RockStation

Megszereted eme cseh remeket

... avagy ilyen volt az idei Gutalax-koncert Budapesten

2021. október 21. - csigaur

fekalfeszt_1.jpg

Úgy tűnik, hogy az élet kezd szépen lassan visszatérni a normális kerékvágásba. Oké, soha nem lesz már olyan, mint a járvány előtt, de ami a koncerteket illeti, kezd beindulni az élet. Kisebb-nagyobb nemzetközi zenekarok mára már eljutnak különböző országokba, nincs halasztás esetleg végleges lemondás. Így volt ez a Yukas Fekálfeszten is, ahol a magyar bandák mellett, itt volt a cseh Gutalax és a szlovén Vulvathrone! Az igazat bevallva; kicsit félve, de akkora lelkesedéssel indultam el, mintha életem első koncertjére igyekeznék.

Ez mondjuk nem is akkora tévhit, hiszen 2020 februárjában voltam utoljára koncerten. Másfél év kihagyás? Soha nem volt nálam ilyen. Ha menni kellett, akkor hétfőtől-hétfőig ott voltam mindenhol. Hol a munka, hol a szórakozás végett, de ott voltam rengeteg koncerten. Az elején még kurvára hiányzott az élő zene, a hangzavar, a tömeg, aztán szép lassan elfogadtam, hogy bizony itt lófasz lesz, nem turnézás, meg bulika.

fekalfeszt_8.jpg

Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a munkahelyem megmaradt, tudtam járni dolgozni. Na, meg ezt a koncerthiányt is átvészeltem, hiszen megszületett a kislányom. Totál megváltozott minden. A lényeg a lényeg, hogy azért már kezdtem kattogni egy jó kis koncert miatt és lám, egyszer csak itt volt egy bejelentés, hogy érkezik a Gutalax. Egy jó igényes Gutalaxot pedig kár kihagyni, hiába láttam már őket számtalan alkalommal. De most akkor mégis mi lesz? Hogy lesz? Tömeg, bandázás, élő zene. Azt se tudom már, hogy mit kell csinálni egy szórakozóhelyen.

Előre is elnézést, de nem tudtam minden bandát megnézni, volt, amit le is késtem (hála a munkahelyi kötelezettségeknek). De volt olyan is, amire egyszerűen nem fértem be a terembe. Ilyen például a Paediatrician. Amit kintről hallottam, az természetesen csodálatos volt, mint mindig. Jó volt látni, hogy ennyi embert érdekelnek.

fekalfeszt_6.jpg

Ahogy fentebb is említettem, iszonyú bandázások vették kezdetét. Olyan mondat is elhangzott, hogy „a kurva a*****t, másfél éve nem láttalak már!”. Ebben benne van minden, nem is kell ragozni. A Beneath The Void (leírom, de mindenki tudja: ex-Kill With Hate) annyira most nem vett meg, nagyon elrontotta a hangzás a bulit.  Ez nyilván nem a banda, hanem a technika hibája, menjetek rá a bemutatkozó lemezükre, megéri!

Aki járt már Gutalax koncerten, az tudja, hogy mire számíthat. Itt is gyülekeztek már szépen a „rajongók”. De honnan ismered fel a Gutalax rajongót?
- Egy csomag wc papír van a kezében
- Wc papírral van körbetekerve az illető
- Wc kefe van a farzsebében, esetleg a nyakába rakva, mint egy nundzsaku
- Különféle jelmezben van, wc papírral a kezében

fekalfeszt_2.jpg

Rövid intro után már a húrok közé is csapott a banda, az Assmeraldával. Zsír, nem lesz ez szar koncert! Mindenki mozgott, faltól-falig. Azt azért megjegyzem, hogy itt se nagyon lehetett már beférni a terembe, szóval mi is kintről csekkoltuk őket. Szerencsés helyzetben is vagyunk, mert nemsokára kint a legújabb lemezük, amiről négy új dalt is kaptunk koncert közben. Köztük a zseniális Poopcorn című szerzemény.

De volt itt Total Rectal (ez meg akkor volt új dal, amikor egyszer a Rockmaratonon léptek fel), Shitbusters  vagy éppen a Fart Fart Away.  Mázlid van, mert a teljes koncertet megtalálod az interneten. De segítek:

Utolsó fellépőként már csak a Vulvathrone volt hátra. Bevallom, soha nem láttam még őket, de a neten hallottak alapján, nem is tudtam eldönteni, hogy akarom e őket vagy sem. Hááááát…..

Vagy én voltam már fáradt (igen), vagy ők (nem), de nagyon nem tetszett. Próbáltam befogadni, de valahogy nem sikerült. Talán majd legközelebb.

Ismét bocsánat a bandáktól, hogy kimaradtak az írásomból,de ezt ne is vegyétek beszámolónak. Mert nem az. Roppant jól éreztem magam, jól fel is töltődtem, hogy tudtam újra koncertre menni és a rég nem látott ismerőseimmel találkozni. Csepecz atya barátom szavaival élve: „nem gondoltam volna, hogy örülni fogok embereknek”.

FOTÓK: BENDE CSABA, ZENEFESTŐ. További képek ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9316723444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum