Tíz éve vonaglik, döglődik már előttünk szegény igásló. De igazából ez minket egyáltalán nem zavar, hiszen egyre jobban élvezzük a szenvedését. Infernum in Terra címmel most hozta ki negyedik albumát a Sal Abruscato által vezetett A Pale Horse Named Death.
Egy negyedik albumnál már azt várod, hogy alkosson valami nagyot a zenekar, villantsa meg a foga fehérjét, vagy egyszerűen tűnjön el a francba, mert különben semmi szükség rá. Emlékszem 2011-ben a semmiből találtam rá a zenekarra és totál odavoltam, hogy az egykori Type O Negative tagok egymásra találtak és alkotnak valami igazán faszát, amit nagyon régóta nem csinál senki. Az And Hell Will Follow Me hozta számomra azt az ízt tíz évvel ezelőtt, amit a Type O-ban imádtam, de egyik zenekarban sem találtam meg. Ellenben az utána következő két album, baromi unalmas volt a számomra. Így rendkívül kíváncsi lettem, hogy ennyi év távlatából vajon mit alkot Sal bácsi, pláne úgy, hogy sajnálatomra John Kelly nélkül íródott az új lemez. De mire is jó a Infernum in Terra?
Az első hallgatásra hajnalban került sor és az intrótól egyszerűen beszartam. Egyből egy sötét világba repültem, és nem tudtam, hogy a fülesből vagy mögülem szólnak-e azok a különös zajok. Adott egy para érzést, ami a lemez első hallgatására nagyon jó hatással volt, és igazából megfigyeltem, többszöri hallgatásnál is a lemez igazán a sötét, ködös időben simogatja a tarkómat. Az első dal a Believe In Something (You Are Lost) kellően lassú, kellően sötét és kellően felkészít a lemezre. Mondhatjuk, hogy a doom metal AC/DC-jével van dolgunk, akik pontosan tudják, hogy mit csináljanak. Ez a lemez minden csak nem unalmas, még akkor sem, amikor pontosan ki tudod számítani, hogy a kétszólamú ének mellett mi fog következni. Ebben a dalban is van egy jól megjegyezhető, már-már dallamos refrén, amit koncerten mindenki ordíthat majd torka szakadtából. Hozzá kell tennem, itt van egy olyan megbabonázós gitártéma a dal közepén, ami miatt újra és újra meghallgatom ezt a szerzeményt. A műfaj old school rajongói nem fognak csalódni, erre a nyakamat merem tenni. Tempó tekintetében nem is nagyon szárnyalunk, de mit is várunk Sal-től? Nem lesz itt 220 BPM. Kis kitekintés: a borító nekem iszonyatosan bejön! Végre hagyták az animált vacak borítókat, és készült egy olyan cover, ami szemet gyönyörködtet, még akkor is, ha a halál van a közepén. Az ilyen borítókat imádom nézegetni a lemezjátszó mellett, amin van részlet, amin van mit nézni, amin mindig találsz valami újat. Miközben pedig nézegetem a borítót szépen pörög a lemez és végig futnak az olyan dalok, mint a Shards Of Glass vagy például a Lucifer's Sun, amikbe szerelmes vagyok. Az ördög témája már unalmas is lehetne, de ebben a formában, annyira adja, azzal az ördögi gitár sounddal, hogy nem tudom nem újra hallgatni.
Egyetlen egy bajom van a majdnem egy órás lemezzel. Az, hogy ebben a tempóban ennyi dalt meghallgatni azért eléggé le tud hozni az életről. Lehet, hogyha kettővel kevesebb tétel szerepelne a lemezen, akkor folyamatosan ezt hallgatnám, de így azt érzem a lemez vége felé haladva, hogy ez kezd egy kicsit sok lenni. Jó.... ez egyéni ízlés kérdése is. Ettől függetlenül ez egy remek lemez lett, amit nagyon jól összeraktak. És nem, nem felejtettem el! A zenekar még lóg egy hazai bulival nekünk!
Béke, Szeretet, Metal
