Közel egy évtized telt el a legutóbbi AMD lemez, a Mindenen kívül megjelenése óta, az alapembernek számító gitáros, Lörke tragikus halála után pedig magam is azt gondoltam, hogy a fent emlegetett 2012-es lemez lesz az utolsó korong a zenekar egyébként is szűkös diszkográfiájában. Az 1987 óta létező AMD nevéhez eddig mindössze három, jóindulattal négy nagylemez volt köthető. Ezek közül az első, az idén harminc éves A háború borzalmai, sőt még rosszabb vitán felül a magyar hardcore egyik klasszikusa. (A Ne vonulj be! című kazettát én mindig is inkább demóként kezeltem.)
Az első korszak emblematikus énekese, Sotár halála után 1995-ben még megjelent a Túlélők című lemez, de a dobos Kiskovácsot leigazolta az Auróra, így az AMD sztorit jó időre jegelték, vagy legalábbis takaréklángra tették. A visszatérő Mindenen kívül korongon pedig már Seza énekelt, aki az utóbbi tíz évben a csapat harmadik pillérévé vált Kiskovács és a basszusgitáros Sík mellett. Az utóbbi évek az újrakiadásokról szóltak, a friss dalok pedig lassan készülgettek a kőbányai alapítású csapat próbatermében. Amikor a trió a folytatás mellett döntött, a leginkább kézenfekvő megoldást választva visszahívták az AMD-be az egykori alapítót, a manapság a Wall Of Sleep soraiban aktív Füleki Sándor gitárost. Sanyi pedig hozta magával az ottani muzsikustársát, a Stonedirtben is érdekelt Kemencei Balázst.
A banda történetében - ha nem tévedek - így első ízben bővült ötfősre a felállás. A metal vonalról érkezett két gitáros csatlakozásának hírére meg is jelentek a kérdőjelek, hogy velük vajon milyen irányba megy tovább a legendás HC csapat. Már a borítókép és az első előzetesek elegendők voltak ahhoz, hogy hátradőljünk, a veterán harcosok ugyanis nem mentek át se doomba, se groove metalba, de némi fűszerezés gyanánt azért fémes dolgok is szivárogtak a dalokba. A tíz új szerzemény mindegyike alapvetően 2-3 perces HC tétel, sok váltással, lendületesen, csuklóból elővezetve.
Ahogy mondani illik; zsigeri cucc! Jók a nyers, faragatlan vokálok is; Seza kiabálásait, üvöltözéseit, torokköszörülését a többiek is gyakran megtámogatják. A Hallgatás árának első fele határozottan metal, ebben a tételben és a Háromperhárom című nótában azért kapunk egy-egy Slayer-es szólót is. A Nincs kontroll várhatóan koncertfavorit lesz, az a fajta nóta, amit együtt kell üvölteni, van benne egy remek középrész, a szöveg pedig a régi idők szerzeményeihez hasonlóan nem szájbarágós, hanem elgondolkodtató. A punkos Ébredj fel! magán hordozza a Discharge és társai zsigeri megközelítését, a lemez legjobb szólójára mégis itt figyeltem fel. A thrashes Ugyanaz a vér egy vérbeli páros lábbal az arcba taposó durvulat, a szaggatós Mocskos játék pedig a legelborultabb tétel címére pályázhatna. A CD bónusza négy régi szerzemény (Pestis, Sivár lét, Mészárszéki hétköznapok és Terror) újravett változata, a tizennégy tétel még így is alulról súrolja a negyven percet.
A Temetetlen múlt összességében egy sokszínű, de egyben mégis tipikus AMD korong lett. Mondanom sem kell, hogy a friss lemez megszólalása állva hagyja nemcsak a klasszikus éra albumainak hangzását, hanem a legutóbbi korongét is, a jellegzetes „kopogós” megszólalás viszont ezúttal is megmaradt. Ha már Kiskovács kapcsán emlegettem az Aurórát; a hazai mezőnyből leginkább Vigiékkel lehet párhuzamot vonni, hozzájuk hasonlóan az AMD is a sokadik virágkorát éli. A szerény meglátásom szerint az utánpótlás hiányától szenvedő magyar hardcore mezőnyben az öregek újra feladták a leckét.
