RockStation

Visszatér a Kispál és a Borz!

2022. február 28. - theshattered

kispal_es_a_borz_2022.jpgFriss dal, koncertek, lemez, minden lesz a Kispál és a Borztól! A már több mint egy évtizede csak néha-néha, alkalmilag összeállt alter rock legendák egy friss dallal erősítették meg a szándékukat, igaz ez egyelőre csak a Partizán interjúja végén hallható. A stúdiós verzió március 11-től lesz elérhető.

Ha türelmetlenek vagytok, a dal 32:55-nél kezdődik. A visszatérő fesztivál, a Kispál On Orfű részleteit ITT találjátok meg.

A Partizán Sessions Extra adásában az elmúlt éveikről és a visszatérés miértjeiről is meséltek a tagok. „Egy zenekar akkor van, ha ír új dalokat, ha van kémia a tagok között. Nem véletlenül lehetett érezni rajtunk a döcögést 2004 után. Most újra vannak dalok, kreatív energiák, tehát újra van zenekar.” – Mondta el a visszatérésről Dióssy D. Ákos. „Az utóbbi években egyre többet zenéltünk Kispivel, egymás után jöttek az új ötletek és az is kiderült, hogy újra inspiráljuk egymást.” – tette hozzá Lovasi András. „András többször is hívott játszani, voltak a kertkoncertek a stúdiójában, volt a szólólemeze. A fordulópont egy veszprémi koncert volt, a felkészülés során vettem észre, hogy felszabadultan ötletelünk és újra úgy kapcsolódunk zeneileg, mint régen.” – mondta el Kispál András. Lovasi, Kispál és Dióssy mellett Bajkai Ferenc (Kiscsillag) dobol a 2022-es felállásban.

Az adásában bemutatott Rózsaszín c. dal az első az új szerzemények közül. „Hat-nyolc dalötletünk van jelenleg kész, ezek közül hármat már fel is vettünk, a Rózsaszín az első, amit megmutatunk a közönségnek.” – árulta el Lovasi. A zenekar terve egy új nagylemez elkészítése, az eddigi ötletek alapján egy klasszikusabb Kispál-anyag várható, amelyben bőven lesz önreflexió és önirónia. A Rózsaszín március 11-től minden digitális zeneáruházban elérhető lesz.

A zenekar 2016-ban Orfűn állt színpadra utoljára, ahová egy különleges minifesztivál keretein belül térnek vissza a nyár végén. A Kispál on Orfűt 2022. augusztus 26-27-én tartják meg a Fishing on Orfű fesztivál otthonául is szolgáló Panorama Campingben, a Fishinges csapat szervezésében. A kétnapos rendezvény pénteki napján akusztikus koncerteket láthat a közönség, Kispál András és Lovasi András duója mellett fellép az Aranyakkord, a Csaknekedkislány, Beck Zoli, Bérczesi Róbert, a Platon Karataev két frontembere, Leskovics Gábor Lecsó és még sokan mások. A szombat a hangos koncertek napja lesz, a Kispál és a Borz visszatérő koncertje mellett színpadra áll többek között a Galaxisok, a Ricsárdgír, az Analog Balaton, a Tudósok, A kutya vacsorája, a Kinopuskin és az Üllői Úti Fuck is.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3317767888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum