RockStation


Konkrét minifesztivállá formálódott a Kreator / Biohazard koncert

2023. május 19. - theshattered

kreatorbiohazard.jpgNégy fellépővel egészült ki az amúgy sem gyenge Kreator / Biohazard koncert fellépőgárdája. A korábban már bejelentett Terror mellé olyan csapatok szálltak még be az augusztus 1-én megrendezésre kerülő, a Barba Negrában megvalósuló hangulatkeltésbe, mint az Archaic, az AMD, a Remorse és a Sacred Reich. Nem lesz gyenge esemény, érdemes időben felkészülni rá! A jegyeket ITT tudjátok bebiztosítani, a buli egyéb részleteit ITT találjátok meg.

AMD - TEMETETLEN MÚLT (H-Music, 2021)

Az öregek újra feladták a hardcore-leckét

amd_temetetlen.jpg

Közel egy évtized telt el a legutóbbi AMD lemez, a Mindenen kívül megjelenése óta, az alapembernek számító gitáros, Lörke tragikus halála után pedig magam is azt gondoltam, hogy a fent emlegetett 2012-es lemez lesz az utolsó korong a zenekar egyébként is szűkös diszkográfiájában. Az 1987 óta létező AMD nevéhez eddig mindössze három, jóindulattal négy nagylemez volt köthető. Ezek közül az első, az idén harminc éves A háború borzalmai, sőt még rosszabb vitán felül a magyar hardcore egyik klasszikusa. (A Ne vonulj be! című kazettát én mindig is inkább demóként kezeltem.)

Tovább

AMD - 9 év után új album jön, mutatunk új dalt is

amd_band.jpg

Végre! 9 év után új albummal jelentkezik a hardcore színtéren tényleg veteránnak tekinthető A.M.D. A csapat október 8-án jelenteti meg Temetetlen múlt című lemezét, melyen 10 új dal lesz, mellettük pedig 4 újravett klasszikus is (Pestis, Sivár lét, Mészárszéki hétköznapok, Terror). Első előzetesként alább itt a szöveges videóval kísért Harag. A lemez pedig előrendelhető ITT.

Tovább

AMD: hallgass bele az új lemez dalaiba! - 9 év után új albummal jelentkeznek a hardcore veteránok


10 vadiúj dal mellett 4 újravett klasszikus (Terror, Pestis, Sivár lét, Mészárszéki hétköznapok) is felkerült a lemezre, mely  “Temetetlen múlt” címmel jelenik meg októberben. A dalokból egy kis ízelítőt már most hallhatunk - a zenekar kedvcsinálónak egy rövid album trailert jelentetett meg a friss lemezhez, az kiadvány előrendelése pedig szeptember elején indul a H-Music Hungary webshopján keresztül.

Tovább

AMD, Bandanas, Leukémia Apokalypsis @ Dürer Kert 2017.04.29.

18194900_1414986741857728_1996739603855758294_n.jpgMindenképpen különleges estében volt része azoknak az új és régi arcoknak, akik múlt szombaton ellátogattak a budapesti AMD koncertjére. Azt ugyanis, hogy ez a banda tudjon tartani egy jubileumi koncertet, nem kevés készülődés előzte meg. Ehhez tudniillik harminc évig kellett zenélni. Kiskovácsnak és Sotárnak ki kellett eszelnie ezt az egészet. Cséb korai távozása után meg kellett Sík Bandit találni a monori vasútállomáson. El kellett hívni Lörkét a zenekarba, miután Füleki Sanyi maradt a Leukémiánál. Az együtt töltött aranyévek után pedig folytatni kellett Sotár korai halála után is. Ismét Csébbel, majd Csizsivel és később Sezával. Akik az említett szombaton aztán mind ott is voltak a színpadon. Ahogy Füleki Sanyi is. Megidézve ezzel a zenekar minden felállását és korszakát. Elsősorban azok dalaival természetesen. Meg a pogótáncot, a köpködést és az alternatív viselkedést.

