcok, vagyis a zenekar nagy korszakának szem-és fültanúi, akiknek a visszaemlékezései a könyvben is olvashatók. Mennyire volt egyszerű felkutatni őket?
J.V.: Pár személyre én is emlékeztem magamtól természetesen, de Somogyi Peti, a Thrash Mosh Club akkori programszervezője, vezetője és az együttes „menedzsere”, koncertszervezője is segített. A legelején a munkahelyi elfoglaltságaim miatt nem is tudtam volna aktívan részt venni ebben, úgyhogy „átadtam” Ákosnak ezeket a neveket, és igazából ő kezdte el a nagy munkát.
D.Á.: Kb. ötven interjút csináltam. Ezek között volt személyes és e-mail interjú is attól függően, hogyan tudtuk összehozni a dolgot. Emberpróbáló munka volt. Írtam azért egy folyószöveget is a könyvbe, vagyis nem csak interjúk vannak benne, hanem amennyire tőlem tellett, megfogalmaztam a zenekar történetét. Ez elhúzódott egy darabig, aztán Viktor átvette a stafétát…
J.V.: Ákos ügyesen, viszonylag gyorsan le tudta ezt rendezni, a további munkálatok nekem sokkal időigényesebbek voltak. Egyrészt a munkám miatt, másrészt meg a két nagyfiam éppen most került ki a középiskolából és az ő életüket is egyengetni kellett ebben az időben. (A legidősebb fiam, Soma pont annyi idős, mint én voltam, amikor a ’takingben játszottam.) Ákos elkészítette az anyagát, nekem viszont maradt még némi hiányérzetem, szerettem volna még egy-két személyt megtalálni. Így húzódott el nekem a dolog még másfél évig, de tovább már nem lehetett halogatni a könyvmegjelenést. Máig is van egy-két olyan személy, például Taki barátunk (Takács Gábor – a szerk.), aki úgy eltűnt, hogy nem tudjuk pontosan, mi van vele, és sajnos többen már nincsenek is közöttünk, akikkel jó lett volna még találkozni.
D.Á.: Amit még szükségesnek tartott Viktor: minden megszólalóról egy régi és egy mostani kép. Benne is van a könyvben, hogy hogyan néztek ki hajdan és hogyan néznek ki most. Gondolom, leginkább azért, mert ha valaki kézbe veszi a könyvet, lehet, hogy csak a régi képek alapján ismeri fel a régi haverokat, akikkel együtt zúztak a Thrash Mosh Clubban.
Ez a klub volt annak idején az Undertaking igazi otthona, mégpedig Újpesten, a Landler Jenő Művelődési Házban. Mit kell tudnia róla annak, akinek nem adatott meg, hogy akár csak egy koncerten is ott lehessen?
J.V.: A Landler egy tökéletes hely volt koncertezés szempontjából. Pont megfelelőek voltak a színpad méretei, akárcsak a kialakítása. Még egy kis plusz perem is van a színpad elején, amelybe kapaszkodva könnyen fel lehetett mászni, így alkalmasnak bizonyult a stage divingra. Ezt ki is használták a koncertlátogatók, úgyhogy többnyire elég feelinges bulijaink voltak. Máshol akkoriban nem igazán volt jellemző ez a fajta szórakozás: felmászni a színpadra, majd visszaugrani. A befogadóképességről annyit, hogy ezer főnél lehetett teltház. Az első koncerten hatszázötven körüli létszámú fizető vendég jött össze, plusz a barátok. Mindenki úgy emlékszik, hogy ez a létszám utána legalábbis stagnált, de inkább fokozatosan növekedett. A helyet egyébként Esztári Imre találta meg, akkor még a Neckrofight zenekarnak, ahol az Undertaking előtt dobolt. Az épületet előtte újították fel, és ilyen jellegű koncerteket ott nem tartottak korábban, és – ha jól tudom - utána sem. Vezetőváltás történt, és az új igazgató(asszony)nak nem tetszett ez a fajta közönség. Közrejátszott ebben az is, hogy valakik szétrúgták a vécében a piszoárt…
A TMC-n, illetve Budapesten kívül máshol is játszottatok rendszeresen?
J.V.: Csak Pesten játszottunk rendszeresen. Somogyi Petitől megkaptam kábé háromszáz levelet. Ezek némelyikében játszani hívtak minket az ország különböző részeibe. Ez azonban anyagi okokból nem valósult meg. Nem volt saját autónk, nem is béreltünk. Ennek a megszervezése valahogy elmaradt. Az egyetemi tanulmányok és egyéb elfoglaltságaink sem tették ezt lehetővé. Magyarországon egyetlen egyszer játszottunk Budapesten kívül, mégpedig Miskolcon, a legutolsó koncertünk pedig Bécsben volt a Rage előtt. Utóbbit Peti már akkor szervezte meg, amikor biztossá vált, hogy vége a zenekarnak. A Landlerben egyébként jobban éreztük magunkat, mint a bécsi Rockhausban. Relatíve kevesen voltak ahhoz képest, hogy a Thrash Mosh Clubba mennyien jártak, nem is volt olyan a légkör. De ugyanez mondható el a PeCsában megrendezett egyik koncertünkről is. Igazán jó hangulatú bulikat csak a Thrash Mosh Clubban csináltunk, illetve a miskolci fellépés is iszonyú feelinges volt! Az telt házzal ment, és annak ellenére, hogy iszonyat meleg volt, punnyadt lehetett volna a közönség, ott is folyamatosan ment a színpadmászás.
Gyuri, te mennyire vetted ki a részedet a könyv megszületéséből?
K.Gy.: Én csak a kérdésekre válaszoltam, amelyeket Viktor küldözgetett át nekem e-mailben. Illetve 2015-ben meglátogatott Torontóban, akkor személyesen kérdezgetett.
Könnyű volt számodra felidézni a régi zenekaros dolgokat és a régi arcokat?
K.Gy.: Igen is, meg nem is. De Viktor elég ügyesen kérdezett.
Hogyan tekintesz vissza az akkori korszakra (színtér, zenekar, koncertek stb.)?
K.Gy.: Jó hangulata volt. Nekem, aki személyesen élte át az egészet, óriási élvezetet adott. De ahogy látom, ma is pezseg az itteni élet, és örülök neki. Nagy élet volt akkor, bár akkor még más idők jártak. Ahhoz képest, ahonnan jöttem, ég és föld volt, szinte maga a Nyugat.
Elégedett vagy azzal, amit az Undertakinggel elértetek, vagy vihettétek volna többre is?
K.Gy.: Biztosan többet is elérhettünk volna. De hát az idő kerekét nem lehet visszaforgatni. Ha megtehetném, nyilván másképp csinálnánk mindent. Akkor nem álltunk volna le idő előtt. Próbálok visszaemlékezni, küldtünk-e a demóból bárkinek is a rajongókon kívül, merthogy elsősorban rájuk összpontosítottunk, holott a lemezszerződésért is jobban kellett volna hajtanunk. Ha el is postáztunk párat a kiadóknak, sehonnan nem kaptunk visszajelzést.
Pontosan miért és hogyan érkezett el a zenekar vége?
K.Gy.: Nem voltam magyar állampolgár, tartózkodási engedéllyel éltem itt. Viszont 1990-ben megnősültem és a meglehetősen kedvezőtlen kilátások miatt az akkori feleségemmel eldöntöttük, hogy nem folyamodunk magyar állampolgárságért, hanem külföldön folytatjuk. Kanadában találtuk meg a megoldást, egy áttételes ismeretség révén meghívólevelet is szereztünk, amit akkoriban megkövetelt a nagykövetség a turistavízum kiadásához. Megjelentünk a kilenc hónapos terhes feleségemmel a követségen, ahol a kiutazás céljáról kérdeztek bennünket. Azt mondtam, nászútra megyünk friss házasokként. Az ügyintéző ránézett a feleségemre, és megkérdezte: „Csakugyan?”
Az akkori Garázs rádióműsor gondozásában megjelent válogatás-sorozaton ti is szerepeltetek, csakhogy a zenekar nevét a borítón elírták, és a dal címét is tévesen tüntették fel… Jellemzőek voltak az akkori zenei életre az efféle malőrök?
K.Gy.: Na igen, a bürokrácia erre is rányomta a bélyegét. De hát kire is lehetett volna bízni akkor ilyesmit?.. Nekem inkább a származásom miatt adódtak gondjaim, mint a zenekar ügyeivel kapcsolatosan. Szovjet útlevelem volt, és hát azzal átlépni a határt ugye… Az osztrákoknak egyből gyanús lett, hogy valaki szovjet útlevéllel jön Magyarországról. Az efféle hercehurcát a legszívesebben egy életre elfelejteném…
Mihez kezdtél a feloszlás után? Maradtál a zenei pályán?
K.Gy.: Igen. Beszereztem egy négysávos kazettás magnót és azzal rögzítettem ezt-azt. Elvoltam így pár évig, bár tényleg nem maradt túl sok időm rá. A könyvhöz mellékelt CD bónusz száma egy 1996-os szerzeményem. Azt hiszem, az volt az utolsó dal, amelyet felvettem.
Mit gondoltok, van esély legalább egy egyszeri Undertaking reunion bulira?
J.V.: Meglátjuk, hogy Gyuri a flamenco gitáros elkötelezettsége mellett magáénak érzi-e ennek az egy koncertnek az ügyét. Talán jövőre, amikor harminc éves lesz a zenekar.
K.Gy.: Ami engem illet, vannak kétségeim. De hát sohase mondd, hogy soha…
https://dudichakos.com
https://www.facebook.com/UndertakingAndTMC/
