Most vagy soha. Ezzel a felkiáltással vettem jegyet tavaly év végén a Tool tegnapi bulijára. Lemezt 13 után adtak ki, a környéken koncertezni pedig úgy 15 éve voltak a Szigeten, szóval ha most kihagyom, talán ki is futok ebből, pedig egy Tool koncert bakancslistás. Így szerveztük főszerkesztő úrral újra közös koncertremenést, egybekötve egy mini szerkesztőségi találkozóval. Eseménytelen és unalmas útnak indult, de az M1-baleset-délutáni csúcs szentháromság intézte az pulzust és késést. A sörök már asztalon, félig megkopva, mire Pest nem képeslapra való részein átvergődve (köszi Waze) beestünk. Az európai turné utolsó állomását így készültük megünnepelni és rajtunk kívül még úgy 10.000 ember...
A koncert előtt folyamatosan szólt a hangosban, hogy fényképet a koncert alatt nem lehet készíteni, aki ezt megsérti, kivágják a buliról. A Brass Against végére értünk be, ami egészen komplexen szólt és meglepő módon (mert alapvetően cover banda) még tetszett is. Viszonylag kis várakozás után kezdett kialakulni a színpadkép, már itt lehetett sejteni, hogy nagy durranás lesz. Egy hatalmas félhenger palástján vékony madzagokból függöny lógott. Elsőre azt hittem, addig marad így, míg berendezik a színpadot, de maradt az első három-négy dal alatt is.
Tehát a zenekar úgy vágott bele a Fear Inoculumba, hogy egy függöny mögött volt a zenekar...zseniális. Mondjuk a fotósok kissé szívatták ezzel, de ügyesek, megoldják. Másrészt funkciója volt, mert háttérként használták a dalok alatti vizuálokhoz. És azok a vizuálok! Édes Istenem, nem bírtam levenni a szememet róluk! Sajnos a kihelyezett székek itt már elvesztették ülőhely jellegüket, mert mindenki felállva tapsikolt/üvöltözött/bólogatott örömében. És persze a tiltás ellenére mindenki akart hordozható audiovizuális emléket, szóval nyomkodták is telón fotókat, mintha érne bármit - és jól képzett biztonságiak bizony el is kezdték kikísérni a renitenseket.
Aztán a Sober jött, a videóklippel a kivetítőn és nagyjából megvadult minden. Itt kezdtek elfogyni a jelzők és csak a jó öreg "baaazdmeeeg" maradt. Túltettem magam, hogy végig kell állnom a bulit, mert így legalább nem nézek ki annyira hülyén, mintha ülve járna minden végtagom. Amúgy se lehet seggen bírni a The Pot, Pneuma, The Grudge húzását. Talán a Right in Two alatt ültem le először, de itt már az elképesztő látványvilághoz becsatlakozott a lézerágyú műsor is - és hát sikerült dobni az élményen! A buli utolsó állomása - mint említettem Budapest volt, így a setlist a korábbi bulikhoz képest kissé változott, ezt vegyük úgy, mi speciált kaptunk, az nagyjából itt volt tetten érhető, nálunk kimaradt a The Patient és az Opiate. De jött a Descending a 15 perces session-jével és a szünet előtt a Hooker with a Penis, hát nem kis sikert aratva ezzel a publikum köreiben - furák vagyunk, mi emberek...
Itt már azért jól jött a némi szünet, 10 perc pisiszünet alatt rendezni tudta mindenki a gondolatait, bár a mellettem "ülő" (talán) cseh és/vagy lengyel kollégáknak már nem annyira ment, úgy tűnt a szar sörök hatása megérkezett a világ összes nyelvén beszéltek. Egyszerre. Kisebb sörtenger is volt alattuk, de hát egyszer jut az ember Tool koncertre. Aztán a szünet után Danny Carey tért vissza dobjaival a főszerepben - mintha addig is nem ő lett volna színpadkép közepén - és dobszólóval rángatta vissza a népet az előadásba. A standalone dobszóló olyannyira avitt szerintem, de kis művészi hajlammal és ötlettel ezt is fel lehet dobni: a szett felett lévő kamerából egy kaleidoszkóp effektussal csináltak egy hatalmas vizuált a kivetítőre félkörív alakban, amin így nyolc Danny Carey dobolt, elég menő volt így a Chocolate Chip Trip.
De úgy általában is óriási volt, amit azon az estén művelt a dobos. Rég nem láttam ennyire szuggesztív embert a cájg mögött. Minden mozdulatát élmény volt nézni. Aztán a maradék 25-30 percet lehozta a zenekar két(!) dallal. A Culling Voices alatti fényjáték és lézershow alatt masszív teleszemetelték az Arénát: kis fénylő papír csíkokból konfettizáport kaptunk a fejünkre - igazán látványos volt. És végre James Maynard Keenan is szólt a közönséghez (oké, nem először, az elején talán egyszer beköszönt). Most szabad elővenni a telefonokat és most lehet készíteni fotókat és videókat és kérte a szekusokat, hogy most letehetik a szolgálatot. Nem tudom, hogy ez csak "nekünk" jutott, vagy a turné többi állomásán is volt free leech.
A záró Invincible ezé' hagyott erre bőven időt, én is lőttem gyorsan 10-20 később soha fel nem használható képet, mint másik 1000 ember, de hát ha szabad... Az új lemez egyik legjobb dala amúgyis a Invincible (mondjuk az egész album zseni), így a buli végére tökéletes dísz volt a több mint kétórás audiovizuális élmény építményén (ezt a képzavart...) Szinte teltház, úgy 90%-os lehetett az Aréna és minden szempontból életem egyik legjobb koncertélménye. A színpadkép csoda, a hangzás (nekem) perfekt, a fények, az effektek, a grafika mind-mind milliméter papíron kiszámolt, patikamérlegen kigrammozott és végrehajtott volt.
Mint már említettem Danny Carey-t a színpadon, de természetesen Keenan szuggesztív előadása mindig is egy Tool koncert központi eleme, még akkor is, hogy egyetlen percet sem töltött a színpad első részén! Végig a dobszerkó mögötti-melletti emelvényen mozgott, táncolt, hajolgatott, mint egy pók vagy polip, de akkor is ott volt és vonzotta a tekintetet. Most vagy soha. Így vettem jegyet tavaly és istentelenül bántam volna, ha ez kimarad, mert - főleg a tegnapi este élményeivel a zsebemben - valóban egy bazinagy tátongó üres folt maradt volna koncertélmények sorában.
FOTÓK: RÉTI ZSOLT