Tovább

"Eddig is jobban éltünk, mint megérdemeltük" - Interjú az idén 30 éves AMD zenekarral

l1150012.JPGMég két hete sincs, hogy a Dürer Pincében sikerült elkapni az AMD zenekar teljes tagságát egy próbán, ahol épp a ritkán játszott számokból csiszoltak össze párat a következő, kellőképpen jelentős koncertjük kapcsán. A ritkán játszottakból és a régiekből, ahova közben Füleki Sanyi is becsatlakozott, akit ma már más bandákból ismerhetünk, de úgy huszonhét évvel ezelőtt még ő is az AMD zenekart erősítette. Az a bizonyos koncert pedig mindenképpen rendhagyó lesz, hiszen a harminc éves AMD legendáját hívatott ünnepelni április 29 - én szintén a Dürer Kertben. Kiskovács, Sík, Lörke, és Seza, akik ma a zenekart alkotják. Illetve mellettük az olyan korábbi tagok, mint Csiszi, Füleki Sanyi és Cséb, akik részben a régi számok szerzői is. Meg a két igen jóképű vendégzenekar, akik természetesen a Leukémia és a Bandanas lesznek, ha már a Budapest Hardcore ünnepel. Ennek a koncertnek és magának a zenekar harminc éves fennállásnak az apropóján beszélgettünk a Sanyival spontán kiegészült zenekarral.

Tovább

Nem csak Multcore: AMD, Leukémia Apokalypsis, 2 Boba / Kihova Tanui - Roham Bár 2015.05.09.

11258040_918419174868072_9063127769736128538_n.jpgTulajdonképpen ez a szombati buli a Dohány utcai Roham Bárban már egy második rész volt, hiszen körülbelül pont egy éve ilyenkor zárta az AMD és a Leukémia a közös országos turnéját Pesten ebben a felállásban a két Boba bandájával közösen, ami takarja Bobafett és Bobakrome személyét, Longi Bradával és Zomblaze mesterrel kiegészülve. Az old school rap alapokra paraszt punk beleszarással hácé gitártémákat odaillesztő brigád már az előző alkalommal is jól passzolt a budapesti underground legendák vonalához és közönségéhez is. Szóval volt mit várni, egy ilyen program mindig ígéretes marad, na meg nagy ajándék is, hiszen elszóródtak már olyan információ morzsák korábban, amik arra engedtek következtetni, hogy ilyen többet akár elő se fordul.

Tovább

Apokalipszis most – Leukémia Apokalypsis, AMD tavaszi turné

Flyer AMD_1.jpgKözös koncertsorozat erejéig fogott össze a nyolcvanas-kilencvenes évek két legelőremutatóbb és legsikeresebb magyar hardcore zenekara, az A.M.D. és a mostanság az első demójuk után Leukémia Apokalypsis néven futó Leukémia. A hétállomásos turné Magyarország szinte összes nagyobb városát érinti, köztük olyan, a hazai hardcore színtéren fontos településeket is, mint Szombathely vagy Eger. 

A két zenekar története gyakorlatilag már a nyolcvanas években összefonódott, hiszen nemcsak rengeteget koncerteztek közösen, például a legendás Fekete Yukban, de többek közt az A.M.D. korai lemezein éneklő, tragikus sorsú Sotár épp a Leukémiából igazolt át az A.M.D. soraiba, ahogy a később a Mooddal, manapság pedig a Magma Rise-zal a Black Sabbath örökségét ápoló Füleki Sándor gitáros is megfordult mindkét zenekarban.

Tovább

Az öreg iskola: M.O.D., AMD, Bandanas, Dog Attack, Crippled Fox @ Kontra Klub, 2014.02.17.

DSC_0108.JPG

A ritkánál is ritkább, hogy a Trafó pincéjében rendezett buliról számolunk be és az első benyomások alapján még az átalakítás – mivel évek óta nem fordultam meg itt, nem tudom megmondani, mikor kerülhetett erre sor – ellenére sem tűnt sokkal alkalmasabbnak a klub bármilyen koncert megtartására a számos hasonló adottságú, de jobban pörgő pesti helynél. A hátsó sorokból a roppant alacsony színpadra alig lehet rálátni (amikor ilyen sokan vagyunk a teremben) és a hangzás is olyan, amilyen (o.k., éltem át sokkal rosszabbat is). Ez az ízig-vérig old school hardcore / punk est azonban nem sínylette meg a sajátságos viszonyokat. Sőt, az ütemesen, késések és üresjáratok nélkül zajló program valamelyest feledtetni is tudta ezeket. (Fotó: Borka László, Underground Magazin)

Tovább

Hétfőn M.O.D.-koncert a Kontra Klubban

MOD 2013.jpg

Február 17-én gyilkos hardcore bulira van kilátás, a Kontra Klubban. Először játszik kicsiny hazánkban az amerikai M.O.D. (Method Of Destruction) Billy Milano vezetésével. 85’-ben Milano énekelt az SOD – Speak English Or Die! lemezén, amit két Anthrax és Nuclear Assault taggal dobtak össze. Az azóta etalonná váló lemez sikere ellenére,  egy turné után Billy kivételével mindenki visszatért fő zenekarába. Ő 86’-ban megalakította az MOD-t és csináltak pár nagyon jó lemezt.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum