A nyár egyik legjobban várt koncertje egyértelműen a Deströyer 666 pusztítása volt számomra. Nem gyakran turnéznak, nálunk csak egyszer jártak, már annak is 14 éve, és akkor is csak előzenekari szerepben voltak. Kisebb csoda, hogy végre eljutottak hozzánk is egy headliner bulival, köszönhetően az Insane Hellride Entertainment mániákusainak! Jól megérdemelt módon a szervezőgárda bandái emelték az est fényét, egy igazán bivalyerős lineup-ot összeállítva ezzel.
Első ízben a Cryptic Remains foglalta el a deszkákat, régi-új ismerősként köszöntve a már ekkor is szép számban megjelent közönséget. 2007-ben alakultak, 2010-ben látott napvilágot egy 3 számos demo Orphans of Clarity címmel, ezután pedig határozatlan ideig szünetelt a zenekar. 2023-ban tértek vissza az IHE fesztiválon egy megújult felállással, a teljes jelenlegi Exodikon tagsággal és Ádám Bonin énekessel. Én most láttam őket először, ugyan náluk még kicsit gyengélkedett a hangzás, zenéjük pusztító ereje azonban így is teljesen átjött! Igazi régisulis death metalban nyomulnak a srácok, hol némi technikázással, hol egy-egy belassulós doom-os szekcióval. Ezekről a témákról többször is az Asphyx jutott eszembe, de Bonin orgánuma élőben végig a legendás Martin van Drunent idézte, ettől nagyobb dicséret pedig aligha hiszem hogy kell!
Állandó dobosuk helyett - akinek aznap még a Türböwitch-ben is jelenése lett volna - Gravel Shores (Junkies, Svoid, ezernyi másik projekt) ütötte a bőröket, nem is akárhogy! A játékában lévő őserő csak még könyörtelenebbé tette a rothadásról szóló kriptaszagú death metalt, öröm volt nézni! A többiek is kitettek magukért, sok-sok ízes szóló, 7 húros basszus, a színpadi mozgás és kommunikáció sem egy kezdő csapat első szárnypróbálgatásait idézte, nagyon profi produkció volt! Eltolták a teljes demót, és jó pár új dalt is bemutattak, ezek közül a Raped in Paradise már meghallgatható a közelgő nagylemezről, érdemes csekkolni!
Másodikként a magyar underground egyik legjobb bandája következett, a Beneath The Void! Ha a Kill With Hate-es időket is számoljuk, akkor őket láttam eddig a legtöbbször élőben, és mindig elképesztő precizitással adják elő a kicsit sem egyszerű, örvénylő kozmikus technical death metalt. Egy Beneath The Void koncert előtt azonban mindig aggódok a hangzás miatt, ennyire komplex zenénél sokat tud rontani, ha nem hallasz ki minden hangszert. Nem mondom, hogy most kristálytisztán szóltak, de azért orbitális problémák sem adódtak, na meg a belső magnó amúgy is kisegített, annyiszor hallottam már ezeket a számokat.
Ezúttal sajnos csak szűk 8 dalra volt idejük, ebből 3 volt a Kill With Hate korszakból, 4 az …Into Oblivionról és egy új számot is eljátszottak! Reméltem is, hogy nem kell túl sokat várni a folytatásra! Az előző album ugyan elég magasra helyezte a lécet, de az új dal alapján a színvonal miatt biztos nem kell aggódni. Most is csúcsformában voltak, a gitárosok hangról hangra iszonyú pontossággal hozták a szólókat, Gyémánt Krisztián pedig tekintélyt parancsoló kiállással hörgött végig, aki egyébként a szülinapját is aznap ünnepelte. Eleinte elég kevesen voltunk a teremben, de szépen visszaszállingózott mindenki a szigorú riffekre, és ezután már a hangulattal sem volt probléma. Annak egyébként kifejezetten örülök, hogy pár Kill With Hate dalt még mindig a műsoron tartanak, élőben azokra mindig nagyobb zúzás alakul ki, de ez a stílus velejárója, az egyszerűbb témákra mindig jobban beindul a nép. Otthon hallgatva azért egyértelműen az újabb szerzeményeiket preferálom. Gyorsan elszállt a rájuk szabott idő.
