RockStation

Januári megjelenések

2022. január 02. - sunthatneversets

new-release-report.JPG

Januárban visszaköltözik az élet a lemezpiacra, mondjuk azért nem páros lábbal rúgja be az ajtót. Alább a lista, ami korántsem teljes, pirossal pedig azok akikről valószínűleg majd írunk is.

Tovább

Albumsimogató: Queensryche – Promised Land (EMI Records, 1994)

Varázslatos szomorúság

queensryche_lp_1994.jpg

Ha szóba kerül a Queensryche neve, jellemzően két dolog juthat az egyszeri rocker eszébe. Akiknek a pohár inkább félig tele van, heves szívdobogás mellett emlékeznek az Operation: Mindcrime című örökbecsűre. Akiknek félig üres, szomorú legyintéssel gondolnak a csapat újkori mélyrepülésére, ami még mindig nem akar véget érni. Én határozottan az első sokaságba sorolnám magam, most mégis egy másik klasszikust nézünk meg, a Promised Land-et.

Tovább

Elhunyt Babicsek Bernát, a Paddy And The Rats harmonikása

paddy_bernie.jpg

42 éves korában elhunyt Babicsek Bernát, aki rockzenei körökben Bernie Bellamy néven a Paddy And The Rats harmonikásaként volt ismert, de sokan színészként is ismerhették a Barátok közt, a Jóban Rosszban és Szeress most! sorozatokból, illetve a Centrál Színház tagjaként. Babicsek Bernát egy solymári lakástűzben vesztette életét. Nyugodjék Békében!

Tovább

Kukkants bele a Bodom After Midnight stúdiózásába!

bodomaftermidnight2020.jpgMár több mint egy éve, hogy nincs közöttünk Alexi Laiho. A Children Of Bodom szétesése után új zenekart indított gitáros-énekes a Bodom After Midnighttal egy teljes lemezt szeretett volna kiadni, végül a halála miatt csak egy EP lett belőle. Viszont most egy fél perces kisfilmben megnézhetitek, hogyan zajlottak a felvételek.

Tovább

Negyvenkét év után készítette el az első klipjét a Blind Illusion

blind-illusion-2021.jpgA Blind Illusion nem az a kapkodós fajta zenekar. Marc Biedermannék a fennállásuk több mint négy évtizede alatt két nagylemezt szállítottak le (The Sane Asylum 1988-ban és Demon Master 2010-ben), ezek mellett mindösszesen egy EP született a nevük alatt. No, de itt a jó hír, jön a harmadik album, a Wrath Of The Gods, melynek a nyitódalához, a Straight As The Crowbar Flieshoz elkészült a csapat első hivatalos klipje. Íme!

Tovább

Kezdd Keserű Karcsival az évet! - Friss Kangörény szösszenet jött

kangoreny.pngGyönyörű félrehallással készült az év végére/elejére a Kangörény. A Napalm Death Constitutional Helljének átalakítása az alábbiakban található, viszont ha lehet, ne közben igyátok a gyógysört - hacsak nem vízálló a készüléketek. Meglehet, hogy röhögésközeli állapotba kerültök. Vagy azon is túl!

Tovább

Fényképgalériás és Insta sztoris videóval évösszegzett a Road

road_2021.PNGVideót, vagy inkább fényképgalériát kapott a Road legutóbbi nagylemezének egyik dala, a Majd szóljatok, ha nem kell fény már senkinek!. A négyes a felhasznált fotókon a zenekar 2021-es évét elevenítik fel, így ha ott voltatok valamelyik bulin (egyrészt nagyon jól tettétek, másrészt) könnyen jöhetnek majd a flashbackek. Ráadásban, nem sokkal az év zárása előtt a szintén a Senki Kedvéért Nem Fékezünk-ön kiadott December alá az évi Instagram sztorijait pakolták be, de ha ez sem lenne elég, bónuszként alatta ott a Kabbenyaldki szintén friss dalszöveges kisfilmje. Szó nem érheti a ház elejét, már ami a kiszolgálást illeti!

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum