Az elmúlt bő egy évben nem sok koncertbeszámolót olvashattatok a Rockstation hasábjain. Most azonban lehetőségünk nyílt megnézni a Sabaton Exit fesztiválos koncertjét – még ha csak online is.

Van az úgy, hogy a család esti programját a gyerek határozza meg. Rosszabb esetben az orvosi ügyeleten dekkolunk székletürítési anomáliák okán, jobb esetben koncertfelvételt nézünk élőben a csudatévén. A Sabaton különleges promóciót hirdetett nemrég: aki ajándéktárgyat vásárol a webáruházukban vagy koncertjegyet a jövő évi turnéra, megnézheti online az Exit fesztiválos fellépésüket. A pólókat még várjuk, a koncert azonban már tegnap lement. Én pedig megfogadtam, ha nincs technikai gubanc, és tényleg látunk-hallunk mindent, akkor megírom nektek is, milyen volt.

Most, hogy a vírus nyári szabadságra ment, az Exit fesztivál lett az első komolyabb zenés esemény, amit Európában megtartanak. Szerbiában, Újvidéken (magyarul Novi Sad) rendezik, és elég sokszínű hepaj, elsősorban nem rock-metal fellépőkkel. A Sabaton a pénteki nap főattrakciója volt, a helyszínen 40 000, az interneten további 4000 nézővel, utóbbiakat Joakim Brodén énekes külön is köszöntötte („Hello to the internet!”). Nem tudom, milyen QR kódot, PDF fájlt vagy akármit kellett a nézőknek a helyszínen prezentálni, de innen messziről úgy tűnt, mint egy normális fesztivál, se maszk, se távolságtartás.  

Jó előre felkészültünk, tévé beizzít, jelszó, anyja neve begépel, Postřižinský světlý ležák ciccen, majd végre az üres képernyőn megjelenik az élőkép, rajta a nagyszínpad, amit jókora Sabaton logós függöny takar. Aztán felcsendül az In Flanders Fields, ami (a) The Great War lemez zárótétele, itt azonban intróként szolgál, de apróságokon nem akadunk fenn. Hagyományosan a Ghost Division a nyitódal, most sincs ez másként („We are Sabaton, and this is Ghost Divisioooon!”). Hatalmas elánnal látnak hozzá, Joakim bokszol a levegőbe, jön az almaszedő póz is, és persze az elmaradhatatlan mosoly. Csaknem másfél éve nem koncerteztek, és nemcsak belemagyarázás, de látszik a lelkesedés rajtuk és a közönségen is. Talán csak Pär Sundström basszgitáros-főnök visszafogottabb kicsit, de lehet, hogy csak háttérbe szorult a korpulensebb gitárosok mellett. A végére azért ő is megeresztett pár mosolyt.

Szünetet nem hagyva már jön is a Great War, a legújabb lemez címadója, egyben – szerintem – a banda egyik legjobb dala. Aki szerint a háborút dicsőítik, javaslom, olvasson bele a szövegébe. Gyors egymásutánban sorjáznak az új lemez számai, a program hasonló, mint a legutóbbi turnén. Az első meglepetés a Defence of Moscow, amit most játszottak először élőben.  

A színpadkép a tavalyi turnéról ismerős: homokzsákok, szögesdrót, őrkabinok teremtik meg a hangulatot. Középen a fából tákolt THE GREAT WAR szöveg, mögötte nagy kivetítő, meg persze kicsit oldalra ott a tank, ami egyben dobemelvény is. Bár nem vagyok se military- se történelemrajongó, nekem ez nagyon bejön. Nemcsak mert eredeti és ötletes, hanem mert nem sajnálják az erőforrásokat a látvány megteremtésére. A harmadikként elővezetett The Attack of the Dead Ment most is gázálarcban játszották, a Night Witches után pedig Joakim egy aknavetővel lelőtte a dobost, harckocsistul – persze csak jelképesen, még mielőtt... Csaknem minden dal előtt filmbejátszás, folyamatos piró, lángcsóvák, nem éppen minimalista megközelítés. Remélem, lesz még pár fellépésük a nyáron, és nem csak erre az egy koncertre mozgatták meg a több kamionnyi díszletet.

Aki esetleg nem ismeri a Sabatont, vagy csak cinikusabb, most azt kérdezheti magában: vajon milyen hiányosságokat kell elfedni a maxi-látvánnyal meg a petárdákkal? Nos, az a jó bennük, hogy a produkció többi eleme is több mint korrekt. A dalok mindegyike történelmi eseményeken alapul, ezekről a honlapjukon lehet bővebben olvasni, rendesen utánajárnak, megkutatják a témát. Több mint 20 évnyi fejlődés, lépésről lépésre haladás van abban, ahol most tartanak, és – bár bevallottan nem a kedvenceim – megérdemelten tartanak ott, hogy Európában jelenleg ők a legnépszerűbb power metal zenekar.  