A főattrakció előtt még hátra volt a nem rég még a Wackent is megjárt Türböwitch! Ha kicsit is otthon vagy az itthoni szcénában, tuti hogy hallottad már a nevüket, vagy legalább láttad a kőbányais logójukat. Az biztos, hogy kevés olyan magyar banda van, aki ekkora hangulatot tud teremteni a koncertjein! Itt már a soundcheck alatt sem maradtak nyugton az emberek, a tényleges kezdéskor pedig elszabadult a pokol! Nem egy agysebészet a Türböwitch zenéje, de pont ettől lesz jó, receptre kellene felírni, hogy egy stresszes időszak után levezesse az ember a feszültséget a speed/punk/thrash oltárán. Őket is rengetegszer láttam már, ez viszont egy különösen energikus show volt, mind a színpadon, mind a nézőtéren folyamatosan ment a pörgés és a szövegeket is sokan tudták.
A szett a 2022-es Fullmoon Liquorthropy-ra épült, 2 dal híján a teljes lemez elhangzott, ezen kívül csak a két "sláger" volt a debütről, és a Drunk Back to Life. Örültem is neki, a Napalm to Poserst is szerettem, azonban a Fullmoon egy nagy szintugrás volt minden tekintetben, azóta pedig nincs megállás, egyre nagyobb magasságokba törnek! Ők is beugrós dobossal nyomultak, de Kasper Botondnak (Needless, Skog) meg se kottyant a feladat. A végén a két gitáros le is ment a fortyogó pit közepébe, belőlünk pedig az utolsó csepp energiát is kifacsarták. Tökéletes bemelegítés volt!
Érzetre jól megtelt a terem a Deströyer 666 kezdésére, nem véletlen, mint a bevezetőben írtam, igazi kuriózum tette tiszteletét nálunk. Mertem remélni, hogy minimum olyan tesztoszteron-gazdag lesz a koncertjük, mint a Türböé! Egy rövid intró után felsétáltak és már bele is csaptak a Never Surrenderbe. Egyen szegecses bőrmellények, nagy heavy metalos összeállós pózolások, a Deströyer teljes mértékben a 80-as éveket idézte kiállásban. Kellett pár dal, hogy a közönség igazán feleszméljen (lehet tényleg túl jó volt a Türbö), pedig már az elején is olyan nagyágyúkat lőttek el, mint a Wildfire vagy a Traitor. Ezek a kíméletlen, de mégis borzasztóan fogós dalok jókora nosztalgiával is szolgáltak nekem, révén a 16-os albummal ismertem meg nemcsak a bandát, hanem lényegében magát a black/thrash-t is, emiatt tényleg hatalmas élmény volt az erdőtűz dalait végre élőben is hallani.
Úgy tűnt ők is élvezik, K.K. Warslut folyamatosan az első sor arcába ordította a szövegeket, a basszeros, Felipe Plaza egy percre sem hagyta nyugodni a közönséget, egyedül a gitárosuk B. Throatslitter volt kicsit marcona. Az elején nem akart működni a mikrofonja, ki is ütötte mérgében az állványból, de aztán gyorsan meg lett oldva a probléma, és utána ő is közvetlenebb lett.
Sok kedvenc kimaradt, csak hogy párat említsek: például az Unchain the Wolves, a Tamam Shud vagy a Hounds at Ya Back, de a setlist így is közel tökéletes volt. Jól balanszolták a rövidebb, thrash-es, gangvokálos témákat (Satanic Speed Metal, A Breed Apart, Black City – Black Fire) az epikusabb utaztatós dalokkal (I Am the Wargod, Trialed by Fire, Lone Wolf Winter). Az egészet pedig mi más koronázhatta volna meg, mint a Motörhead Iron Fist-je. Az eredeti is zseniális, de azt kell mondjam a Deströyer felgyorsított változata még irgalmatlanabb volt.
Ezután még sikerült őket visszatapsolni egy ráadásra (Rise of the Predator), pár ökölpacsi és el is szállt a szűk 75 percük. Minden pillanata zseni volt. Tipikus színpadra termett zenét játszik a Deströyer 666, épp ezért remélem, hogy most nem 14 évig fogják váratni a magyar fanatikusokat.
Köszönet az Insane Hellride Entertainmentnek, további koncertjeikről ITT tudtok tájékozódni.
Fotók: Lilla Orosz / Vidani Photo,még többet ITT találtok.
