Az év eleje mindig tökéletes időszak arra, hogy tetszés, illetve egyéni vérmérséklet szerint mélyebbre merüljünk az underground bugyraiban. Az első kiemelt kiadványok ugyanis a tapasztalatok szerint általában tavasz elején szoktak befutni, így a holtszezont kihasználva az első két hónapban gyakran vájkálok a közelmúlt azon anyagai között, melyek ilyen-olyan okokból a maguk idején elmentek mellettem vagy csak szimplán átmentek a szűrőmön.
Az izraeli Shadow Rebels zenekar a cikk megírásának pillanatában aktuális tíz (azaz 10!) fős Spotify-os hallgatottságával pedig egy a nem várt felfedezések közül. A közel-keleti rock/metal egyébként is egy szürke folt a Kárpát-medencéből szemlélve. Persze ott az Orphaned Land, a Myrath, a Pentagram (Mezarkabul), a Melechesh meg még néhány további név, de ebből a régióból hagyományosabb értelemben vett rockzenével a Buckets N Joints kivételével még nem hozott össze a sors.
A Shadow Rebels hátteréről annyit, hogy közel két évtizedes múlt áll mögöttük, a 2021-es évjáratú On The Ride pedig a második nagylemezük volt. A négyes egyébként a Buckets N Joints (ismeri őket egyáltalán valaki?) zenekarhoz hasonló muzsikában utazik, azaz a gyökerek a ’70-es évek első felének hard rockjáig vezetnek vissza, de a fókusz náluk is a két évtizeddel későbbi dolgokon van, azaz akad az összetevők között ’90-es évekbeli stoner, funk és progresszív rock is. Ha konkrét zenekarnevekkel kell behatárolnom az izraeliek muzsikáját, elsőként olyanok jutnának eszembe, mint a Led Zeppelin és a Red Hot Chili Peppers vagy akár a Queens Of The Stone Age, netán a Primus vagy a Kyuss.
A közel egyórás lemezen pedig bőven jut hely a kísérletezgetésnek. A legnagyobb muzsikálás a kilenc és fél perces CD in Space-ben folyik. Itt előkerül a korai Pink Floyd hatása is. A legagyamentebb, Primus-ihletésű témák pedig a Carnel Toe-ban érhetők tetten. A Love Burn meg talán magán hordozza még a Synchronicity korszakos The Police kreativitását is. A rockzenei alaphangszerek mellett a négyes esetenként csatasorba állított pár autentikus zeneszerszámot is, és összességében ezek azok, melyek igazán különlegessé, kiszámíthatatlanná teszik a Shadow Rebels lemezét. A szitár többszöri felbukkanása (lásd: Devil May Care, Camel Toe, illetve 47 Minutes Of Love) a Beatles és John Paul Jones után nem annyira formabontó a rockzenében, de a harmadik dalban hallható szájhárfa és tanpura jelenléte azért nem szokványos.
Ha az utóbbi RHCP lemezekről keveselled a rockot, érdemes utánamenned az On The Ride-nak. A reveláció élményét persze nem ezen az az albumon kell keresgélni, de a négyes második lemeze egy érdekes, ötletes anyag, ami kétségtelenül több figyelmet érdemelne attól, mint amit eddig kapott és amire a közeljövőben számíthat. Amit viszont végképp nem értek velük kapcsolatban, az az, hogy egy izraeli rockbanda mégis mit keres egy alapvetően az extrém metal alirányzataira szakosodott ukrán kiadó label-jénél.
Mindenesetre a digipak CD külleme nem hagy maga után kifogásolni valót, csak a dalszövegeket hiányolom a bookletből. A Shadow Rebels muzsikája tehát nélkülöz minden mai értelemben vett szélsőséget, így akár egy szélesebb közönségréteg is felfedezhetné őket magának. Egyelőre azonban megmaradnak egy sokadik, de – számomra legalábbis - érdekes színfoltnak a rockzene árnyalatai közt. Amennyiben jók az infóim, idén egy európai turnét is terveznek. Ha netán erre tévednének, egy ötven fős klubban szívesen összefutnék velük!