A koncertprogram nagyon feszes volt, ha már a menetidő kicsit rövidebb, mint egy önálló turnén, inkább az űrkitöltő elemeket nyesték ki, nem a dalokon spóroltak. Intróval együtt 20 nóta fért a bő 100 percbe, ez korrekt csomag. Most nem szerepelt (a) The Red Baron előtt a repülőbe oltott Hammond orgona, de a többi show-elemre mégis jutott idő. Volt közös sörivás, közönség-énekeltetés, a két svéd témájú dal előtt felvettek valami lovagi hacukát, és Joakim is többször elmondta, mennyire különleges ez az este. Egyszer még az emblematikus napszemüvegét is levette (35 euró a webshopban), hogy jobban lássa a tömeget. A közönség vette a lapot, énekelték a szövegeket, rendre Sabaton-Sabaton kántálásban törtek ki, a ráadás előtt pedig a Swedish Pagans dallamát ó-ó-ózták. Elképzelésem sincs, milyen érzés lehet zenészként ilyen lelkes közönség előtt játszani, amikor ezer éve csellóból vizsgáztam, az igazgató úr legalábbis nem skandálta a nevemet.

A program alapvetően bestof volt, vegyítve az utolsó lemez húzódalaival. A Far from the Fame volt a következő meglepetés, ezt ritkábban veszik elő, a vége felé pedig eljátszották a Last Dying Breath című régebbi dalt is, ami helyi vonatkozású: Belgrád 1915-ös ostromáról szól. A publikum nem volt hálátlan, együtt-énekelték a szöveget, és nem csak a refrént.

A Sabaton koncertek fontos összetevője a humor is, ha már a téma komoly, legalább a zenészek lazáznak kicsit. Azt csak lábjegyzetként említem, hogy a gitárosok Joakim izzadt homlokára tapasztottak néhány pengetőt, az igazi mókázás a közönségkedvenc Swedish Pagans előtt volt. A közönség lankadatlanul követelte a dalt, majd Joakim elmondta, hogy már régen játszották, és nem is próbálták el. Aztán megkérdezte a zenészeket, hogy emlékeznek-e még rá. Tommy eljátszotta a fődallamot gitáron, majd Chris, a másik gitáros is, direkt hamisan. Aztán megkérdezte Hannest, a dobost is, mire ő belekezdett a Run to the Hillsbe (Iron Maiden). Majd Chris spontánul eljátszotta a La Bamba dallamát, és végre jött a Swedish Pagans. Végül – megint csak szokás szerint – az ökölrázós-együtténeklős To Hell and Back zárta a műsort. Ennyi fért mai adásunkba, mondaná Kudlik Júlia, Joakim inkább a „Thank you, we fuckin’ love you” üzenettel operált, végülis ebből is értett a nép. A koncert utáni emelkedett hangulatban valami nagy bejelentést vártunk (mondjuk az új lemezt), végül ez nem történt meg, csak megint elmondták, milyen jó volt megint koncertezni, klassz a közönség, ésatöbbi.

Hogy milyen volt az online közvetítés? Bár nem valami tigris az itthoni internetünk, egyszer sem szaggatott, kb. mintha egy koncert DVD-t néznénk, persze azzal a plusszal, hogy tudjuk, ez éppen most történik. Legalább 6-8 kamera lehetett, és a hang is rendben volt, minden hallatszott, még a közönség is. A vágás túl kapkodós, klipszerű volt, de annyi baj legyen. A képminőség azért a 4k-tól messze volt, Joakim egyre ritkuló hajszálait nem lehetett volna egyesével megszámolni. Az adásrendező sem aludt közben, a fontosabb pillanatokat elkapta, közben pedig kimazsolázta a legjobb csajokat a tömegből. Tisztára olyan volt, mint régen a Frei Dosszié, amiben az első sorba modell-cicákat ültettek, a szimatszatyros mamikat meg hátra, hogy menőbbnek látszódjon.

Ez lehet a koncertélmény jövője? A magamfajta szociopata vén trottyoknak talán, de egy élő koncertnek sok olyan összetevője van, ami nem pótolható. Nem arra gondolok, amikor egy csatakosra izzadt részeg előember odajön ölelgetni, hanem a közösségi élményre és a gyomrozó lábdobokra, amit semmilyen otthoni hangrendszer nem ad vissza. Köszönet a Sabatonnak a rajongóbarát ajándékért, és azért is, hogy a kiéhezett publikum szemét nem egy haknival szúrták ki, hanem egy színes-szagos produkcióval álltak ki. De most már jó lenne személyesen is átélni a másnapi szent fülzúgást.

Ezt játszották:

In Flanders Fields (intro)
Ghost Division
Great War
The Attack of the Dead Men
Seven Pillars of Wisdom
Defense of Moscow (Radio Tapok feldolgozás)
The Lost Battalion
The Red Baron
The Last Stand
Far from the Fame
Night Witches
The Art of War
Fields of Verdun
The Lion from the North
Carolus Rex
Last Dying Breath
Bismarck
Primo Victoria
Swedish Pagans
To Hell and Back