Akkor, amikor sorra törlik, tolják a koncerteket, érdemes elmenni mindenre, amire csak tudsz. Főleg, ha két, a black vonalán igencsak nagy név indul útnak. Együtt, az erejüket egyesítve. Hát, ha még kvázi minifesztivált alkotva három másik zenekar kíséri el őket! Soha rosszabb felhozatalt! Lássuk csak!
Az, hogy a november 30 az András nap, elég fura módon égett bele az agyamba, még a gimi alatt egy temetés és egy koncert sűrűsödött egymás utánra össze, utóbbin nyilván nem tudtam úgy ellazulni, mint kellett volna. Hogy mi köze ehhez a koncerthez annak a korábbi emlékhez? Igazából a koncert jellegét leszámítva szinte semmi, de egy bizonyos szinten ez a mostani esemény egyszerre idézte meg mind a zene, mind a szakrális esemény hangulatát a fejemben – annyi különbséggel, hogy most igenis jól tudtam érezni magam.
Mea culpa, a Warhammer és az Almost Dead műsorát munkahelyi okokból tokkal-vonóval lekéstem, viszont miután kidühöngtem magam a szakadó esőben (miatt), a Diabolical fellépésére pont takkra beértem a ’Negrába. De milyen jó, hogy odaértem! A svédek dallamos death/black keveréke annyira beadta, hogy nem sok hiányzott, hogy ne merchöljem szét az agyamat, de az önkéntes merch tilalmam megakadályozott a vásárlásban. Lehet, hogy mondjuk azt a szép kivitelezésű, könyv formátumú, egyébként elég baráti árú CD-t be kellett volna boltolni. De ha valóban szeretnének visszatérni hozzánk, akkor jó eséllyel pótolni tudom majd ezt a buta elmaradásomat.
Ha már merch! Azért elég komoly felhozatallal jött minden zenekar, már amennyire a keretük engedte. A Belphegor és a Batushka olyan súlyos felszereléssel érkezett, hogy komolyan átfutott a fejemben, hogy lehet van olyan vidéki rockbolt, ahol összesen nincs ennyiféle pólóminta, mint ennek a két gárdának volt a falra kirakva. Igen komoly, de azért valljuk be: van is rá kereslet! A Belphegor eleve jó ideje jelen van a death/black színtéren, a Batushka meg üstökösként robbant bele a mezőnybe – a bulvár szintbe menő szakítást, meg hogy két Batushka van, meg hogy melyik igazi, nem igazi, abba most ne menjünk bele. Itt és most az énekes féle variáció volt, ha valakinek nem esett volna le. Övéké a nagykiadói háttér, a jobb marketing, hiába a nagy ellenkampány, dübörög a biznisz.
De maradjunk a koncertnél: az osztrák veterán Belphegor volt az első kettőjük közül. Amikor elkezdődött a gregorián kántálásra emlékeztető loop, jött a tömjénillat (basszus, instant templom-feelingem lett, pedig itt aztán nem Totya atya jött észt osztani!), azt hittem, hamarosan bele is csapnak a húrokba. Nem voltam ezzel egyedül, viszont ment az idő rendesen. Nekem meg instant gyerekkori flashbackjeim voltam a tömjénillat miatt - ilyen az, ha anyai ágon vallásos családban nő fel az ember. Viszont így elment vagy húsz perc. Lehetett volna ebből muzsika is.
Nem néztem, hogy a meghirdetettek szerint ment-e a kezdés, vagy hogy volt, de nincs is jelentősége, mert a fordított keresztekkel túltelített színpadon olyan zúzás ment, hogy a fal (vagy a híd töltése) adta a másikat! A Swinefever felvezetésétől a Gasmask Terrorig kaptunk egy tízdalos nemesebb értelemben vett best ofot, még ha egy-két kötelező le is maradt. Konkrétan az ITT található dallista szerint a Bondage Goat Zombie és a Necrodaemon Terrorsathan (ezzel a címmel az életben nem fogok megbarátkozni, annyira jajj, hogy már lyaly) maradt el, ami azért… na! Azokat kellett volna, még ha az időkorlát nem is engedte. De a műsorra szó nem lehetett, Helmuth és társai még néhány teátrálisabb elemet is bevittek a showba – ahogy illik. Bejött a téma, még ha nem is vagyok nagy Belphegor fan. A respekt azért mindig megvolt és meg is lesz az osztrákok felé.
A Batushka téren már kicsit jobban képzett vagyok, az első lemezt rommá hallgattam, kétszer is láttam őket annak a turnéjával. Azóta talán kicsit elveszítettek engem, még ha nem is volt rossz a zene, de azért másodjára már nem volt akkora „poén”, mint a Litourgiya. Ráadásul ez a fentebb említett balhé sem segített a naiv rajongás fenntartásában. De egy Batushka koncert azért csak Batushka koncert! Azt látni kell, átélni, magadba szívni (továbbra is tömjén illat volt, de itt már a látvány is rásegített a templom érzésre). A lengyelek olyan show-val szolgálnak, amit én minden metalrajongónak legalább egyszer ajánlanék az életben. Mi volt a mise menete (ITT megnézhetitek)? A tavalyi EP, a Raksol tokkal-vonóval, plusz az idei lemez két dala és a Litourgiya örökzöldje, a Yekteniya IV. Mellé lehet ezzel lőni? Nem, bizony! Imádtam, tökéletes volt! Hogy ne lett volna az? Persze minden mozdulat az utolsó utáni rándulásig ki volt számítva, szóval igen, Prágában, Berlinben, Timbuktuban is ugyanezt látod alkalomadtán. De ki tudja ezért hibáztatni őket? Ennél a fajta előadásnál ez elvárható. Egy random farmeres koncertnél továbbra sem szeretem, főleg ha még az átvezető szöveg is ugyanaz.
A véleményem változatlan a legutóbbi Batushka koncert óta, amit láttam: pont annyira teátrális az egész, hogy még emellett is komolyan lehet venni a műsort, ami viszont szembetűnő: a színpadkép nem sokat változott az évek alatt. Na nem mintha egy templomot olyan sűrűn átépítenének belülről, ugye? A látványt és a hangzást panasz nem érhette, a dalokat sem, bár kíváncsi leszek, hogy pár kiadvánnyal arrébb hogy tartják majd meg a műsor ívét, amikor egyre több kötelező nóta lesz. De ez majd legyen az ő gondjuk!
A mise végeztével elrepültek a fekete varjak a sötét, esős városba, hogy energiával telve folytassák mindennapi életüket. Emlék, élmény jutott bőven, egy ideig kitart majd a lelki adalék. Magyarul: a Black Rituals turné hozta, amit kellett. Tökéletesen sötét zenéket egy borongós, esős, sötét november végi estén. A megjelenteknek szava nem lehetett a felhozatalra, aki nem jött el, az pedig bánhatja. Ki tudja, mikor jutunk el majd megint ilyen koncertre…? Ki tudja, mikor lesznek megint ilyen nemzetközi koncertek…?
FOTÓK: RÉTI ZSOLT
